Bogár László

Vélemény és vita

Trade-off

A globális kapitalizmus rendszere fennállásának legveszélyesebb kutyaszorítójába került

Átváltási arány, talán így lehetne lefordítani a címben szereplő közismert angol kifejezést, s mostanában egy minden eddiginél különösebb értelmezésben használják a globális beszédtérben megszólalók. Ha minden szépítgetés és csomagolás nélkül próbáljuk megfogalmazni ennek a lényegét, akkor azt kellene átváltási arányban kifejezni, hogy pénzben mérve mennyit is ér egy ember élete. Első hallásra ez egy felháborítóan erkölcstelen kérdés, hisz teljesen kézenfekvő a válasz: az emberi élet nem fejezhető ki pénzben, vagyis végtelen mennyiségű pénzt is képesek vagyunk (vagyis inkább csak lennénk) megadni azért, hogy egy ember életét megmentsük. Pláne, ha az az élet a sajátunk vagy közeli hozzátartozónké.

De, merül fel a sajnos jogos kérdés, van-e (lehet-e egyáltalán) végtelen mennyiségű pénz? A kérdés persze költői, hisz pontosan tudjuk a választ. És ha a teljesen jogos erkölcsi felháborodás első hullámán túl vagyunk, akkor egy kicsit elcsitulva mégiscsak el kell kezdeni számolni. Merthogy sajnos az emberi világ minden anyagi-fizikai erőforrása véges, így a mostani világhelyzetben, akár tudomásul vesszük ezt, akár nem, a rohamos gyorsasággal szűkülő anyagi erőforrásokat úgy kellene elosztani, hogy – hogy is? Hát igen, ez itt a kérdés, hogy miképpen is kellene tehát ezeket az elosztási döntéseket meghozni.

Az elsőt spontán módon a világ valamennyi országának kormánya meghozta már, ez az élet anyagi újrateremtése nagy részének a leállítása volt, annak érdekében, hogy a járvány terjedése legalább annyira lelassítható legyen, hogy csak az elviselhetőség határáig terhelje meg az egészségügyi rendszert, amelynek kapacitásai ismét csak végesek. Mert ha az egészségügyi rendszer a kezelhetetlen csúcsterheléstől összeomlik, ezzel minden odavész.

Ezt a döntést tehát egészen egyszerűen nem lehetett nem meghozni (bármekkora is az ezért fizetendő, egyelőre ismeretlen ár), pedig már akkor sejthető volt, hogy mindez egy olyan globális láncreakciót indít el, amelynek végét senki sem látja. Nem is láthatja, mert globalizált világunk komplexitása már messze túl van azon a határon, ahol ezt még kézben tarthatnánk.

Ahhoz ugyanis, hogy kézben tartható legyen, rendkívül pontos információkkal kellene rendelkeznünk róla, de itt belép az az ontológiai bizonytalanság, hogy a pontos információk megszerzéséhez, feldolgozásához és a válasz kimunkálásához idő kell. Ám ez alatt az idő alatt, lévén szó egy kihívás („gerjesztés”) hatása alatt álló komplex rendszerről, maga a rendszer olyan mértékben módosulhat, hogy mire cselekednénk, cselekvési stratégiánk már rég elavult, következésképp inadekvát lesz.

Ezt a csapdát elméletileg sem lehet kikerülni, a gyakorlatban meg pláne nem. Ám a legmegrendítőbb és legbelső lényeg az, hogy maga az egész globális rendszer megy szembe magával az emberi élettel a „rendeltetésszerű” működése során is. Vagyis az emberi élet versus gazdaság ellentmondás és a trade-off, vagyis átváltási arány megtalálásának igénye eleve álságos.

A rendszer középpontjában ugyanis eleve nem az ember van, hanem a profit, hisz a „the business of the business is the business” logika azt diktálja, hogy a profit növelése érdekében bármit meg lehet, sőt meg is kell tenni, bármi áron. És ebbe a bármi árba maga az emberi élet is beleértendő. A rendszer belső logikájából adódóan az elvont ember csak mint a profittermelő gépezet kiegészítő kelléke jelenik meg, engedelmes biorobotként üzemeltethető „munkaerő- és fogyasztóerő-állatként”. Amíg a rendszer képes az állandó szakadatlan növekedésre és ezzel legimititásának folyamatos újratermelésére, addig nincs is különösebb baj, de ha a gépezet akadozni kezd a nagy válságok idején, azonnal oda a legitimitás.

A mostani helyzet pedig minden eddiginél súlyosabb, mert nemcsak egyszerűen a lassulás okoz legitimitásvesztést, mint a közönséges válságok esetén, hanem ennél sokkal többről van szó: a rendszer sok száz éves fennállásának legveszélyesebb kutyaszorítójába került. Vagy nyíltan és cinikusan bevallja, hogy számára az ember mindig is legfeljebb mint a rendszer – egyelőre még – nélkülözhetetlen biológiai kellékeként tételeződött, és esze ágában sincs mindent leállítani csak azért, hogy emberi életeket menthessen meg ezzel. Vagy belátja, hogy mivel az előző verzió társadalom-lélektani következményei katasztrofálisak lennének, ezért hajlandó a rendszer ideiglenesen teljes leállítására a járvány mielőbbi megfékezése érdekében.

Csakhogy a kihívás olyan mélységű, hogy bármelyiket választja is, a globális kapitalizmus egész komplex rendszerének teljes összeomlását kockáztatja vele. És a lényeg éppen az, hogy most úgy kell igen rövid távon eldöntenie ezt a dilemmát, hogy – pontosan a rendszer komplexitása következtében – eleve nem lehet elég tér és idő arra, hogy a döntésének következmé­nyeit mérlegelni tudja. Vagyis a globális hatalomgazdaság urai most úgy kénytelenek az egész emberiség létezését alapvetően meghatározó döntéseket hozni, hogy ehhez elméleti értelemben sem lehet elégséges információjuk.

A cikk elején feltett kérdésre nem csak erkölcsileg nem adható válasz. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a világ belépett abba a történelmi fázisba, ahol alapvető trendjeinek meghatározása, döntéseinek mérlegelhetősége és megalapozása kifutott azok kezéből is, akik elbizakodottan úgy vélték, hogy nekik erre örökös felhatalmazásuk van. Azt, hogy ez milyen következményekkel jár majd, ma még hozzávetőlegesen sem tudjuk megmondani.

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Mi lesz veled, emberke?

ĀNehéz felfognunk, jogra és igazságra érzékeny embereknek, hogy a haza árulás nem büntethető a „modern és roppant demokratikus” Európában. Márpedig a legvadabb hazugságoknak sincs semmi következményük

Domonkos László

Domonkos László

Ígéret hava

ĀA régi – egyesek szerint 15. századi és székely – naptár szerint május hónapjának egykori magyar elnevezése: Ígéret hava