Putsay Gábor

Vélemény és vita

Válságban is elsők az utasok

Magyarország az elmúlt években, pontosabban a 2013-as fordulat óta nemcsak a gazdasági növekedésben emelkedett ki az Európai Unióban, hanem abban is élen járt, hogy arányaiban a legtöbbet költötte a családok támogatására

álláspont

Ezt mutatja, hogy 2010 óta a kormány közel két és félszeresére emelte a családok támogatását, amelynek aránya egész Európában a legmagasabb, a GDP mintegy öt százaléka. Ezt tükrözi a jövő évi költségvetési törvényjavaslat is, amely – a koronavírus-járvány ellenére – a családok támogatásának ismét kiemelt szerepet szán. A 2021. évi költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése lesz, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is biztosítja a gyermeket nevelő családok támogatását, a nyugdíjasok védelmét.

Mindemellett azt is érdemes megjegyezni, hogy az Orbán-terv több mint kilencezermilliárd forintot mozgósít 2020 és 2022 között a járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak enyhítésére, ami meghaladja a GDP húsz százalékát. Ennél többet arányaiban csak Németország, Olaszország és Svédország fordít e célra, és még Csehországot is érdemes ide venni, akikkel hozzávetőlegesen egy szinten vagyunk. Reményeink szerint jövőre ismét öt százalékhoz közel, 4,8 százalékkal növekedhet a gazdaság, miközben 69,3 százalékra csökken a GDP-hez viszonyított államadósság. Ebből adódóan szinte minden terület több forrással gazdálkodhat, miközben az éves hiány három százalék alatt marad.

Különösen lényeges, hogy a gazdaság-, és egészségvédelem, illetve a családtámogatás mellett a figyelem középpontjába kerülnek a nem aktívak, azaz a nyugdíjasok. A mai túl anyagias világban ez kiváltképpen gáláns és támogatandó gesztus, nem utolsó sorban azért, mert a mostani nyugdíjasok munkájának köszönhetjük az alapokat, hogy egyáltalán tudunk gazdasági növekedésről beszélni. De menjünk szépen sorba. Magyarország eddigi legnagyobb gazdaságvédelmi programjának folytatására, a munkahelyek megőrzésére, a vállalkozások támogatására a Gazdaságvédelmi Alap 2555 milliárd forint forrást biztosít. A járvány elleni védekezéshez és az egészségügyi ellátórendszer működtetéséhez szükséges forrásokat az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alap tartalmazza mintegy háromezermilliárd forintos kerettel. A gyermeket nevelő családok támogatására a 2021-es költségvetésben 2295 milliárd forint áll rendelkezésre. A nyugellátásokra fordítható források jövőre csaknem tíz százalékkal, 327 milliárd forinttal, 3907 milliárd forintra emelkednek, emellett több mint 77 milliárd forint jut a 13. havi nyugdíj első ütemének, valamint 53 milliárd forint a nyugdíjprémium kifizetésére. Az aktívakra visszakanyarodva, az elmúlt másfél hónapban csaknem 250 ezer ember munkahelyét sikerült megvédeni támogatási és versenyképesség-növelő programokkal, ennek is köszönhető, hogy áprilishoz képest májusban már harmadával kevesebb volt az új álláskereső. Itt egyébként két program emelhető ki, a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő bértámogatás. Előbbit eddig 130 ezer munkavállaló igényelte, utóbbi pedig a múlt héten indult, hetvenezer regisztrált álláskereső újbóli munkába állását segíti, és az igénylők száma napról napra jelentősen emelkedik.

A járvány elleni védekezés frontvonalában dolgozók elismerését jelzi, hogy a kormány ötszázezer forint pluszpénzt fizet ki július elején az orvosoknak és ápolóknak. Míg a Gyurcsány-Bajnai-kormány megszorításokkal próbálta kezelni a nem kis részben általa előidézett válságot, az Orbán-kormány segítségnyújtással reagál a világjárványra, mert mint Varga Mihály mondta, a hajót a rakomány, nem pedig az utasok kidobásával kell megmenteni.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Dolgozik a magánhatalom

ĀIgazán lehetnénk kicsit hangosabbak, hátha jótékony hatással lennénk durvuló közéletünkre, és a szaporodó hazugságáradatokról is ideje volna már hangos, tényekkel alátámasztott véleményt mondani

Deme Dániel

Deme Dániel

Magyarnak, szabadon

ĀAz igazságaszállyal sújtott Európa felől érkező kakofónia tagadhatatlan jele annak, hogy valahol felismerték, szabad népként óhajtunk tovább haladni

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom