Gesztusok és gusztusok

A kemény csaták, kíméletlen adok-kapok, cinikus ál- és rémhírek, aljas lejárató kampányok, a zavarkeltő és haszonszerző propaganda posztmodern politikai világában olykor egy (látszólag) apró gesztusnak nagyobb jelentősége és következménye lehet, mint sokan gondolnák. Trianon századik évfordulója több gesztusra is alkalmat adott – pozitív és negatív értelemben is.  

Kezdjük a határon túllal. Két nappal a „karthágói” békeszerződés aláírásának centenáriuma előtt az új szlovák kormány elnöke, Igor Matovič felvidéki magyar politikusokat és közéleti személyiségeket fogadott – „kedves barátként” – a pozsonyi várban. A találkozón a szlovák politikus elmondta: „Nyomd a maltert, Pista, hallottam nemrég az egyik építkezésen itt nem messze, a pozsonyi várnál. Szeretném felszólítani ezért önöket, hogy nyomjuk együtt a maltert! Építsük együtt Szlovákiát közösen.” Majd átvette a magyar nemzeti közösség memorandumát, amely a szlovákiai magyarok fennmaradásához és gyarapodásához szükséges politikai kéréseket és jogszabályi javaslatokat tartalmazza. A szlovák külügyminiszter a memorandumot a kormányfő gesztusának elutasításaként értelmezte, és csütörtökön már Matovič is sajnálatát fejezte ki, hogy az MKP képviselői úgymond visszaéltek a helyzettel, a kinyújtott jobbal. „Szép dolog gesztusokat tenni, de a megoldatlan kérdéseket orvosolni is kell”, reagált csalódottan a magyar pártot vezető Őry Péter.

Északi szomszédaink furcsa, felemás barátkozásával szemben kelet felől egyértelműen „hidegen fújnak a szelek”, s mint tudjuk, azok nem jót jelentenek. Trianon centenáriumát a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön – rendőrök gyűrűjében – ünnepelte az Úz-völgyi magyar katonai temetőben szervezett törvénysértő akciói által elhíresült fasisztoid román egyesület. És pont erre a napra tűzte ki a román igazságszolgáltatás annak a pernek a fellebbviteli tárgyalását, amit Tőkés László a Románia Csillaga érdemrendtől történt megfosztása miatt indított Klaus Iohannis államfő ellen. Aki egyébként két hete vette volna át Aachenben (ha a járványhelyzet engedi) a Nagy Károly-díjat. A nemzetközi alapítvány német szociáldemokrata elnöke Románia jobboldali, ultranacionalista elnökét „elkötelezett európainak” nevezte – kedves gesztus ez az erdélyi szász származású, ám az echte románoknál is románabb, hungarofób politikusnak.

De folytassuk a határon inneni gesztusokkal. A trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából az Országgyűlés emlékülést tartott, amelynek végén a miniszterelnök odament az MSZP, az LMP és a Jobbik frakcióvezetőjéhez, s kézfogással köszönte meg részvételüket a közös megemlékezésen. Csak kettőjükkel nem fogott kezet, akik távolmaradásukkal tüntettek a Fidesz „hiteltelen magyarságpolitikája” ellen. Egyikük – az őszödi trükkmester, aki nem adhat mást, csak mi lényege – tíz éve elutasította a nemzeti összetartozás napjáról és a kettős állampolgárságról szóló törvényt, s ahogy előtte, azóta is rendszeresen uszít a külhoni magyarok ellen. Gyurcsány Ferenccel és Szabó Tímeá­val szemben Orbán Viktor kezet nyújtott politikai ellenfeleinek, mert hiszi és vallja: mindannyian a magyar nemzethez tartozunk. Ezért üdvözölte a baloldali főpolgármester döntését is a budapesti egyperces trianoni megemlékezésről.

Nem gesztusok döntik el a nagy politikai viták és csaták kimenetelét? Lehetséges. Miként az is, hogy (részben) ilyen és ehhez hasonló, látszólag jelentéktelen megnyilvánulásokból áll össze a választópolgárok fejében az a kép, ami alapján majd döntenek: kit tartanak kívánatosnak és alkalmasnak az ország kormányzására, s kit nem.

(A szerző lapszerkesztő)