Hitler Újbudán

Tette mindezt abban a vitában, amelyben egy szintén balliberális képviselő előterjesztette, hogy a kerületben illenék a fekete polgárjogi mozgalmak egyik legismertebb alakjáról, Nelson Mandeláról elnevezni egy teret. Az Amerikai Egyesült Államokból induló, mára már szinte az egész világot felforgató feketeember-védő tüntetések és zavargások divatja a magyar fővárost is elérte. Igaz, az ebben az ügyben a Szabadság téren összegyűlt néhány száz, majd egy héttel később néhány tucat, többnyire külföldi illetőségű tüntikéző csapaton nálunk inkább szánakozva nevettek, mint rohantak volna tévét és Nike cipőt kilopni a belvárosi üzletek kirakataiból.

Mandela park, egyelőre legalábbis, nem lesz Újbudán, döntöttek a képviselők, többek között azért, mert Dél-Afrika egykori elnöke véreskezű kommunista terroristaként is gyakorolta emberi jogait. Talán éppen ezért érvelt a polgármester azzal, hogy egy-egy történelmi személyiség, legyen bármennyire is visszataszító tömeggyilkos, életművének egésze tartalmazhat értékes elemeket. Szerinte Hitler, a gazdaságpolitikus, példamutatóan emelte fel az első világháborúban
és a gazdasági világválságban a megsemmisülés szélén billegő Németországot, ezért megérdemelte, hogy a Time című világlap címlapján az év embereként szerepeljen. Igaz, ez nemigen jelentheti a tárgyilagosság mércéjét, már csak azért sem, mert ugyanennek az újságnak a címlapján Joszif Visszarionovics Sztálin is ott viríthatott kétszer, szintén az év embereként. Utólag persze okoskodhatunk meg magyarázkodhatunk, hogy mi lett volna, ha hetven-nyolcvan évvel ezelőtt a mai tudásunk szerint tettük volna mérlegre a két diktátor teljesítményét, ám tudjuk, a történelemben nincs feltételes mód. És azt is tudjuk, hogy tetteik többségével az illetők már a saját korukra jellemző erkölcsi törvényeket is gátlás nélkül megszegték.

Ebből következik, hogy ma már nem mondhatjuk ugyanazt, mint akkor, és főleg nem darabolhatjuk nekünk tetsző és nekünk ellenszenves elemekre Hitler és Sztálin vagy akár Mandela pályafutását. Az általunk ismert adatok szerint mindhárman gonosztevők.

Előjön erre a valamikor köztiszteletben álló főorvos, a botcsinálta polgármester, László Imre, és hülyeségeket beszél. Amin különösebben nem kell csodálkoznunk, hiszen a mai magyar baloldal vezető figurájának, Gyurcsány Ferencnek a csapatába tartozik. A magát gyűjtőpárttá átfejleszteni akaró alakulatban kitűnően megfér egymással a valamikor radikális zöld Párbeszéd, a szocialisták szakadárjai, a zsidólistázó jobbikos és a magyargyűlölő momentumos.

Amúgy különleges a DK és a zsidóság viszonya, már ha kapcsolatot jelenthet az, hogy Gyurcsány vezér egy gazdag zsidó polgártól elrabolt villában éldegél. László doktor pedig aztán magába szállt, és hitlerező mondatai után egy nehezen értelmezhető, hosszú locsogást tett közzé zsidó mivoltáról. Akárcsak egy félhülye kommunista veterán a Kádár-korban az úttörőgyűlésen csillogtatta kitüntetéseit, úgy mutogatta László Imre az ő második világháború alatt a náci lágerekben meghalt rokonait. Sajnáljuk őket, annak ellenére, hogy nem tudjuk, mi közük lehet Hitler gazdasági sikereihez. László Imrét zsidó mivolta éppen úgy nem jogosítja fel Hitler méltatására, mint ahogy senki mást sem. A polgármesterdoktor mindenesetre bocsánatot kért azoktól, akiket a nácivezér méltatásával megsértett.

Kik lehetnek ezek? Mindenki, aki itt él. Bőrszínre, nemre, származásra és életkorra való tekintet nélkül.

(A szerző lapszerkesztő)