A keresett szó

Egy képet fixírozok másodpercek óta. Ürülék látható rajta, valószínűleg kutyától származik, beleszúrva egy ügyetlenül odaretusált magyar trikolór. Egy román kommentelő fejezi ki ezzel a véleményét a Digi24.ro portál cikke alatt, amely a diplomáciai csörtét taglalja a Szabó Tímea–Marius Lazurca–Szijjártó Péter-háromszögben, a pártatlanság legcsekélyebb látszata nélkül. A kommentszekcióban nem feltétlenül ez a hozzászóló a legszélsőségesebb, de kétségkívül ő fogalmaz a legtömörebben.

Emlékezetes: hazánk sok százezer maszkkal és egyéb védőfelszereléssel kezdte támogatni az elszakított országrészeket magukba foglaló többi államot is, célzottan, de nem kizárólag azokon a területeken, ahol az elmúlt száz év erőszakos asszimilációs politikája ellenére még mindig nagy számban élnek magyarok is. A magyar külügy ezt részben (az elsőként megsegített Szerbia esetében) akkor tette meg, amikor már ugyan fel volt pakolva a légihídon keresztül hazánkba ömlő sok millió darab maszk, védőruha, teszt és egyéb felszerelés első adagja Kínában, de erről még nem tudott a szélesebb közvélemény; aztán egy nappal később az érkező felszerelések bejelentésével helyre került minden, és világossá vált az is, hogy volt és van miből adni. Sorra kerültek idővel más stratégiai partnerek is, de a prioritás világos volt.

Aztán jött Szabó Tímea párbeszédes képviselő parlamenti felszólalása, amelyben a „külföldre” szállított védőeszközök és a hazai felszereléshiány között szeretett volna párhuzamot vonni, de ezt végül a „tapstrukció” meghiúsította.

Hozzáteszem: nem gondolom, hogy Szabó Tímea hazaáruló lenne, egyszerűen csak arról van szó, hogy valószínűleg nem közösségben és nemzetben, hanem technokrata államban gondolkodik, kvázi cégben, országprojektben, és így tovább. Lelke rajta, ezért küldték a választói, hogy ezt képviselje. Az az érve ugyanakkor, hogy itthon ne lenne elég védőfelszerelés, megfoghatatlan. Mennyi az elég? Tud bármennyi felszerelés elég lenni egy várhatóan elhúzódó és később második hullámmal visszaköszönő, halálos járvány esetén? Most kell felhalmozni, vagy elég akkor, amikor már nagy a baj? Tud elég lenni egy bizonyos számú kórházi ágy, adott számú lélegeztetőgép (ami egy hét alatt lett a túlélés zálogából felesleges kacat a mindenhez is értő médiában, miután kiderült, hogy hazánk nem áll rosszul darabszámban)? Anekdotikus történetek árasztják el a sajtót és a közösségi médiát, egyéni percepciók sokasága, amelyekből nehézkes eljutni az objektív valóságig.

Persze az ember alaptermészete, hogy nem az információ megszerzésére, hanem egyfajta drámai átélésre vágyik a hírek fogyasztásakor; azokat az információkat, amelyek szembemennének a nézeteinkkel, hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, s végül, különösen online, olyan személyek társaságát keressük, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mint mi, kiszorítva azokat, akik máshogy (minderről többek között James Carey, Peter Wason, Leon Festinger és Cass Sunstein tudna sokat mesélni). Nem könnyű mindezeken felülemelkedni, csak hát elvileg egy-egy politikus azért kerül be a parlamentbe, mert nemcsak a retorikai, de a kognitív képességei és tájékozottsága is az átlagember fölé emelik. Elvileg.

Mindenesetre a képviselő asszony parlamenti felszólalása után a legváratlanabb helyről kapott megerősítést: a budapesti román nagykövettől, Marius Lazurcától, aki támogatásáról biztosította Szabó Tímeát, mondván, ádáz támadások és fenyegetések közepette szolidaritását fejezi ki a párbeszédes politikussal.

Csak hogy tisztába tegyük: a kormány hat megyébe küldött felszerelést, a két tömbmagyar székely megye mellett a vegyes Marosba és Szatmárba és a csak negyedrészt magyar lakosságú Szilágy és Bihar megyékbe. Nyilvánvalóan azért is, hogy ne érje szó a ház elejét, hiszen legalább annyi románnak is jut így belőle, ahány magyarnak, ugyanakkor az adományok pár kivétellel lefedik szinte az összes nagyobb magyar lakta régiót. Az Adevarul.ro bukaresti hírportál vezércikkben kelt ki a szerinte náci időket idéző etnikai megkülönböztetés ellen, a szerző, Ionel Grigorescu szerint ugyanis csak magyar etnikumú emberek kaphattak a felszerelésből.

