Kásler Miklós

Vélemény és vita

A trianoni békediktátumra adott magyar válaszok a két világháború között

A Trianonban aláírt béke brutális volt: Magyarország visszanyerte ugyan függetlenségét, de elveszítette területének kétharmadát és lakosságának felét, beleértve 3,3 millió magyar nemzetiségű lakost

„Elvégeztetett. Ma délelőtt tíz órakor megkondultak a harangok, minden templomban szólt az orgona és az égbe szállt a magyar imádság, a magyar bánat, a magyar könyörgés. Az utcák forgalma leállt. A kereskedők becsukták boltjukat. Az iskolákban elnémult a tanító rendes tanítása, hogy a mai fekete napot szavával bevésse a gyermekvilág lelkébe. Ezrek és ezrek zarándokoltak kegyeletes nemzeti emlékek elé. A nemzetgyűléshez elnöke beszédet intézett arról, hogy ez a békeszerződés úgy erkölcsileg, mint anyagilag lehetetlenségeket tartalmaz és lehetetlen dolgokra senki rá nem kényszeríthető. [...] Mégis ez az aláírás azt jelenti, hogy tudomásul vettük, elfogadtuk a valóságot, amely ellen tehetetlenek vagyunk e pillanatban. Nem rosszhiszeműen, nem mentális rezervációval, hanem fizikai kénytelenségből. Ahogy Krisztus egykor vállára vette a keresztet. Vállunkra vettük ma a béke keresztjét. De nem minket feszítettek fel rá. Mi csak visszük. Erre a keresztre az Igazság van felfeszítve és nekünk kell, akiknek vállára tétetett, az Igazságot élve levennünk róla."

E sorokkal a címlapján jelent meg száz évvel ezelőtt, 1920. június 5-én, a trianoni békediktátum aláírását követő napon a Budapesti Hírlap. A Trianonban aláírt béke brutális volt: Magyarország visszanyerte ugyan függetlenségét, de elveszítette területének kétharmadát és lakosságának felét, beleértve 3,3 millió magyar nemzetiségű lakost. Az új országhatárok nem követték sem a gazdasági, sem a földrajzi, sem az etnikai választóvonalakat, sok esetben teljesen magyarlakta területek szakadtak el, családokat téptek ketté. Az elszakított területeken élő magyarok az új államokban másodrendű állampolgárokká váltak, míg azok, akik a megmaradt területekre menekültek, sok esetben évekig voltak kénytelenek „vagonlakóként" élni.

Ki lehet jelenteni, hogy Trianonban halálra ítélték Magyarországot. Jelen írás azonban nem erről a brutális döntésről, hanem az erre adott még brutálisabb válaszokról szól: hogyan tudott Magyarország, a magyar nemzet a halálos ítéletnek ellenszegülni, talpra állni és újra megerősödni. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan volt egyáltalán lehetőség arra, hogy megszülessenek a Trianonra adott válaszok, meg kell értenünk azt a társadalmi összefogást is, amely a két világháború közötti magyarságot – pártállástól és világnézettől függetlenül – meghatározta. A társadalom minden egyes tagjának, minden politikai erőnek közös célja volt a trianoni békediktátum valamilyen mértékű revíziója. Ez a közös cél pedig meghatározta a mindennapokat is.

Azt is látni kell, hogy ennek az összefogásnak az alapjai évszázadokra, ezredévnél is régibb korokra tekintenek vissza. A magyarság azért tudott megmaradni és megerősödni a Kárpát-medencében, mert mindig is megvoltak az összekötő kapcsok: az ősi hagyományok; az erős, szakralitásba és Istenbe vetett hit; egyedi nyelvünk; sajátos kultúránk; a Szent Korona-eszmére alapuló állam- és jogszemléletünk. Mindezek közösen alkotják a magyar identitást, amely lehetővé tette az összefogást azokban az időkben, amikor a nemzet túlélése volt a tét: a keresztény állam megszilárdításakor, a tatárjárás idején, a törökkel folytatott évszázadokon átívelő harcban, Mohács után vagy a Habsburg-önkény idején. E helyen szeretném még egyszer kiemelni az Istenbe és az Igazságba vetett hitet, és visszautalok az írás kezdő idézetének utolsó mondatára: „Erre a keresztre az Igazság van felfeszítve és nekünk kell, akiknek vállára tétetett, az Igazságot élve levennünk róla." Az e sorokat jegyző újságírónak talán fel sem tűnt, hogy milyen fontos mondatot vetett papírra. Morus Szent Tamás mondta, hogy „az igazság akkor is igazság, ha csak egy ember mondja ki." Trianon után nem egy ember, hanem egy nemzet mondta ki az igazságot, az igazságért való küzdelem pedig nem csak erőt, hanem küldetést is adott a nemzetnek.

