Vélemény és vita
DK, újnácik, változatok
Fricska. Most akkor – a politikai korrektség szellemében – vezessük le László Imre asszóját Adolf Hitlerrel!
Újbuda DK-s polgármestere így beszélt: „A Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta…” Ez legitim vélemény, a világon sokan vallják, némileg még az orvos végzettségű kerületvezető, a dél-budai centrumkórházat megfúró „racionális” véleményét is alátámasztja. Ezt a fajta észszerűséget hétköznapi nyelven újnácizmusnak szoktuk nevezni. Mit lehet ilyenkor tenni? Gyurcsány kiáll a kedves pulpitusára, bejelenti, hogy az elmúlt tíz évben továbbra is hazudott, pártjának néhány szavazatért akár a Hitler-rajongók is megfelelnek, és kinevezi, mondjuk, Obergruppenführernek László Imrét. A másik verzió, hogy legkésőbb a hétvégéig László lemond, vezére bocsánatot kér minden jobboldali politikustól és publicistától, akiket az évek során leszélsőjobboldaliztak. S van a harmadik változat… illetve, az nincs.