Vasárnapi történet

Vasárnap presszótörzsasztalomnál bágyadoztam, amikor az egy utcasarknyira lévő dohánybolt eladója megveregette a vállam. Azt kérdezte, nem vesztettem-e el pénzt az elmúlt napon. De, egy ezrest elvesztettem – szóltam, mire ő felmutatta, és hozzátette, a lánya (szintén ottani alkalmazott) a lelkére kötötte, engem kérdezzen meg, mert talán én lehettem a botor pénzszóró. Kezet csókoltam. Ennyi a történet. Erről az egész igaz meséről a NER jut eszembe és az azt tíz esztendeje övező balliberális acsarkodás. Az, ahogy a gyűlölködők hideglelést kapnak a „nemzeti” szótól, és nem akarják érteni az „együttműködés” fogalmát. Vacak ezer forintról volt szó, soha nem kerestem volna, simán zsebre tehették volna. A folyamatosan „NER-lovagozó” sipisták alighanem ezt is tették volna. Frusztrált létük parancsa ezt diktálja. Ezért nem értik meg, hogy van, akik felett van égbolt is, és a sokaság átérzi, hogy „egy vérből vagyunk…”