A magyarság a történelem folyamán számos alkalommal bizonyította, hogy képes átvészelni olyan csapásokat és tragédiákat, amelyekbe több, számában nagyobb nemzet is belebukott. Ezen tragédiák sorában Trianon az egyik, ha nem a legnagyobb, amelyet azonban nemcsak túlélt a magyarság, hanem erőt is tudott meríteni belőle.

Jelen tanulmányban a két világháború között Trianonra adott szellemi, politikai,  gazdasági és fizikai válaszokat kívánom röviden bemutatni.

Szellemi válaszok

A Trianonra adott szellemi válaszok nem születhettek volna meg, ha közel egy évtizeden keresztül nem olyan személyiség viszi a vallás- és közoktatásügyi tárcát, mint gróf Klebeslberg Kuno. Ő volt az, aki a „szellemi honvédelem" kifejezést meghonosította, és talán először ébredt rá arra – nagyrészt a történelmi tapasztalatok alapján –, hogy a trianoni tragédiát csak úgy lehet túlélni, csak úgy lehet talpra állni és megerősödni, ha a magyarság nem veszíti el hitét és küzdeni akarását. Ehhez az kellett, hogy a magyar nemzetet szellemileg, erkölcsileg emelje magasabbra, és büszkévé tegye hagyományaira, múltjára, gyökereire: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá."

Felismerte azt, hogy a magyarság került már hasonló helyzetbe a történelem folyamán, és a túlélést akkor is az erős hit, identitás és műveltség adta: „Száz évvel ezelőtt is a lét és a nemlét kérdése előtt állott a magyar nemzet. Ha nem tudtunk volna művelt európai nemzetté válni a reformkor idején, akkor 1848/49-iki szabadságharcunk után meg tudott volna bennünket semmisíteni az osztrák önkényuralom."

Klebelsberg elsősorban az ifjúság megfelelő nevelésére helyezett nagy hangsúlyt. A rendkívül sikeres népiskolai programnak köszönhetően a népiskolák száma az 1920-as 5 600-ról közel 7 000-re, míg a képzett és elhivatott tanítók száma 16 500-ról több mint 21 000-re emelkedett. A közoktatást megreformáló program leglátványosabb eredménye, hogy az 1930-as évek végére Magyarországon hét százalék alá szorult az írni-olvasni nem tudók aránya, amíg ugyanekkor az analfabetizmus Romániában 42, Jugoszláviában 45 százalék körüli volt.

A fejlesztések nagyban érintették a felsőoktatást is. Pécsett, Szegeden és Debrecenben új egyetemek épültek, amelyeken az oktatás mellett nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a tudósok a lehető legmodernebb körülmények között kutathassanak. Az egyetemi hallgatók és fiatal tudósok számára számos ösztöndíj vált elérhetővé, tanulmányaikat és kutatómunkájukat pedig az európai nagyvárosokban létrehozott Collegium Hungaricumokban folytathatták. A felsőoktatási reformoknak a tudományos életben is jelentős eredményei lettek, amelyek közül a legfontosabb, hogy Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője a Szegedi Tudományegyetem (akkori nevén Ferenc József Tudományegyetem) professzoraként kapta meg 1937-ben a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat.

Ezt a hazafias nevelést igyekezett még jobban megerősíteni Teleki Pál, aki második miniszterelnöksége alatt a következőket fogalmazta meg: „Nagyobb terület biztosítandó a honismeretnek, hazafias nevelésnek, világnézeti karakterképzésnek. [...] Az elemi iskolától kezdve nagyobb öntudat, magyar öntudat csepegtetendő a felnövekvő generációkba. Legyen ránevelve gyerekkorától kezdve minden kis magyar, [...] hogy a történelem folyamán még soha sem tudott erőt venni rajtunk senki – ha egyek voltunk."

