Ébredés

Az angol felébredni szó múlt ideje az elmúlt években egy új melléknévvé is vált, viselője éberen érzékeli a társadalmi igazságtalanságot, főleg a rasszizmust.

Nem liberális, hanem veszélyesen dogmatikus, ráadásul napról napra agresszívabb. Számtalan közéleti szereplő, híresség tapasztalhatta meg, hogy ha nem képes lépést tartani az elvárt véleményekkel, egyik napról a másikra válhat ünnepelt progresszívból reakciós náci szörnyeteggé egykori barátai szemében.

Az Európára is átterjedő szobordöntési láz elsősorban nem szobrokról szól. Boris Johnson brit kormányfő szavaival élve a múltat nem lehet átírni vagy cenzúrázni, a szobrok ledöntése, összefirkálása, megrongálása azonban éppen ezt a célt szolgálja. Ahogy Johnson is mondta, bizonyára voltak Winston Churchillnek olyan kijelentései, amelyek a mai közbeszéd normái szerint már nem elfogadhatók, de nem lehet elvitatni tőle, hogy hős volt, elévülhetetlen érdeme van a nácizmus legyőzésében. Csakhogy akik britként nekiesnek Churchill szobrának, azok nem azokhoz állnak közel szellemiségben, akik ténylegesen harcoltak a fasizmus, a nácizmus ellen, hanem azokhoz, akik ész nélkül dobálták tűzre a könyveket.

A történelmi személyek és események megítélése nincs kőbe vésve, a vitának helye van, a „felébredt” aktivisták azonban már nem az a generáció, akik mindent megkérdőjeleznek. Ők nem akarnak vitatkozni, újraértelmezni, megérteni – ők cenzúráznak és rombolnak. Pedig, ahogyan arra Johnson is utalt: káros és veszélyes, ha a társadalom elveszti abbéli képességét, hogy tanuljon a történelemből, és egyáltalán, hogy gondolkodjon.

Amennyiben a nyugati társadalmak immunrendszere nem veti ki magából, a woke szemlélet totális disztópiába hajszolhat minket. A nem elég polkorrektnek tartott régi filmek cenzúrázásánál lesz még bőven rosszabb is. Közép-Európa immunrendszere szerencsére erősebb, nálunk az is elhűl a nyugati őrületek hallatán, aki magyar viszonylatban nem feltétlenül a konzervatívok közé sorolná magát.

Mivel sok békés tüntetőt érthető igazságtalanságérzet vezet, a nyugati világ, benne a szórakoztatóipartól kezdve a nagyvállalatokig mindenki, sietve igazodik, morális kötelességének érzi megszólalni, és nem mer beszélni arról, hogy üzleteket kifosztani és szétverni nem annyira elfogadható. Erősödik a csoportnyomás, az egzisztenciájukat, üzletüket, karrierjüket féltő emberek és vállalatok beállnak a sorba, utat nyitva ezzel annak, hogy a woke mozgalom egyre falánkabbá váljon.

Ilyen helyzetben kell helytállniuk a konzervatívoknak. Az Európai Néppárt mainstreamjének színtelen-szagtalan, kényszeres és gyáva igazodása most különösen veszélyes, hiszen végképp letörli a térképről a konzervatív bástyákat. Ilyenkor különösen rossz nézni, hogy Európa – még – legerősebb pártcsaládjának elnöke, Donald Tusk rendületlenül a Fidesz üldözésével van elfoglalva, ahelyett hogy foglalkozna végre a Néppárt jövőbeni irányvonaláról szóló, kulcsfontosságú vitával. A szobordöntők és a cenzorok az élcsapat, de más módszerekkel a brüsszeli balliberálisok is ugyanolyan könyörtelenséggel akarják elhallgattatni az ellenfeleiket. Nem hálásak annak, aki mindig a kegyeiket keresi – megrágják és kiköpik a hasznos idiótákat.

A felelősség most is óriási. A bátorság ideje van itt, nem a hátrálásé.

(A szerző főmunkatárs)