Vélemény és vita
Költészet és valóság
Újra és újra ugyanazokat a reakciómintákat figyelhetjük meg az Orbán-kormány új törvényeinél és fontosabb rendelkezéseinél
A szándékokat mindig újraértelmezi az ellenzék és az ellenzéki média, az ő szájuk íze szerint tálalják, majd ezután kampányt kezdenek a nyilvánosságban a saját teremtményeik ellen.
Az átköltéseikben szabadjára engedik a fantáziájukat. Időnként valós aspektusokat is felhasználnak, máskor viszont teljesen újakat találnak ki, amelyeknek kevés közük van a valósághoz. Szívesen esnek drámai túlzásokba is. Kedvelt témáik a demokrácia és a sajtószabadság megszüntetése, és rendszeresen eltemetik a parlamentarizmust is. Az ellenzéki képviselők legutóbb egyenesen népirtást és tömeggyilkosságot kiáltottak a kórházak veszélyhelyzeti kapacitásainak létrehozása miatt.
A fő célja ennek a retorikának az, hogy felhívják magukra a választók figyelmét. Másrészt pedig arra is törekednek, hogy felkeltsék a velük ideológiai rokonságban álló külföldi politikusok és újságírók érdeklődését. Minél drasztikusabb képet festenek, annál hatékonyabban elérik ezt a célt. Mindez csak akkor válik problémássá, ha a magyar ellenzék külföldi szövetségesei már nem tudnak vagy nem akarnak többé különbséget tenni a költészet és a valóság között.
Ez újra és újra paradox helyzetekhez vezet. Úgy mint legutóbb, amikor az egyik héten a parlamentarizmust eltemették, a következő héten pedig visszatértek a honatyák az ülésterembe. Ugyanígy nem állta ki az alapos ellenőrzés próbáját az a vád sem, hogy Magyarország aránytalanul nagy uniós forrásokat kapna a válság kezelésére.
Most megint nyilvánvalóvá vált a költészet és valóság közti eltérés. A koronavírus-törvényről nem kevesebbet állítottak, mint hogy átmenetet jelent a diktatúrába. Majd az Európai Bizottság jogi szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy a törvény összhangban van az uniós szabályokkal. Sőt az illetékes EU-biztos, Věra Jourová szerint más uniós országok vonatkozó jogszabályaival is összehasonlítható a magyar törvény. Más szavakkal: vagy más uniós országok is a diktatúra felé haladnak, vagy Magyarország sem teszi ezt.
Természetesen az Orbán-kormány kritikusai nem csinálnak nagy ügyet a legutóbbi három kínos baklövésükből. Bocsánatkérést vagy legalább helyreigazítást várni tőlük pont annyira értelmetlen, mint arra számítani, hogy elismerően szólnak a magyar család- vagy gazdaságpolitikai intézkedésekről. A legjobb esetben néhány hétig kevésbé hangosan támadják Magyarországot. De amint lehetőségük nyílik rá, biztosan megint temetni kezdik majd a magyar demokráciát, vagy kitalálnak mást, hogy kifejezhessék az Orbán-kormány iránti ellenszenvüket.
Az ilyen rendszeres felháborodáshullámok elkerülésére a közvélemény és a média valóság iránt érdeklődő része nem tehet mást, mint hogy maga alkot képet arról, mi a vita tárgya, és természetesen – ahogyan az a valódi újságírásban szokás – az ellenoldalnál is érdeklődjön.
Segítene persze az is, ha a Magyarország-kritikusok legalább annyira korrektek lennének, hogy mindig megnevezik a sokkoló információik forrásait. Már csak azért is, mert „a magyarországi demokrácia hanyatlik” és az „XY baloldali párt szerint a magyarországi demokrácia hanyatlik“ nem éppen egyenértékű állítások.
Mindenképpen teljesen komolytalan folyton az ellenzéki véleményeket átfogó, Magyarországról szóló igazságokként prezentálni. Ráadásul ez mindig magában hordozza a blamázs veszélyét is. Hiszen a valóság előbb-utóbb mindig beköszön.
(A szerző a Budapester Zeitung kiadó-főszerkesztője)
