Mutti Merkel mínuszos arca

A neves szerzők közt volt Ralf Georg Reuth történész és zsurnaliszta, aki a kancellár asszony életrajzában azt vizsgálta, milyen következményei vannak mai napig a személyiségét és gondolkodását illetően az NDK-s lét lenyomatának? A harmadik út keresése az NDK értelmiségét, így Angela Merkelt is megkísértette a gorbacsovi időkben. Az ekkor politizálni kezdő Angéla a fizika kutatása mellett is erre az útra lépett, amikor tagja lett egy ügynök alapította pártocskának, a DA-nak, a Demokratische Aufschwungnak (magyarul a hangzatos Demokratikus Fellendülésnek). „Ha mi az NDK-t meg akarjuk reformálni, azt nem az NSZK szellemében fogjuk tenni” – jelentette ki az ifjú Angéla azoknak az egyházi személyeknek a körében, akik Templinben, lelkész atyja, Horst Kasner parókiáján 1989 szeptemberében azért gyűltek össze, hogy megvitassák, miképp lehet a pártvezér Erich Honecker teremtette csődállapotból kikeveredni. A DA-t alapító Wolfgang Schnur ügyvéd és a keletnémet evangélikus szinódus tagja Merkelt nem véletlenül, sokkal inkább az atya súgására választotta szóvivőjének. Schnur a keletnémet CDU új elnökével, Lo­thar de Maizière-rel – aki ugyancsak ügyvéd és egyházi funkcioná­rius volt – szorosan együttműködött, s szintén nem véletlen, hogy de Maizière végül a keletnémet állam utolsó, a német egyesülést vonakodva elfogadó miniszterelnöke lett. (S mint újabban kiderült, „IM Czerni” néven a titkosszolgálat ügynöke. Aktáit 1989-ben megsemmisítették.) Hogy a kör teljes legyen, de Maizière atyja jó ismerőse volt Kasnernek már a hatvanas évek óta, amikor mindketten a zsinati üléseken a honeckeri egyházpolitika, azaz a párt ellenőrzésének érvényesítésén dolgoztak. Amikor Maizière az NDK élére került, szóvivőnek ő is Merkelt választotta. Schnur és Maizière „reformszocialisták” voltak, s azt az álláspontot képviselték a berlini fal ledöntése után is, hogy az NDK őrizze meg állami egyéniségét egy formális egyesülés után. (A Stazi-iratokban mindketten reformszocialistaként szerepelnek, azaz a besúgók nem tekintik őket kereszténydemokratának. Ügy­nök-­re ügynököt állítani az ellenőrzés egyik legbiztosabb módja.)

Schnur  2015-ben, halála előtt elmesélte, hogy Stazi felkérésére vállalta el pártja alapítását, de a berlini fal ledöntése keresztülhúzta a reformértelmiség és a titkosszolgálat számításait, hogy a változásokat a kezükben tarthatják. Demokratikus szocializmus helyett kapitalizmus, kétállamiság helyett német egység, Varsói Szerződés helyett NATO, KGST helyett Közös Piac lett a politika vezérfonala. S ami a legérdekesebb, Merkel édesapja és köre, amely igazi keletnémet újítóként még mindig Moszkva felé nézett, a német egyesítés után alig tudta leplezni csalódását a történteken. Amikor a Kasner lány pályája az ellenkező irányban kezdett meredeken felfutni, a sajtó egy lelkész leányáról, s a Kasner-parókia „reformer”, nyugatias légköréről kezdett írni, s a Munziger személylexikonban, a német Ki kicsodában Angela Merkel neve mellől hiányzott a Kasner név. Sajtókezek műve volt? Lehet, mert a keletnémet pártsajtóban Kasner neve barátságosan csengett, s minek tovább kutakodni? Merkelnek azonban, mint immár a CDU politikusának, sikerült az átállás. Régi énjéről Hans-Jörg Osten professzor, egykori kollégája a fizika-kémiai intézetből azt írta a kommunista pártlapból szocialista napilappá változott Neues Deutschlandnak: „Ijesztőnek találom, hogy egy ember néhány év alatt így megváltozzon.” Intézetükben – így a professzor - a keletnémet KISZ, az FDJ tevékenyen működött, főképp az agit-prop-, az agitációs titkár volt lelkes: „Merkel asszony szervezte az FDJ éves szemináriumait, amelyeken szorgosan megvitatták, hogy lehetne az NDK szocializmust jobbá és tökéletesebbé tenni. Különösen emlékszem arra a lelkesedésre, amellyel a Gorbacsov által a Szovjetunióban bevezetett reformokat dicsérte. Utolsó találkozásomkor, 1989 decemberében sem lehetett érezni rajta, hogy (valaha) a szocializmus ellenfele lett volna.”

Környezetvédelmi minisztersége kezdetén, 1994-ben ifjúkoráról nyilatkozva csak olyanokat mondott, amit elvártak tőle, például hogy tranzisztoros rádión hallgatta a Bundestag fontosabb vitáit az iskolai vécén. S hogy mint kiszes mit csinált, nos: „Színházjegyeket szereztem, könyvismertetéseket szerveztem.”  Günther Krause, párttársa s egykori közlekedési miniszter szerint azonban „nem a CDU idealisztikus világképéről, hanem a marxizmus–leninizmusról papolt. (…) Agitáció és propaganda volt ez, a marxizmus szellemében való agymosás. Ez volt a feladata, nem a kulturális munka.” A keletnémet típusú káder szocializálódása nem illett bele az életrajzba. Ki is maradt. Egyébként ilyen fundamentális szakítást régi elveivel sok kelet-közép-európai „kiszes” is megcsinált Kelet-Közép-Európában, akiket már a változásokra készülő ravaszabb öreg rókák arra tanítottak, hogy a hatalomért folytatott harc játék, s a közvélemény mindenkori fordulásának kiszimatolásához jó orral kell rendelkezni. S miután választási pénzek illegális elfogadásának gyanújával megbuktatta mentorát, Helmut Kohlt, hosszú kancellárságának köszönhetően Mutti Merkel lett a köznép szemében. Kiszolgálja a nyugati korszellemet. Vagy ahogy egy mérges osztrák, Andreas Unterberger nevezte őt, a Minusfrau. Szerelése, a nadrágosság  mintha utalna is erre a mínuszságra.

Egyszer a Nobel-békedíjas amerikai Henry Kissinger, aki az ánti­világban Metternich 19. századi elveit felhasználva a külügyek igazi zsonglőre volt, azt mondta róla, hogy alakjában az „új laeder-figurát láthatjuk, akinek felkapaszkodását rendszeresen lebecsüljük, ám a végén mint kora szellemének kifejeződése jelenik meg”. S a CDU mai vezetését ismerve Mutti, a Minusfrau az elhibázott migránspolitika ellenére is „alternatíva nélküli”. Ezért, nem meglepő módon, e nyáron újra kivirágzik a sajtó és Mutti Merkel szerelme. Igaz, hogy a mainstreammel szembehajózó Junge Freiheit Orbánról írva kiemeli, hogy így kell a hazát egy miniszterelnöknek az unióban képviselni, mint ő, s az olvasói kommentárokban az áll, hogy Merkel ezt nem teszi, sőt kiszolgáltatja országát az uniónak.

(A szerző történész)