Vélemény és vita
Baloldal a vödörben
A Fidesz újból cserben hagyta a munkavállalókat – próbálta harsogni tegnapi közleményében az MSZP, de vékonyra sikeredett a hangocska, ami éppen úgy gyengül, ahogy a párt fogy
álláspont
Persze nem adják fel, még akkor sem, ha hörögni már nem tudnak, legfeljebb cincogni három százalékon, a parlamenti küszöb alatt. De egy-egy morzsa így is jut persze nekik.
Amíg azt elrágcsálják, engedtessék meg, hogy emlékeztessem az egész baloldalt újból, a mögöttünk lévő tíz évben nyolcszázezer új munkahelyet teremtett a polgári kormány. A cél pedig egymillió, amit nem lehet éppen a cserbenhagyás tipikus esetének nevezni se munkavállalói, se munkaadói szempontból. Az ellenzék felesleges és fals nyilatkozatokon kívül nem tesz semmit, jobb napokat látott csoportosulása ugyan eldurrantott egy kamuvideót, de azt is olyan bénán, hogy rögtön lebuktak. Bele nem, mert ahhoz van elég tehetségük. Más pénzét viszont szívesen költik. És gátlástalanul. Mert nekik semmit, még a hiteleket sem kell visszafizetniük, azokat mindig elegánsan ránk, adófizetőkre hagyják.
Hogy mennyire hagyta cserben a Fidesz a munkavállalókat, ahhoz legyen elég annyi, hogy több mint tizenháromezer cég pályázott eddig munkahelyvédelmi bértámogatásra, amit eddig százhetvenezer munkavállaló után kaptak meg a vállalkozások. A baloldalnak biztos rossz ezeket az adatokat olvasni, mert nekik természetesen semmi nem elég, ők mindig mindenből többet akarnak. Persze maguknak. Bár nem játszom, nagy tétekben fogadnék rá, ha ők lettek volna most hatalmon (igen hatalmon, mert kormányozni képtelenek, csak hatalmaskodni tudnak), akkor a hitelhurok már a nyakunkban lenne és olyan szankciókat hoztak volna – a megkérdezésünk nélkül természetesen –, hogy azok mögött még a Bokros-csomag is elbújhatna. Ez is a különbség a két szemlélet között, ha baj van, a baloldal csak megszorításokban képes gondolkodni, már amennyiben az idegrángásszerű tevékenységet gondolkodásnak lehet nevezni. A jobboldal inkább olyan, mint az az egér, amelyik ha beleesik egy vödör tejbe, akkor nem feladja és elsüllyed, hanem addig úszik és kapálózik, amíg vajat nem köpül belőle.
Ez a baloldal csak sírni, kuncsorogni és kritizálni bír, a jó és előremutató dolgokat nem képes megszavazni, ha azt a kormány javasolja. Így tett a járványügyi készültséggel is, és még harminc évvel a rendszerváltoztatás után sem hazudtolja meg önmagát. Még mindig görcsösen ragaszkodik a minél rosszabb annál jobb elvéhez, mert ő nem tud jobbat. Az olimpia elkaszálásában kimelegedett Momentum is rácsatlakozott erre a vonalra, most Cseh Katalin követelte Brüsszelben a rezsicsökkentés megszüntetését. Hogy miért, az rejtély, de az biztos, a botmixerek keveset fogyasztanak.
Amíg ezek az emberek kevergetik a maguk főztjét, fűszerként készítsük elő nekik, hogy a kormány hiteltörlesztési moratóriumot hirdetett az év végéig, a bérkiegészítésről már szóltunk, és itt van még a versenyképesség-növelő támogatási program, amelynek keretében nyolcszázhat vállalat kap támogatást, a cégek 377 milliárd forintnyi beruházás végrehajtását vállalták, a kormány ehhez 169 milliárd forinttal járul hozzá, így 144 ezer munkahelyet védenek meg. Persze rossz lehet beismerni, hogy jó a hazai védekezés, aminek a végén a gazdaságot is sikerül megmenteni.
Van még egy pont az MSZP követeléslistáján, azt akarják, hogy érvényesüljön az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve. Az egész baloldali bagázs nagy bajban lenne, ha ez megvalósulna, akkor ugyanis, teljesítményüket elnézve a védekezés, de az elmúlt tíz év alatt is, ingyen kellene látogatniuk a Tisztelt Házat.
(A szerző főszerkesztő-helyettes)