De a Trianonra adott szellemi válaszok nem merültek ki az oktatási reformokban. Az egész magyar kulturális élet felpezsdült. A két világháború közötti korszak a színházak és a magyar mozi aranykora. A két világháború között közel háromszáz magyar film készült, amelyeket több mint ötszáz filmszínházban játszottak.
Az irodalmi élet soha nem látott magasságokba emelkedett. Ez az a korszak, amikor a Nyugat második és harmadik nemzedéke – olyan kimagasló alakokkal, mint Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Zelk Zoltán, Radnóti Miklós, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor – Babits Mihály szerkesztésében a magyar irodalom páratlan remekeit alkotta meg. Ugyancsak ekkor működtek olyan jelentős irodalmi és kulturális lapok, mint a Magyar Szemle, a Kelet Népe vagy a Színházi Élet. Ez az a kor, amikor még a napilapok vezércikkeit is olyan ünnepelt és elismert írók jegyezték, mint Móricz Zsigmond, Márai Sándor, Szabó Dezső vagy a négy alkalommal is Nobel-díjra felterjesztett Herczeg Ferenc. Ekkor indult el a népi írók mozgalma és a falukutatás, amely hatással volt az egész 20. század, de még a mai kor szellemiségére és gondolatvilágára is.
A hazai szellemi életnek nagy hatása volt arra, hogy a trianoni határokon túl is megmaradhatott, virágozhatott a magyar irodalom. Csak, hogy a legfontosabb példákat említsük: a román állami elnyomás ellenére létrejött az Erdélyi Helikon folyóirat és az Erdélyi Szépmíves Céh kiadó, amelyek Reményik Sándor, Dsida Jenő, Tamási Áron, Wass Albert vagy Nyirő József páratlan alkotásait jelentették meg.

A zenei élet meghatározó alakjai ekkor az a Kodály Zoltán és Bartók Béla voltak, akik úgy tettek szert világhírnévre, hogy műveikben a magyar népművészethez, a népi motívumokhoz nyúltak vissza.
Összességében elmondható, hogy ilyen pezsgő szellemi és kulturális élet Magyarország ezerévesnél is régebbi történelmében talán csak Hunyadi Mátyás reneszánsz udvarában és a reformkorban volt. A magyar nemzet nemcsak a régió országait tekintve emelkedett ki szellemi teljesítményével, világviszonylatban is figyelemre méltó volt az, ahogy a megcsonkított ország megalázott nemzete ezen a téren talpra tudott állni.

Politikai válaszok

A mai politikai életet szemlélve szinte lehetetlennek tűnik az, hogy egy bizonyos kérdésben minden parlamenti párt egyetért, közös fellépésre képes. A 2020-as év tavaszán, jelen sorok papírra vetésének idején a világ – így Magyarország is – egy új járvány ellen küzd, és az a sajnálatos tapasztalat, hogy a politika színterén még a pandémiás helyzetben sincs összefogás, ehelyett a különböző pártok és csoportok saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni. Ezzel ellentétben a Horthy-korszakban minden parlamenti párt és az alkotmányos kereteket elfogadó politikai csoport képes volt közösen, egyetértésben fellépni a nemzet érdekében a trianoni béke revíziójáért. Példaként említhető a korszakban mindvégig ellenzéki szerepkört betöltő Szociáldemokrata Párt, amely a következőképpen fogalmazta meg 1922-es programját: „Külpolitikai téren elő kívánunk segíteni minden olyan komoly és célszerű törekvést, amely az igazságtalan trianoni békeszerződés revízióját lehetővé teszi."

