Galsai Dániel

Vélemény és vita

Svédasztal

Fricska. Ma barangoljunk el „bezzegsvédországba”, amelynek szociális, egészségügyi és emberi jogi rendszerére a honi ellenzék ájult csodálattal tekint

Azért is jó az összehasonlítás, mivel a kék-sárgák lélekszáma hasonló a miénkhez, és a járvány is ugyanakkor jelent meg náluk. Nos, északi felebarátaink külön úton járnak: a hatvan év fölötti krónikus betegek nem kerülnek lélegeztetőgépre. Az óvodák, iskolák, szórakozóhelyek működnek – a „szabadelvű” svédek mulatnak. A nyájimmunitás erőltetése több mint háromezer halottat „eredményezett”, ami nagyjából nyolcszor annyi, mint nálunk. Stockholmban az elhunytak fele idősotthonokban élt, a hatóságok most bevallották: nem tudták eléggé megvédeni őket. Mindennek dacára a polgárok többsége támogatja a kormány vírusellenes intézkedéseit, ellenzéki obstrukcióról, nemzetközi lejáratókampányról nem szólnak a hírek. Szabadelvűek, életidegenek, álságosak, de nem hazaárulók. Nem nehéz kitalálni: ez a jegyzet a magyar ellenzékről is szól.

Kapcsolódó írásaink

Lóránt Károly

Lóránt Károly

A per

ĀA történtek alapján semmi ok sincs Kína vádolására és különösen nem bíróság elé citálására a vírus okozta elhalálozások és anyagi veszteségek miatt

Kondor Katalin

Kondor Katalin

A szög meg a zsák

ĀA nemzet szó jelentése a német köztudatban szitokszóvá, elítélendő kifejezéssé vált. És a megalázott volt szocialista országok ez ellen nem tudnak tenni semmit se