Kolumbusz, a náci

Kolumbusz szobrait, mint egykor a nagy Sztálinét, sorra le akarják dönteni. Richmondban azzal indokolták a szobor ledöntését, hogy „Colot népirtással vádoltuk”, s a szélsőségesek kijelentették, vagy még legalább hatvan hozzá hasonló fajgyűlölőnek a szobrát is hasonló sorsra akarják juttatni. Jelszó: Döntsd a rasszistát! Még Kolumbusznak a barcelonai korinthoszi oszlopon álló főszobra is célkeresztben van. Egy primitív hiedelemváltozás megy végig a világon. Most
a fehér világ végét éljük. Sorra dőlnek a forradalmakról vallott szociológiai hiedelmek, omlik össze a nevelés, és új izmusként emelkedik ki az antifa, s hozzá az izgalomvezető csőcselék. Az antifasiszta mindenütt azt teszi, amit az általa elítélt elnyomó rendszer polgári képviselői: ő is elnyomó lesz. A történelem presztízse megszűnt a szemében, a hivatalos történetírás csak a fehér dzsungel világáról szól. S ebben eredendően a fehér harcos a náci fenevad. Vagy mégsem? Például hogy Kolumbusz, akinek neve galambot jelent, nem volt eredendően gonosz, s a rabszolgaság amerikai birodalmának alapkövét nem ő tette le? Mi az igazság? Náci volt vagy nem? Vagy csak felfedező?

Ha tárgyilagosan nézzük, a 15. században a Közel-Keleten a muszlimok fanatizmusának hirtelen feléledésével kereskedelmi háború tört ki a Nyugattal. A fűszerek megdrágultak s kezdtek eltűnni az európai piacokról. A dús Kelet felé vivő selyemút is lassan bezárult. Igaz, Szíria és Egyiptom, amelyeken keresztül a főútvonalak a végén áthaladtak, csak a genovai hajós halála után került török uralom alá, de a jó kereskedő nem várja meg a balszerencsét, hanem megelőzi! Portugál vagy népszerű nevén Tengerész Henrik herceg embereivel szakadatlanul kereste az új tengeri utakat, s tengerészeti intézetének hírei alaposan megdolgoztatták a hajósok fantáziáját. A távolság, nyugatról keletre hajózva megtalálni Kínát és Indiát, rendkívüli és csábító feladatnak bizonyult. Kolumbusz – akit élete végén a ferencesek nyomorult kámzsájában várt a halál és csak a karibi szigetvilágig, azaz Amerika küszöbéig jutott – háromszor is nekivágott a nagy útnak. Nem tudta, de felfedezte az új földrészt, amelynek ültetvényei aztán megoldották Európa majd minden fűszerproblémáját. Ám hogy az antifák vádjára jó választ adjunk, náci volt-e a nagy hajós vagy sem, egy régebbi könyvben, a liberális érzelmű Hendrik Van Loon egyik magyarra is lefordított könyvében, az Amerika regényé­ben kell kutakodnunk.

Loon így írja le, mi is történt a sorsdöntő találkozás pillanatában a Santa Marián: „1492. október 11-ről 12-re virradó éjszaka távoli fényt észleltek a hajóról. Ez az „indiánok” őrtűze volt. Másnap reggel megtörtént az első találkozás a fehér ember és a rézbőrű indián között. Bizonyára nagyon különös jelenet lehetett. Kolumbusz hajóján volt egy zsidó tengerész, akit nyelvismeretei miatt alkalmaztak a vezérhajón. A nagy esemény alkalmából nagyon egyszerű lehetett a feladata.

Az admirális: – Kérdezd meg az öreg pogányt, hogy merre vannak az indiai szigetek?

Louis de Torres fényes réztárgyat mutatott fel, karját lengette: „Huh”!

Az öreg pogány (piszkos újjával nyugat irányába mutatatott): „Huh”!

Így aztán a merész kalandorok ismét felszedték a horgonyt és tovább vitorláztak nyugat felé.”

A rövid beszélgetésből a zsidó tolmács és az indián között egyértelműen kiderül, hogy az admirális jóakaratú ember volt. A náci az egészen más.

(A szerző történész)