Hasonlóan fogalmazta meg céljait a szintén ellenzéki Független Kisgazdapárt is 1930-ban: „A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt a nemzetek közötti békesség híve, de tartós békét csak igazság alapján tart lehetőnek. Ezért minden erejével, áldozatkész hazafiságával küzd a trianoni terrorbéke megváltoztatásáért. A párt a magyar nemzet öncélúságának és teljes függetlenségének alapján áll s olyan külpolitika folytatását tartja szükségesnek, amely új ezer évében teljesen megőrzi az ország önállóságát és nem teszi más országok politikájának tehetetlen függvényévé."
Az alapok tehát adottak voltak a politikai színtéren is ahhoz, hogy a közös célokat, a béke valamilyen módon történő revízióját, illetve az ország talpra állítását meg lehessen valósítani. A végső és legfőbb politikai cél a békés területi revízió elérése volt. Bár a propaganda a „mindent vissza" szlogent sulykolta, a valódi cél az etnikai revízió, a döntően magyarok lakta területek visszaszerzése volt.

A Horthy-korszakban mindvégig kormányon lévő Egységes Pártnak – amely időközben több névváltoztatáson is átesett – még úgy sem volt könnyű dolga, hogy a külpolitikai kérdésekben viszonylagos összhang uralkodott a politikai színtéren. Először is meg kellett teremteni a stabilitást, amelynek alapja az volt, hogy az ország visszatért azokhoz az alkotmányos gyökerekhez, amelyektől 1918 őszén, a háborús vereséget követően elszakadt. Ennek az elszakadásnak a következménye lett Károlyi Mihály csapongó és dilettáns politikája, majd a Tanácsköztársaság 133 napos véres diktatúrája. Szimbolikus, hogy az ezeréves magyar államot képviselő Tisza Istvánt épp azon a napon gyilkolták meg, amikor az újságok címlapjai az őszirózsás forradalomnak nevezett puccs győzelméről írtak. Azonban 1920-ra beigazolódott, hogy Magyarország csak akkor maradhat életben, csak akkor lehetséges a talpra állás, ha visszatér gyökereihez.

Ennek a visszatérésnek két kiemelten fontos alapja volt: az 1920. évi I. törvénycikk az alkotmányosság helyreállításáról, valamint a magyar történelemben hagyományokkal rendelkező kormányzói szerepkör létrehozása, és a kormányzó személyének, Horthy Miklósnak a megválasztása. Nem véletlen, hogy a korszakot is a kormányzó nevével illetjük, aki minden erénye és hibája mellett nemcsak a két világháború közötti időszakot testesítette meg, hanem az alkotmányos rendet, az ezeréves államot is, amelyeknek legfőbb őre volt.

A régi-új politikai rendszer alapjait Teleki Pál fektette le, majd a munka nagy részét Bethlen István végezte el, aki 1921 és 1931 között, több mint egy évtizeden keresztül viselte a kormányfői tisztséget. A két világháború közötti időszakban a kormányzatot mindvégig a közép- és hosszútávú stratégiai gondolkodás jellemezte, így a stabilitás megteremtése után lehetőség volt az építkezésre is. 1927-re állt helyre olyan szinten a belső rend, hogy Magyarország a megfelelő erőt és határozottságot képviselve léphetett ki a nemzetközi színtérre. Ekkortól kezdve beszélhetünk azokról a külpolitikai folyamatokról, amelyeknek következtében 1938 és 1940 között három alkalommal gyarapodott az ország területe békés úton, amelyek végső soron a Trianonra adott legfontosabb politikai válaszok voltak.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntéssel a Felvidék 12 ezer km2-e került vissza Magyarországhoz, a terület 870 ezer fős lakosságának 86,5 százaléka volt magyar nemzetiségű. Csehszlovákia szétesését követően, 1939. március 15-e és 18-a között a magyar haderő – kisebb fegyveres összecsapásokkal – vonult be Kárpátaljára, visszaszerezve 11 ezer négyzetkilométert és bő félmillió, döntően ruszin nemzetiségű állampolgárt. A békés területi revíziók utolsó fázisa Észak-Erdély visszaszerzése volt. 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés 43 ezer négyzetkilométert adott vissza hazánknak a területen élő 2,4 millió lakossal együtt, akiknek 54 százaléka volt magyar.

A területi visszacsatolásokkal együtt letörtek a trianoni bilincsek, az ország ujjongott. A visszatért területekre bevonuló katonákat mindenhol éljenző, magyar viseletbe öltözött tömeg fogadta. A nagyobb városokba maga a kormányzó, Horthy Miklós vezette be a csapatokat, miközben tízezrek törtek ki örömkönnyekben.

