Kondor Katalin

Vélemény és vita

A város mindenkié?

Nagykörút, a Nyugati és az Oktogon között július 3-án, pénteken kora délután. Fullasztó hőség. Talán ezért is választotta pihenőnek a köztéri padok egyikét-másikát néhány hajléktalan

Félmeztelenül, elnyúlva alszanak rajtuk. Vajon ezért rakták a padokat oda? Akik nem álmosak, azok közül sokan az úttest szélén ülnek, beszélgetnek, eszegetnek, iszogatnak. Nem kell félniük az autóktól, azok a belső sávban araszolnak ötpercenként egyméteres sebességgel. Péntek lévén nyilván hazafelé vagy kifelé a városból. A külső, immár kizárólag a kerékpárosoknak fenntartott sávban az alatt a huszonöt perc alatt, amíg módomban állt megfigyelni a körúti „dolce vitát”, mindössze egyetlen biciklis kerekezett az Oktogon felé. A járdán ezen idő alatt négy.

Hogy ez utóbbiak miért nem a nekik megajánlott úttestet választották, nem tudom. A körúti járda amúgy ronda és koszos. A telefonfülkék ugyebár már régen eltűntek, az utcai készülékeket manapság plexidobozfélék védik. Alattuk rengeteg szemét. Ám nem csak alattuk. A szemetesládák alatt is. Az üzletek többségének portálja piszkos és csúnya. Erről jut eszembe, hogy életem első franciaországi útján – a hatvanas évek legvégén – szerencsémre a Champs-Élysées sugárúttól ötven méterre laktam. Minden reggel sétáltam egyet a gyönyörű palotákat s nem utolsósorban a világmárkákat áruló butikokat nézegetve. Meglepődve láttam, hogy az elárusítók, tűsarkúban és rendkívül elegáns ruhákban seprűt, lapátot fogva fölseprik az üzlet előtti járdát, majd megtisztítják a butik portálját, hadd csillogjon-villogjon az üveg. S nem esett le az aranygyűrű az ujjukról.

A mi világvárosunk, Budapest mára ugyancsak átvette azt a világdivatot, hogy a vendéglők, kávézók kitelepednek az utcára. Sokan kedvelik ezt a módit, én nem szeretek benzingőzben, az utca zajában kinn üldögélni, de ez magánügy. A körút is tele van ilyen kiülős vendéglőkkel. A sétát mindenesetre nem teszi kellemesebbé az említetteken túl az sem, hogy a levegőt ételszagnak hívják arrafelé.

Mióta csak élünk, életünk tele van jelszavakkal. Nem idéznék a kommunista-szocialista idők mára elavulttá vált jelszavaiból sokat, úgy járnánk velük, mint mondjuk az „egy a jelszónk a béke, harcba boldog jövőért megyünk” jelszóval. Nem jött be a béke a világon talán egyetlen percre sem, és a boldog jövő sem igen látszik egyelőre, sőt! Egy viszonylag új jelszó ellenben vitára ingerli az embert. „A város mindenkié!” – így szól. Nem emlékszem már arra, hogy ki találta ki, de arra igen, hogy ezzel a jelszóval kezdetben nemes céllal tüntettek sokan, például a mélységesen tisztességtelen kilakoltatások ellen, amelyek sok devizahitelest érintettek. Az egy mocskos ügy volt, de nem ezért hoztam szóba a sokat emlegetett jelmondatot. Hanem azért, mert érdemes a jelentését tovább boncolgatni. Kivált az ilyen körúti tapasztalatok után.

A város mindenkié. Tényleg? A falu nem? Szerintem egyik sem mindenkié. Elsősorban azoké, akik lakják, és közülük is csak azoké, akik betartják szabályait. A vandáloké, a törvényszegőké tehát semmiképpen sem. Ugyanis akik lakják, azok fizetik az ilyen-olyan adókat, közülük a tisztességes és rendszerető emberek lehetőségükhöz képest gondozzák, szépítik is házaikat és azok környezetét, betartják a helyi törvényeket, nem festenek ronda vagy ha nem ronda, akkor is senki által meg nem rendelt falfirkákat, nem szemetelnek, nem rongálnak. Mert szeretik azt a várost vagy falut vagy tanyát, ahol mindennapjaikat töltik, valamint szeretik a szépet, a tisztát.

S bizony, akár tetszik, akár nem, törvénytisztelő állampolgárai teszik élhetővé, szerethetővé a helyet, ahol laknak, ahol közösségeket szerveznek, s jól meggondolják egy-egy választás idején, kire bízzák településüket, kerületüket. Tehát övék az a város és övék az a falu, ahol élnek. Mindenki más csak vendég ott. Hogyan is lenne mondjuk Cegléd ugyanolyan joggal egy sopronié, mint egy helybélié? És persze fordítva. A város, a falu és a tanya tehát azé, aki lakja, dolgozik érte, gondozza, földjét műveli. A máshonnét jött embernek pedig egyetlen kötelessége van, tisztelni azokat, akiknek a városába, falujába ellátogat, nem tenni kárt semmiben, azaz vendégként, tisztességesen viselkedni.

Mindebből az is következik, hogy ideje lenne már szigorúbban büntetni például a károkozókat, szemetelőket, falfirkászokat, azaz megteremteni a rend kultúráját. S ezzel tudomásul vétetni, hogy az emberek együttélésének vannak szabályai. Amelyeket be kell tartani és tartatni, ha észszerűek, s ha a közösség érdekét szolgálják. Így még a hajléktalankérdést is, meg a városi autósközlekedést is meg lehetne oldani. Persze semmiképpen sem a Városháza hajléktalanszállóvá alakításával s az autósközlekedés lehetetlenné tételével, azaz az ostoba rögtönzés „kultúrájával”.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Fekete tűz

ĀÉg a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is, tűz, tűz, – az idősebb magyarok megtanulta angol gyerekdal több változatban is létezik, a legismertebb 1666-ban alakult ki, a nagy londoni tűzvész idején

Bogár László

Bogár László

A nép uralma

ĀAmikor a szemünk láttára hullik szét a nyugatias demokrácia, egyre sürgetőbb lenne elgondolkodnunk, hogy vajon mi jöhet az összeomlás után

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom