Vélemény és vita
Címek a mélyből
Fricska. Címváltoztatás minden internetes portálon előfordul. Ez most mégis több, mivel szinte mindent elmond a sértett, zavarodott, korábbi kiválasztott helyzetét sirató balliberális értelmiségről
Az első cím 14.04 órakor a ContextUs nevű szellemi iránytűtől: „A szélsőjobboldali Csurka Istvánt és Wass Albertet is beválasztották a DIA digitális könyvtárának tagjai közé.” És alig egy órával később a módosítás: „Száztizenhárom új posztumusz taggal bővülhet a DIA digitális könyvtár.” Mi történhetett szűk hatvan perc alatt? Megvilágosultak? Rájöttek, hogy eddig is hazudtak? Úgy döntöttek, hogy az elmúlt évszázad legismertebb és legnagyobb hatású szerzői közül kettőt nem célszerű pitiáner módon bemocskolni? De a lényeg az, hogy immáron ők is – 111 ismert és méltatlanul elfeledett nagyság mellett – ott vannak az irodalmi panteonban. Az internet pedig nem felejt. Az utókor is olvashatja majd ezt a két címet is, és láthatják, miképpen működött a mi szabadelvű értelmiségünk a 21. század első évtizedeiben.