A felhőtlen öröm és az ünneplés azonban csak a felszín volt. A magyar politikai elit tisztában volt vele, hogy a békés területi revízióknak ára van. Európa térképének átrendeződése elsősorban két totális államnak, a hitleri Németországnak és a fasiszta Olaszországnak volt köszönhető. A német hadsereg 1938 márciusában bevonult Ausztriába, ezt követően a két ország egyesült. Szeptemberben, Hitlernek engedve, a nagyhatalmak elfogadták a müncheni egyezményt, amely az első világháború után mesterségesen összerakott Csehszlovákiát felosztotta, Németországnak juttatva a főként németek lakta Szudétavidéket. Az egyezmény rendelkezett arról is, hogy ha a magyar és a csehszlovák fél nem tud tárgyalások útján megegyezni a területi vitákról, döntőbíráskodásra kerül sor. Ez lett végül az első bécsi döntés, de a Belvedere palotában – érdektelenségre hivatkozva – a nagyhatalmak közül csak a német és az olasz jelent meg. A döntés után a német fél úgy érezte, hogy Magyarország az adósa lett, és ezt nem is felejtette el több alkalommal sem jelezni.

A kárpátaljai bevonulásra akkor került sor, amikor az önálló Szlovákia kikiáltásával, valamint a német bábállam Cseh–Morva Protektorátus létrehozásával a csehszlovák állam maradéka is megszűnt. Az így „gazdátlanná" váló területre bevonuló magyar haderő látszólag a németekkel egységben lépett fel, valójában viszont teljesen önállóan cselekedett.
1940-ben a látszat ellenére már kifejezetten bizalmatlan volt a magyar–német viszony. Az időközben kirobbant második világháború alatt Magyarország lengyelek tízezreinek segített a menekülésben, miközben a magyar–román viszony fokozatosan romlott. Mivel az ekkor még a németekkel szövetséges Szovjetunió magának követelte az ekkor Romániához tartozó Besszarábiát, a magyar kormány is egyre erélyesebben lépett fel Erdélyért, kilátásba helyezve akár a fegyveres megoldást is. Gondoljunk bele, hogy milyen páratlan erőről tesz tanúbizonyságot az a tény, hogy alig húsz évvel azután, hogy a román csapatok bevonultak Budapestre, Magyarország képes volt fegyveresen felnőni ahhoz a délkeleti szomszédjához, amely a legtöbbet vette el tőle.

Azonban 1940 késő tavaszán és nyarán, amikor a németek a nyugati fronton indítottak hadjáratot a franciák és a britek ellen, nem hagyhatták, hogy két, érdekszférájukhoz tartozó ország fegyveres konfliktusba bonyolódjon egymással. Főleg mivel égető szükségük volt a román olajra. Minthogy a magyar fél nem hátrált, a németek számára két megoldás maradt: Magyarország megszállása vagy újabb döntőbíráskodás elrendelése. Bár a német fél mindkét esetre felkészült, végül az utóbbira került sor, Bécs pedig ismét fontos helyszín lett. A második bécsi döntéssel végül sem a magyar, sem a román fél nem volt elégedett, a németek és olaszok véglegesnek tekintették, a britek nem fogadták el. Így miközben a magyar társadalom örömünnepként élte meg, hogy újabb területek tértek vissza az anyaországhoz, addig a viszontagságos úttal és a várható következményekkel tisztában lévő politikai elit jóval visszafogottabban reagált.

A magyarság képes volt brutális politikai választ adni Trianonra. Nemcsak vissza tudott térni alkotmányos gyökereihez, hanem kemény munkával és kitartással elérte, hogy békés úton visszatérjen 66 ezer km2 az egykor elszakított területekből, amelyeknek lakossága többségében magyar volt. A magyar nemzet tragédiája, hogy hiába érte el döntően önerőből az eredményeket, a nemzetközi helyzet miatt az ország a német táborba sodródott – a mai napig él az a hamis kép, hogy a revíziót a náci Németországnak köszönhetjük –, a területek pedig csak ideiglenesen térhettek vissza az anyaországhoz. Mindez nem kisebbíti a magyar politikusok és államférfiak érdemeit, az összképet azonban árnyalja.