Lapunk a mai napig várja a választ a neki e-mailben elküldött kérdésre, mégis mire alapozza ezt. Ami az adomány nagyságrendjét illeti: maszkból például legfeljebb félmil­liót küldött a kormány a hazánkba érkező százötvenmillióból – ez egyrészt gesztus, de ahol az ellátás akadozik, ott olyan segítség lehet, amely életeket menthet. Magyar és román életeket.

Olyanokét, akiknek az ellátása – lévén romániai lakosok – a román állam feladata lenne. A magyar kormány ebbe segített be az ajándék felszerelésekkel és az akkor még világszerte csodaszernek tekintett hidroxi-klorokin kivitelének exkluzív engedélyezésével Romániába. A szó, amit keresnek, uraim, az a „köszönöm”. A román nagykövet viszont a mellé állt, aki szerint Magyarországnak nem kellene segítenie Románia állampolgárain, köztük a területileg érintett több mint egymillió románon, saját honfitársain. A közbeszédben már így is túl sokat inflálódott az a szó, hogy hazaáruló, így most nem is minősíteném a nagykövet úr gesztusát.

Mindenesetre az egész történet a Digi24.ro felületére úgy került fel román nyelven, mintha Szijjártó hisztérikusan nekiesett volna Lazurcának, mert az privát üzenetben bevédte a sokat szenvedett, szegény Szabó Tímeát. Ez alatt az egyetlen cikk alatt pedig olyan gusztustalan, soviniszta kommentek sorjáznak, hogy hasonló mennyiségű magyar nyelvű mocsok összegyűjtéséig egy hétig kellene böngészni a Kuruc.info kommentfalait. Van, aki szerint ismét meg kellene szállni Budapestet, mert nem tanultak belőle a magyarok, a székelyek nem is léteznek, Szijjártó azt se tudja, mi az a diplomácia, vagyis tudja, csak ázsiai, mongol módon csinálja, aki nem tud románul, az takarodjon Budapestre, kapja be Budapest és Szeged (igen, jól olvassák: Szeged), majd Szijjártó jól visszakapja, amit adott (nem, nem a védőfelszerelést küldené vissza a hölgy, rejtély, mire gondolhatott) és így tovább. Néhány józanabb hozzászóló megpróbálja őket szembesíteni a tényekkel, például hogy egy nagykövetnek nem dolga beleszállni a magyar belpolitikába, mindhiába (Carey, Wason, Festinger és Sunstein urak a tíz ujjukat megnyalták volna egy ilyen esettanulmány-alapanyagért). Egy magyar kommentelő pedig jelzi, hogy a küldött felszerelésből románoknak is jut – nos, őt jutalmazza Decebal ádáz unokája egy kutyagumiba szerkesztett magyar zászlócskával. Remélem, eljut Dan Tanasa fülébe a dolog, és feljelenti a magyar trikolór tiltott használatáért…

Ami engem illet, innentől csak széttárom a karom: Budapest kenyeret dobott, Bukarest (nagy)követ, avagy bélsarat, megint. Mindezt úgy, hogy Romániában komplett kórházak dolgozói mondanak fel (Temesvár), a hatóságoknak fegyverrel kell feloszlatniuk kvázi nyílt karanténlázadásokat (Vajdahunyad, Bukarest, Brassó), spárgaszedésre Németországba szökött több ezer román a karanténból a hónap elején, közben a járvány ellen a Román Orvosi Genetikai Társaság elnöke, Maria Puiu az „erős dák génekben”, az olaszországi románok körében illetékes ortodox érsekség a szentelt olajban és a miatyánkban bízik, Klaus Iohannis elnöknek pedig komoly erőfeszítésébe került, hogy egy húszmilliós húsvéti népünnepély keretében ne maga a román ortodox egyház gondoskodjon az etnikai arányok helyrebillentéséről Erdélyben.

De a himnuszt, azt legalább lejátsszák kétszer, minden hétvégi nap. Hátha a vírus megijed, és inkább elszökik Németországba spárgát szedni...

(A szerző újságíró)