Egy baloldali párt és a tények

Ha elfogadjuk feltételezésként, hogy az MSZP hiteles baloldali párt, akkor a munkahelyteremtéssel kapcsolatos kormányzati intézkedések miatt hozsannától kellett volna, hogy visszhangozzon a Villányi úti pártközpont, de csak halk morgolódás és asztalcsapkodások zaja szűrődött át a falakon. A vitathatatlan gyarapodást ugyan lelassította a világméretű pandémia okozta gazdasági visszaesés, de már most látjuk, hogy a magyar gazdaság – a kormány stabilitásának (is) köszönhetően – európai összehasonlításban is sikerrel vészelte át a krízist.

A héten napvilágot látott adatok szerint, amit az uniós és a hazai statisztikai hivatal publikált, a pesszimista várakozásoknál jobb, az MSZP által „jósolt” számoknál hatványozottan üdvösebb a helyzet, mégis tovább dohognak baloldalon. De nincs is mit csodálkozni ezen, hisz az önmagát „leghitelesebb baloldali pártként” definiáló MSZP az elmúlt tíz évben mindig kitalált valamit, csak hogy ne kelljen belátnia azt, hogy a Fidesz–KDNP-kormány megvalósított egy olyan társadalompolitikai célt, amit ők nyolc éven keresztül, baloldali kormányként – az SZDSZ-szel vitázva és Gyurcsány Ferenccel terhelve – képtelenek voltak még csak megközelíteni is. Azaz, az elmúlt két évtizedben nyújtott politikai teljesítményük, pontosabban annak hiánya miatt halljuk most is a méltatlankodások hangját. De hát mit is tehetne egy „hiteles baloldali párt” akkor, ha a számukra legfontosabb kérdésben, a munka világában pozitív változásokat kell értékelni? Örülne? Ugyan, a magyar baloldal nem olyan! Inkább hazudik, de azt sem sokáig már.

Az Orbán-korszak első éveiben, amikor ugyan lassan, de elindult a foglalkoztatottság növekedése, és csökkent a munkanélküliség, a szocialisták ezt azzal magyarázták, hogy vége a pénzügyi válságnak, nincs ebben semmi különös politikai teljesítmény, ez így természetes. Mikor 2014-ben már az uniós szintet értük el, akkor az volt a válasz, hogy a kormány csal, és egyik mutató sem fedi a valóságot. Majd miután az uniós átlagot is elhagytuk, és már a nemzetközi gazdasági szereplők is visszaigazolták a sikert, akkor pedig az volt a bajuk, hogy túl sok a közmunkás. (A munkanélküli lét vajon mennyivel jobb a közmunkánál?)

Aztán 2018-tól „a kígyó újra a farkába harapott”, és előkerült a helyzet kezdeti (félre)magyarázása, miszerint bővülés van Európa-szerte, ezért nincs itt semmi szenzáció. Habár a magyar gazdasági adatok ekkor már bőven jobbak voltak az uniós átlagnál, de ez nem zavarta meg a baloldali fejeket. Azt azonban már akkor is tudniuk kellett volna a „szoci fejeknek”, hogy mi történik azzal a kígyóval, amely saját farkába harap és felfalja önmagát! Segítek: utána kígyónyi űr marad csupán.

A járvány alatt azonban megint elkapták a fonalat. Mintha csak örültek volna a bajnak, világgá kürtölték, hogy itt aztán olyan óriási nagy baj lesz, amit nem tud kezelni ez a kormány. Majd – az összeesküvés-elméletekben egyre jobban teljesítő szocik – arról kezdtek el suttogni, hogy a kormány „direkt” nem hozza nyilvánosságra az adatokat, mert „fél”.

Majd végre megérkeztek a járvány utáni számok, amelyek szerint az euróövezet tizenkilenc tagállamában 7,4 százalékra, az Európai Unió huszonhét tagállamában 6,6 százalékra, míg Magyarországon „csak” 4,7-re emelkedett a munkanélküliségi ráta szezonális kiigazítással számolva – tehát bőven jobbak vagyunk az átlagnál! (A 2010-es helyzetnél pedig összehasonlíthatatlanul!)

Ráadásul ez a krízis nem is olyan mély, mint amit a kormány ne tudna rövid távon kezelni. Elindult ugyanis azon munkaadók állami támogatása, akik megtartják – ha még átmenetileg részmunkaidőben is – a munkahelyeket, netán újakat teremtenek. A turizmusban, ahol ugyancsak súlyos a helyzet, kezdetét vette a belföldi turizmus népszerűsítése, ami egyébként is a társadalompolitikai irányvonalba illeszkedő lokálpatrióta szellemiségű filozófia része. A közalkalmazottak speciális szektorában pedig még van mozgástér, így van még lehetőség a rendőrség, a katasztrófavédelem, a szerződéses és a tartalékos katonaság területén a munkahelyek bővítésére. De a nyári, idényjellegű „közmunka” a mezőgazdaságban, ahol egyébként is óriási munkaerőhiány van, átmenetileg szintén kezelheti a helyzetet.

Az elmúlt tíz évben a munkanélküliség elleni küzdelem, a foglalkoztatottság növeléséért tett erőfeszítések és a munkaalapú társadalom filozófiájának érvényesülése a rendszerváltoztatás óta tartó girbegurba történelmünk egyik tagadhatatlan sikertörténete. A számok és a tények ezt bizonyítják. Ez a gyarapodás torpant meg a koronavírus-járvány miatt, de azt ez idáig pontosan nem tudtuk, hogy mekkora a baj. Most azonban tudjuk. Tudjuk, és van mire büszkének lennünk. Nem feltétlenül a kormányra, hanem az ország rugalmas, okos, szorgalmas és szolidáris lelkületére. Most már csak arra leszünk kíváncsiak, hogy mit mond erre a szocialista párt, ha még egyáltalán számít, amit mond.

Ám mire e sorok végére értünk, már el is hangzott a válasz. A témában tíz éve nyilatkozó Gúr Nándor szerint a kormány elismerte (?), hogy nem tudja kezelni a munkaerőpiaci válságot… A kígyó pedig, amely a saját farkába harapott, nem hagyott maga után mást, csak kígyónyi űrt.

(A szerző filozófus, XXI. Század Intézet)