1938-ban azonban nem csak egy város, hanem egy egész nemzet örömét írta le pontosan Márai Sándor: „[...] azt, ami Kassán történt és történik, ez órákban, nem lehet rendezni. Két évtized minden elfojtott vágyakozása és reménykedése, két évtized minden boldogtalansága és reménytelensége oszlott el e pillanatokban, s e régi büszke, nemes és nagy város őslakosai, ötvenezer ember, künn áll az utcákon, a szemekből ömlik a könny, s egy pillanatra sem hallgat el az a boldog, üdvözlő kiáltás! [...] A legszebb, s legigazabb magyar városok egyike kitárja kapuit az ősi haza felé. S a Dómban órák óta konganak Rákóczi harangjai."

Gazdasági válaszok

Trianon gazdasági hatásai szinte felfoghatatlanok voltak. Ha nem számoljuk a háború okozta gazdasági károkat, a háborús emberveszteség okozta munkaerőhiányt vagy a jóvátételi kötelezettséget, a területvesztéssel járó adatok is egészen sokkolóak. Csak hogy néhány példát említsünk, a történelmi Magyarországon 7,4 millió hektáron voltak erdőségek, ez a szám 1920 után 991 600 hektárra csökkent. A mezőgazdaság korábbi 182 millió mázsás termelése visszaesett 66 millió mázsára, ezzel szorosan összefügg, hogy a közel 13 millió hektárra rúgó szántóföldből mindösszesen kevesebb, mint 4 millió hektár maradt. A korábbi évi 21 millió tonnás vasérctermelés visszaesett 2 millió tonnára. A vasúthálózat a történelmi Magyarországon 19 754 kilométert tett ki, amelyből mindösszesen 8 320 km sínpálya maradt, ráadásul a problémát tetézte, hogy az új határok számos esetben (például Pécs és Szeged között) kettévágták a sínpályákat is, ezzel ellehetetlenítve a hatékony személy- és áruszállítást. Amíg a nemzeti vagyon összértéke a történelmi Magyarország tekintetében 50 milliárd koronára rúgott, addig ez a szám 1920 után alig haladta meg a 20 milliárd koronát.

A következő táblázat a nemzeti vagyon egyes elemeire bontva mutatja meg, hogy ezek közül mi maradt 1920 után a trianoni Magyarországon.

Ilyen helyzetből csak egy hosszútávú gazdasági programmal lehetett kilábalni, amelynek része volt 1923-tól kezdve a népszövetségi kölcsönök ésszerű felvétele és beruházása, az értékálló pengő 1927-es bevezetése, illetve a mezőgazdaság mellett azon gazdasági ágazatok – mint például az elektrotechnika, vegyipar, gyógyszeripar – előtérbe helyezése, amelyek nem igényeltek jelentős nyersanyagokat, nagy szakértelmet azonban igen, így fel tudták szívni az iskolapadokból a munkaerőpiacra kikerülő képzett fiatalokat. Különösen a műszaki értelmiségi réteg volt az, amelynek száma és jelentősége igencsak megnőtt a két világháború közötti korszakban. Ez a változás jól látható volt a gyáripari ágazat átrendeződésében. Amíg 1913-ban – a trianoni országterületre vonatkoztatva – a könnyűipar a teljes ipari termelés 14,7 százslékát tette ki, addig ez az arány 1938-ra 27,9 százalékra emelkedett.

Ennek a mindvégig következetes gazdaságpolitikának köszönhető, hogy az 1929-ben kirobbanó, és Magyarországra 1931-ben begyűrűző gazdasági világválság sokkal kisebb károkat tudott okozni hazánkban, mint az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában.

Ha számokban próbáljuk kifejezni, hogy a Trianon utáni két évtizedben hova jutott a magyar gazdaság, megdöbbentő eredményeket kapunk. A leglátványosabb talán, hogy a bányák elveszítése ellenére a termelékenység minden bányakincs esetében jelentősen nőtt, egyes esetekben sokszorosára emelkedett.

