Kondor Katalin

Vélemény és vita

Rendóhajtás

Egy évtizede talán még nem szabadult el ennyire a gyűlölet, amely mára szinte tapinthatóvá vált. Világjelenség, méghozzá jól irányított világjelenség lett belőle

Szinte napra pontosan nyolc éve történt, hogy közérdekű munkára ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Demszky Gábor főpolgármestert 2009-ben tojással megdobáló két fiatalt. Tehát három esztendő kellett a T. Bíróságnak ahhoz, hogy döntsön. Nem kapkodták el, az biztos. Sajnos arra már nem emlékszem, hol kellett közmunkát végezniük a bűnösöknek, pedig jó lett volna megtudni. Most itt van nekünk egy újabb dobálózó illető, aki piros festékkel találta telibe, természetesen szándékosan, a magánterületen álló Horthy Miklós-mellszobrot, ki tudja, milyen löttyös indulatból?

Dobálni bármivel – írtam akkoriban egy rég megszűnt lapba – legyen az tojás, kő vagy éppen piros festék, nem úri dolog. Nem illik.

A kenyér ez alól kivétel lehet, ha a fiatalok kissé szellemesebbek és műveltebbek lettek volna, talán kenyérrel dobálták volna meg a fent említett urat. Kíváncsi lettem volna, ehhez mit szól a tekintélyes bíróság. Valamint a megdobált úr, Demszky Gábor, hiszen ő szinte csak kővel dobálgatott minket, legalábbis képletesen szólva, így a kenyérrel való „visszadobálás” nemes cselekedetnek minősült volna. Bár ez idő tájt, amikor az Európai Unió s annak álliberális tagjai lényegében fittyet hánynak a földrész keresztény gyökereire, meglehet, nem is értették volna a célzást, s a két fiatalt éppúgy közmunkára ítélik, mint a tojásdobálás miatt.

Akkoriban leginkább azon morfondíroztam, vajon mikor vonják felelősségre s ítélik akár közmunkára is, méghozzá évekig tartóra azt az embert, aki cseppet sem úri, hanem nagyon is törvénybe ütköző módon vitte padlóra, adósította el (lásd például a 4-es metró szerződést!) a fővárost, amelyet világvárossá kívánt tenni, ám a benne lakók szerint inkább a világ szégyene lett belőle.

Ilyesmiket gondoltam egy évtizeddel ezelőtt, de ma már nincs kedvem kicsit sem viccelődni a hasonló eseteken. Különösen azt érzékelve, hogy a történelem rövid időtávokon belül is mintha ismételné önmagát. Akár dobálóról, akár megdobáltról legyen is szó vagy bármilyen törvénytelen cselekedetről. Egy évtizede talán még nem szabadult el ennyire a gyűlölet, amely mára szinte tapinthatóvá vált a világban, s még indok sem kell hozzá. És ez már nem vicc. Annyira nem, hogy világjelenség, méghozzá jól irányított világjelenség lett belőle. S egyelőre nem látjuk, miként lehetne megfékezni. Akik szítják
s persze támogatják, profik.

Érdekes megfigyelni például, hogy az örökösen a demokráciáról papolók mint változtatták csatatérré Belgrád utcáit pusztán azért, mert egy legális választáson elsöprő győzelmet aratott Aleksandar Vučić pártja. Állítólag azok is a tüntetők között vannak, akik el sem mentek választani. Mert annyira demokratikusak, hogy választás nélkül akarják meneszteni a jobboldali politikust. Az Egyesült Államokban zajló véres és értelmetlen zavargásokról is ostobaságok tömegét hordják össze az álliberális „gondolkodók”, de olyan, sokkal apróbbnak tűnő esetekben is osztják az észt állandóan, mint például a Demszky-éra alatt művészetnek nevezett falfirkák elszaporodása, mondván, ez az utca művészete. Ha a másét festik, akkor. Kíváncsi lennék, hogyan háborognának baloldali milliárdosaink vagy maga Demszky, ha az ő házaikat díszítenék ki vagy rongálnák meg egy csendes éjszakán ezek a „művészek” vagy a dobálgatók.

