Milyen egy zöld hadsereg?

Itt elsősorban nem a katonák terepszínű felszerelésére gondolok, hanem azt szeretném megvizsgálni, vajon milyen formában képzelik el az Európában egyre nagyobb sikerrel szereplő zöld politikai mozgalmak a hadsereget. Konkrét példáért egyáltalán nem kell messzire mennünk, osztrák szomszédunknál a Sebastian Kurz által vezetett centrista kormánypárt épp a hagyományosan hadsereg és fegyverkezés ellenes zöldeket karolta fel koalíciós partnerként. És hogy elemzésünket tovább könnyítsék, a zöldpárti Klaudia Tanner szakértelmére bízták a védelmi tárcát.

Az osztrák hadsereg már hosszú ideje lefelé ívelő pályán halad mind felszereltség, mind anyagi források terén. A nyolcvanas években még kétszázezer főt számláló Bundesheer ma már csak tizenötezer körüli számban alkalmaz hivatásos katonákat, és a sorkatonák száma is csökkent a szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítottak egyre duzzadó száma miatt. A légierőpark elavult első generációs Eurofighter Typhoon vadászgépeit már csak komoly erőfeszítéssel tudják repülőképes állapotban tartani, és ezeknek is csak egy része van jelenleg harcképes állapotban. A földi páncélos nehézfegyverzettel sincsenek jobb helyzetben: a magyar honvédség által is csak kiképző célokra beszerzett modernizálatlan Leopard 2A4 tankjaikkal a példásan motivált osztrák katonák még mindig jó eredményeket érnek el nemzetközi barátságos katonai gyakorlatokon, de a modern csatatereken ezekkel már nagy hátránnyal indulnának harcba egy jobban felszerelt ellenféllel.

Tanner elődje, Thomas Starlinger ideiglenes védelmi miniszter szerint ahhoz, hogy az osztrák hadsereg teljesíteni tudja az alkotmányban lefektetett kötelezettségeit, évi 1,7 milliárd euróval kéne megtoldani a költségvetését. Ezt a zöldpárti Klaudia Tanner épp ellentétesen látja. A magyargyűlöletében szinte vulgaritásig leereszkedő, szélsőségesen bevándorláspárti zöld pártelnök, Johanna Mikl-Leitner volt helyettese, a Bundesheert civil védelmi erővé reformálná, amelynek fő feladata nem a határok és az ország integritásának alkotmányban meghatározott védelme, hanem például természeti katasztrófák idején való segítkezés lenne. A hadsereg gyakorlatilag csak egy kiegészítő szerepet játszana a rendőri szervek mellett, vagy szükség esetén civil szervezetekkel együttműködve segítené a lakosságot.

Sebastian Kurz kancellár második kormánya alatt tapasztalt erős balra sodródás, és a koalíciós partnerük által országos szintre emelt „zöld transzformáció” így gyakorlati síkon komoly forráselvonást jelent majd a fegyveres erők számára, ami nem csak a hivatásosok számának leépítését jelenti, hanem a hadsereg nehézfegyverzetének radikális csökkentését is. Ahelyett, hogy a hadsereg számára megteremtené azt az alkotmányos minimumot, ami az ország külső védelméhez elengedhetetlen, inkább további radikális forráselvonásokat kezdeményezett. Valamennyi pénzt ugyan átcsoportosít majd a kibervédelemre és az ország légtérének megfigyelésére, ennek ellenére a tervezett reformot nehéz is lenne másként értelmezni, mint hogy ez az ország hadseregének de facto lefegyverzése, és annak a képességnek a feladása, hogy egy esetleges támadás során a lakosságot megvédjék.

De minek is ilyesmin aggódni? Az oroszok most nem jönnek, radikális iszlamista mozgalmak, amelyek országokat képesek destabilizálni és csatatérré változtatni pedig csak a radikális jobboldal képzeleté­ben született propagandaként léteznek. A területi integritás és a határok védelme archaikus fogalmak, amelyek útjában állnak a népek és kultúrák megkérdőjelezhetetlenül sikeres baloldali együttélési modelljének. Ha lesznek is ennek megvalósításában kezdeti nehézségek, egyik sem olyan, amelyet ne lehetne hosszútávon kezelni a kritikus sajtó elhallgattatásával, a többségi lakosság érzelmi zsarolásával, az egyetemek marxista-leninista laboratóriummá való átalakításával, és egy kis könnyed fasisztázással a konzervatív érzületű szomszédok irányában. Ha pedig a dolgok úgy alakulnak, hogy minden egyes feltevésük tévesnek bizonyulna, akkor a történelmet könnyedén átírhatják számukra előnyös módon.

Reakciójából ítélve maga Kurz kancellár sincs igazán elragadtatva a hadsereg elsorvasztásáról szóló javaslatok hallatán, de a rá jellemző módon ő sem fog lemondani a radikális baloldallal kötött paktum árán szerzett kényelmes pozíciójáról egy ilyen apróság miatt. A mai európai politikai étoszt ugyanis teljes mértékben uralja az a felfogás, hogy kultúránkat és elődeinktől átvett értékeinket megsemmisítő kritikának kell kitenni, és hagyni, hogy a helyükben keletkezett űrt mások a lehető legidegenebb tartalommal töltsék fel.

Ennek jegyében a legfőbb erény az a védtelenség, amelynek egyik jellegzetessége az erőszak és megsemmisülés előtt is proaktívan nyitott társadalmaknak. Ennek alapfeltétele határaink, társadalmaink kiszolgáltatása a lehető legdestruktívabb kulturális-civilizációs behatásoknak, ugyanakkor minden védelmi mechanizmus, legyen az nemzeti identitás, vallási érzelmek, vagy katonai-védelmi erők, elsorvasztása.

Sajnos a hasonló próbálkozásokra vonatkozó történelmi példák leginkább Napóleon tézisét igazolták, miszerint ha valaki nem a saját hadseregét eteti, akkor idővel másét fogja.

(A szerző teológus, újságíró)