Ha az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) alakulását nézzük, akkor azt látjuk, hogy 1920-ban az utolsó békeévhez, 1913-hoz képest közel 20 százalék volt a visszaesés, de már a '20-as évek közepére újra elérte a háború előtti szintet, 1939-re pedig az 1913-as GDP-t 35 százalékkal, az 1920-ast pedig 66 százalékkal sikerült meghaladni. Az 1939-es GDP már szinte teljesen megegyezett – az akkor éppen széteső, mesterségesen létrehozott – Csehszlovákiáéval, amely állam az első világháborút követő békék egyik legnagyobb nyertese volt, jóval meghaladta Lengyelországét és Spanyolországét, és alig maradt el Olaszországétól és Ausztriáétól. Mindehhez azonban hozzá kell tenni azt is, hogy a geostratégiai helyzetből kifolyólag a magyar import túlnyomó többsége Németországba irányult, és amíg ennek összege a „mélyponton", 1933-ban 34 millió birodalmi márka volt, addig az 1939-es utolsó békeévben már 222 millió.

Összességében tehát elmondható, hogy a magyar gazdaság a két világháború között a történelemben szinte páratlan módon volt képes talpra állni, ugyanakkor jelentős gazdasági függőség alakult ki a legfontosabb kereskedelmi partnerrel, Németországgal szemben, amelynek végül jelentős szerepe volt abban, hogy Magyarország a tengelyhatalmak oldalán sodródott bele a második világháborúba.

Fizikai válaszok

Egy társadalom erejét nemcsak a szellemi állapot határozza meg, hanem a fizikai teljesítőképesség is. A korábbi évszázadokban egy nemzet fizikai erejéről általában a csatatereken tett tanúbizonyságot, a magyarság pedig az esetek többségében – így az első világháborúban is – jól vizsgázott.

A trianoni békediktátum azonban nagyban érintette a hadsereget is, a korlátozások lehetetlenné tették egy olyan modern haderő felállítását, amely képes lehetett volna megvédeni az országot. Az 1930-as évek végére sikerült elérni a fegyverkezési egyenjogúságot, a Trianonra adott „fizikai" válasz azonban addig sem maradt el.

A 19. század második felétől kapott egyre nagyobb hangsúlyt a sport, megjelentek a szabályozott sportágak, a nemzetközi versenyek, majd újraéledt az olimpiai mozgalom. A sport jelentőségének folyamatos növekedése miatt napjainkra egy nemzet fizikai erejét, felkészültségét nagy mértékben a különböző versenyeken elért eredmények mutatják meg. Ezt, az akkor még csak kibontakozóban lévő folyamatot ismerte fel a Trianon utáni magyar politikai vezetés – nagyrészt a már említett Klebeslberg Kuno –, amely így nagy hangsúlyt fektetett a sportra. A kultuszminiszter ennek fontosságát a következő mondatokkal írta le: „Nem vitás, hogy nálunk szomorú klimax van, [...] hogy a versenytársból nagyon hamar vetélytárs, a vetélytársból nagyon hamar ellenség lesz. Mindent el kell követnünk [...] ennek leküzdésére és erre az én meggyőződésem szerint alig van alkalmasabb eszköz, mint a sport, ahol sohasem tűrik meg azt, hogy [...] az, aki egy sporttusában alul marad, ellenségeskedjék azzal, aki őt legyőzte."

A megfelelő fizikai felkészülés így lehetővé tette az állampolgárok katonai előképzésének alapjait és egészséges életmódra, szorgalomra, kitartásra, tisztességre nevelt. Nem utolsósorban kiemelkedési lehetőséget biztosított a megcsonkított Magyarország számára.

Ekkortól a sportra, mint az ifjúság nevelésének egyik alappillérére is tekinthetünk. A megjelenő és egyre nagyobb teret kapó ifjúsági szervezetek szintén kiemelten foglalkoztak a fiatalok megfelelő fizikai állapotának biztosításával. Kiemelendő az 1921-ben létrehozott, 1924-től működő leventemozgalom, amely a 12 és 21 éves kor közötti, iskolát elhagyó fiúk számára írta elő a kötelező részvételt a foglalkozásokon.