De említhetünk álliberáliséktól olyan szégyenletes megnyilvánulást is, mint amelyet K. úr, pedofil képeket gyűjtő honfitársunk tettének kapcsán írt egy igazán nagy demokrata újságíró kolléga, aki lényegében a szabadságjogok közé sorolta a pedofíliát. Nos, mindezek a példák, esetek, szerintük tehát összeférnek a demokráciával, mint Péter és Pál nyárban, a naptárban.

Márpedig a fentebb említett esetek bizony nem szólnak másról, mint a közrend, a törvény szándékos, szervezett megtámadásáról. Amely támadások sajnos a legtöbb esetben nem nyerik el méltó „jutalmukat”, mert a világ „normálisabb fele” nem mer a törvényeken szigorítani s azokat betartatni. Így válnak házaink, középületeink vandálok kísérleti terepévé, a Horthy-szobrot, a Sándor-palotát és még számos középületet megrongálók hőssé, az aberrációt a normalitások közé sorolók pedig a „modern” gondolkodás mintaképeivé.

A Felvidéket járva s benne a hajdani magyar városok gyönyörű épületeit, templomait, szobrait csodálva töltöttem az elmúlt napokat, ott ért bizonyos T. Edit szoborrongáló cselekedete. Ő is bizonyára nagy demokrata, és nagyon-nagyon liberális, mert azt hiszi, hogy egy magánterületen álló szobor megrongálásához is joga van, ha az neki nem tetszik. S itt gondolkodjunk el egy pillanatra!

A rend megbontásához nem csak az vezet, hogy tiltjuk és – sajnos – enyhén büntetjük a rongálást, hanem az is, ha elhanyagoljuk a tanítás szabályait. Amelyekbe a nemzetről való gondolkodást is erősen bele kellene illeszteni. Ez azt jelentené, hogy megismertetjük a valódi múltat. Ha ezt valaki nem ismeri, nem érti a jelent sem. Így fordulhat elő, hogy T. Edit gyűlölettől elvakulva fröcsögheti, hogy itt fasizmus van. Mit tud ez a szerencsétlen a fasizmusról? Miért nem követelik meg, hogy bizonyítsa állítását? Hazudni és „szóköveket” (hogy némi képzavarral éljek) dobálni nagyjainkra szabad? Az utóbbi időszak számos vitája is bizonyítja, sajnos szabad. A történelmet átírni szabad. És ez nincs jól így. Kíváncsi volnék egy olyan felmérésre, amelyben megkérdezik az ifjúságot, a magyar történelemből kit választanának példaképnek? Nem biztos, hogy pozitív meglepetést okoznának.

A tanulság megint csak az, hogy mindenért, amit elmulasztottunk, fizetni kell. A tanítás, a nevelés hiányosságaiért is. Továbbá azért is, mert hagytuk, hogy ez a történelemhamisító, országkirabló társaság még mindig szerepet kapjon az életünkben.

T. Edit reménytelen eset. Horthy Miklósról nyilván nem sokat tud. Bizonyára azt a gondolatát sem ismeri, amelyet idézek: „Arra kérem a nemzetet, hogy tegyen félre minden ellenségeskedést és pártviszályt, s fordítsuk figyelmünket az ország újbóli felépítésére.” Ami azt illeti, a nemzetrongálók miatt ez eddig sem volt és ezután sem lesz könnyű feladat.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Vona és Fegyőr

ĀFricska. Különösképpen eleddig csak a konzervatív médiumok – köztük lapunk is – számoltak be arról, hogy Vona Gábor és Fekete-Győr András baráti csevegésre ült össze egy budai kávézóban

Korompay Csilla

Korompay Csilla

Rendfenntartás és elmekórtan

ĀTanulságosak azonban a balliberális hírportálok ide vonatkozó kommentjei, amelyekből kiderül: az olvasók többsége – ezek szerint politikai hovatartozástól függetlenül – támogatja az iskolaőrség létrehozását ott, ahol arra szükség van

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom