Az ellenzék női rohamosztagosai

Manapság minden alkalomra jut egy kínos előadás. Mondjuk, legalább ebben sikeresek, hiszen tényleg figyelemmel kísérjük, sőt kíváncsisággal vegyes viszolygással nézzük végig a ténykedésüket. Ezúttal az ellenzék női képviselői vezényelték a tamtamot.

Nem meglepő ez, hiszen az évek óta tartalom nélküli, álhíreket terjesztő és hangzatos szalagcímek mögé bújó ellenzék gyakorta szereti előtérbe helyezni a női rohamosztagosait. Ez persze nem baj, derülten szoktuk figyelni, ahogyan visszacsapódnak az ajtóról, fetrengenek a földön, könnyeiket visszanyelve adják elő a beszédeiket, fehér sapkában kórusgyűlölködést tartanak, vagy éppen báboznak egy kicsit a parlamentben. Persze azért értetlenül állunk a nemi jellegük előtérbe helyezése előtt, hiszen ők ugyanazok, akik állandó szexizmussal vádolják meg a férfiakat, és rendszeresen kikérik maguknak, hogyha nőként beszélnek róluk, miközben arra is volt már példa, hogy az anya szó használata ellen indítottak hadjáratot. Éppen ezért maradjunk annyiban, náluk sosem lehet tudni, mikor beszélhetünk róluk nőként és mikor nem. Mivel én is nő vagyok, ezért engem talán szexizmussal nem vádolhatnak meg, maximum az agymosott, aljas, náci és/vagy propagandista jelzőket aggatják rám, ezt meg már megszoktam, így térjünk a lényegre.

Az, hogy fegyverként használják a nemüket, miközben hisztériáznak amiatt, ha valaki meg meri említeni, hogy talán nőként illene viselkedniük az ülésteremben, a legszánalmasabb húzások egyike. Az pedig, hogy tudatosan elhallgatják az isztambuli egyezmény gender- és menekültlobbis kitételeit, miközben könnyes szemmel előadják, hogy minden férfi potenciális asszonyverő, az tényleg a legalja. Annak a kitételnek, hogy „nem azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nők és a férfiak tekintetében helyesnek tekint” pontosan milyen köze is van a nők elleni erőszak felszámolásához? Ehhez hozzájön a 60. cikk, amelyben a menedékjog iránti kérelem nemi alapon történő elbírálásáról értekeznek. Ha pedig a kettőt együtt nézzük, akkor itt bizony nem biológiai, hanem társadalmi nemekről van szó. Tehát, egy magát az adott helyzetben éppen nőnek valló gazdasági migráns, aki egyébként férfi, simán hivatkozhatna erre a kitételre, és meg lenne kötve az eszement libsi jogalkotás miatt az országok keze. Kérdezem tehát még egyszer, ez pontosan hogyan szolgálja az erőszak elleni fellépést? Az ellenzéki politikusnők mit is szeretnének a kánonban előadott hisztijükkel elérni?

Én nem leszek megengedő, és nem fogom azt mondani, hogy talán el sem olvasták vagy csak nem értik az egyezmény szövegét. Nyilván hihető ez a helyesírással hadilábon álló Kunhalmi Ágnes vagy Bangóné Borbély Ildikó esetében. Szerintem azonban most már hagyjuk a jóindulatot. Pontosan tudják, mi van benne, de nem azért kapják a gazdiktól a pénzüket, hogy értelmesen cselekedjenek, és jó ügyért harcoljanak, azért jár a keksz, ha elvégzik a feladatukat.

A cél nem más, mint a nemzetek szétverése, a társadalom bomlasztása. Ennek egyik alapja a család, ami állandó célkeresztben van. Ezért lealjasítják a férfi és nő szent szövetségét, miközben arról papolnak, hogy ők mennyit küzdenek az egyenlőségért és a nőkért. Az ő olvasatukban a család az erőszak melegágya, a férfiak meg potenciális erőszaktevők. Na persze nem mindegyikük, hanem csak a heteroszexuális, fehér, keresztény, házasságban élő férfiak.

Ezt szolgálják tehát az ellenzék női rohamosztagosai, a nemüket használva pajzsként. Attól sem riadnak vissza, hogy szégyent hoznak a nőkre, miközben alpári módon, habzó szájjal úgy üvöltöznek, amit még a kocsmában se látni. Nem, nekik nem az a dolguk, hogy megmutassák a lányoknak, mehetnek politikai pályára, mert a nők ebben a világban is helyt tudnak állni. Nekik nem az a dolguk, hogy védjék a családokat, vagy fellépjenek az erőszak ellen. Nekik csak annyi a feladatuk, hogy mindenből balhét csináljanak és romboljanak. Ezért toporzékolnak, szándékosan ferdítenek és kihasználják az emberek jóindulatát, valamint a liberális polkorrektség álcája mögé bújó kommunikációs csapdát, amit meghonosítottak, és amelynek mentén bárkire rásüthetik a nőgyűlölő, kirekesztő, fasiszta, náci jelzőt.

Nem vitatom el azt, hogy ezek a politikusnők küzdenek. Igen, tényleg körmük szakadtáig küzdenek, hogy félretájékoztassák, hergeljék és provokálják az embereket, bemocskolva mindent, ami egy egészséges társadalom és nemzet számára szent. Semmi nem számít már, csak a balhé és az általuk kitalált és elferdített valóság tálalása, amihez örömmel asszisztál a sok független-objektív, szabad-elnyomott médium. A gond ott kezdődik, hogy a viselkedésük már kontraproduktív. Őket persze ez nem zavarja, a kilincs használata helyett egyre nagyobb hévvel rohannak neki az ajtónak. Így mi annyit tehetünk, hogy bezárjuk előttük az ajtót, és derültséggel figyeljük, ahogyan visszapattannak róla. Hála Istennek, nálunk még megvan a zárhoz a kulcs.

(A szerző politológus, az IKoN elnöke)