Mindezeknek köszönhetően a két világháború között a sportolók váltak az új hősökké, példaképekké, akikre fiatalok milliói néztek fel. A sportpolitikai intézkedéseknek megvoltak a jól látható eredményei. Magyarország a legnagyobb sikert az 1936-os berlini olimpián érte el, ahol 10 arany-, 1 ezüst- és 5 bronzérem elnyerésével az éremtábla harmadik helyén végzett.
A másik kiemelendő esemény az 1938 júniusában Franciaországban rendezett futball-világbajnokság volt. A magyar csapat magabiztosan, 13 rúgott és egyetlen kapott góllal lépett túl Holland–Indián (6:0), Svájcon (2:0) és Svédországon (5:1), hogy a párizsi Colombes Stadionban június 19-én rendezett döntőben szembeszálljon az olaszokkal. A mérkőzés előtt hatalmas vitákat robbantott ki a csapaton belül és a szurkolók körében is, hogy a csapategységre hivatkozva Dietz Károly szövetségi kapitány szükségtelen változtatásokat eszközölt, illetve kihagyta a kezdőből a közönségkedvenc Toldi Gézát. Még a jogi végzettsége és kimagasló játékintelligenciája miatt mindenki által „Sárosi doktornak" hívott Sárosi György csapatkapitány is azon gondolkozott, hogy nem vállalja a játékot, de végül hazaszeretete miatt pályára lépett. A magyar csapat 4:2-es eredménnyel alulmaradt a döntőben, de így is ország–világ előtt bebizonyította, hogy a magyar sport a világ élvonalába tartozik.

A sport ilyen módon történő előtérbe helyezése és támogatása nem csak a Horthy-korszakban fejtette ki hatását. Az 1945 utáni években elért sikerek nagy részét azok a sportolók érték el – idesorolandóak az 1952-es és 1956-os olimpiák bajnokai, illetve az „aranycsapat" is –, akiknek világszemléletét, szellemi és fizikai felkészültségét a két világháború közötti korszak alapozta meg.

Összegzés

A trianoni tragédia mérhetetlenül súlyos csapásai mellett magában hordozta a feltámadás lehetőségét is, amelyet a magyar nemzet talán már abban a pillanatban megértett. Ha visszatérünk 1920. június 4-ének napjához, idézhetjük Rubinek Gyula akkori földművelésügyi minisztert, aki kijelentette: „Magyarország történetében egy új korszak indul meg egy szebb jövőre való kilátással. A béke aláírása nem halált, hanem munkát jelent."

Egy évszázad távlatából kijelenthető, hogy a magyar nemzet becsülettel elvégezte ezt a munkát. A Trianonra adott válaszok pedig nemcsak a két világháború közötti Magyarországot határozták meg, hanem a teljes, azóta eltelt időszakot. A Trianonra adott válaszok annyira erőteljesek voltak, hogy elegendő szellemi munícióul szolgáltak a magyar nemzet számára azokban az időkben is, amikor idegen hatalom, a német, majd a szovjet szállta meg az országot, a kommunista diktatúra idejében a hatalom birtokosai pedig azon munkálkodtak, hogy megsemmisítsenek mindent, ami magyar, keresztény, nemzeti színezetű. Abban, hogy ez az identitáspusztító politika nem lett, nem lehetett sikeres, elévülhetetlen szerepe volt a két világháború közötti magyar társadalomnak, és a mögöttünk hagyott ezer évnek.

Prof Dr. Kásler Miklós: A trianoni békediktátumra adott magyar válaszok a két világháború között című írása megjelent és teljes terjedelmében olvasható a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum által kiadott Rendszerváltó Archívum - Trianon 100 című folyóiratában. A Retörki ötven kötettel megtalálható és olvasható a Hungaricana internetes oldalán is. 

(A szerző az emberi erőforrások minisztere)  

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Hitler Újbudán

ĀÚjbuda DK-s polgármestere elismerően beszélt Adolf Hitler gazdaságépítő munkásságáról

Orbán Viktor

Orbán Viktor

Beszéd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatásán

ĀMi, magyarok fekete öves válságkezelők vagyunk. Bármekkora is körülöttünk a zűrzavar, nálunk még a fejekben rend, a karokban erő, a szívekben lojalitás uralkodik. Önök biztosak lehetnek abban, hogy mi sohasem fogjuk magukra hagyni az egyenruhásainkat

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom