Bűnbak, besúgó vagy kiérdemelt díjnévadó?

Szabó István Oscar-díjas filmrendező életműdíj kitüntetésével kapcsolatban ismét fellobbant a vita arról: jár-e erkölcsi elismerés olyan művésznek, sportolónak, politikusnak, aki kényszerből vagy a remélt előnyökért a diktatórikus Rákosi-, majd Kádár-rendszer besúgója volt. Ennek a vitának a kapcsán jutott eszembe egy negyvennyolc évvel ezelőtti beszélgetés Feleki László budai otthonában.

Már az is érdekes s jellemző a hetvenes évekre, hogyan ismertem meg a kiváló írót, sportújságírót. Mint sok fiatal, én is írogattam verseket, így kerültem kapcsolatba Katona Puszta Sándor költővel, leányfalui plébánossal, aki bemutatott a szintén Leányfalun élő Fábián Zoltán József Attila-díjas írónak – aki akkor a Magyar Írószövetség főtitkára volt –­, s az ő ajánlásával látogattam meg kezdő sportújságíróként Feleki Lászlót. Laci bácsival és kedves feleségével, Szendi nénivel aztán meghitt kapcsolatom alakult ki, annak ellenére, hogy – mint később elmesélte – első látogatásomkor gondolkodott azon, hogy beengedjen-e a lakásába egy hosszú, göndör hajú „huligánt”.

Emlékszem, a budai lakás nappali szobája teli volt hatalmas, vastag, angol, francia nyelvű történelmi könyvekkel, lexikonokkal, mert a már nyugdíjas Feleki akkor írta háromkötetes könyvét Napóleonról, amely 1976-ban jelent meg. A beszélgetésekkor természetesen szóba került az 1954-es berni labdarúgó-világbajnokság is, amelyről Feleki,
a Népsport főszerkesztője és Szepesi György, a Magyar Rádió riportere tudósított. A fináléban a magyar válogatott vitatható körülmények között 3:2-re kikapott attól az NSZK-tól, amelyet a csoportmérkőzésen 8:3-ra legyőzött.­ Budapesten a csalódott szurkolók tüntettek, kirakatokat törtek be. A zavargásokat az Államvédelmi Hatóság elfojtotta ugyan, de Rákosi Mátyás sztálinista rendszerű totális diktatúráján hajszálrepedés keletkezett. A bűnbakok a vereséget rosszul kommunikáló tudósítók lettek, Felekinek a Népsporttól, Szepesinek a rádiótól távoznia kellett. A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága sovinizmus szításával vádolt: „Feleki László elvtárs rosszul vezeti sportlapunkat, nagymértékben felelős a vb alatti és utáni tüntetésekért...”

Arra a kérdésemre, hogy ő miért nem térhetett vissza a Népsporthoz, míg Szepesi újra a Magyar Rádió vezető riportere lehetett, Laci bácsi sejtelmesen válaszolt. „Én is visszamehettem volna, de cserébe olyat kértek tőlem, ami az én erkölcsi felfogásommal összeegyeztethetetlen. Gyuri, úgy látszik, elfogadta a feltételt.” Hogy ez mi volt, nem árulta el, csak annyit mondott, még az is előfordulhat, hogy egyszer ez is ki fog derülni. Hát erre harmincnégy évet kellett várni, Lendvai Pál – aki az ötvenes évek második felében távozott Magyarországról Ausztriába – az Élet és Irodalomban 2006-ban megjelent cikkében azt állította az állambiztonsági szaklevéltártól kikért dokumentumok alapján, hogy több tévés és rádiós újságíró, köztük Szepesi György az állambiztonsági hatóság ügynöke volt. Az írás szerint Szepesi az ötvenes években aláírt a „cégnek”, amelynek Galambos fedőnéven évtizedekig dolgozott. Előbb a III/II-es, utóbb a III/III-as ügyosztálynál működött.

Nem lehetett köznapi ügynök, ha tartótisztje maga Harangozó Szilveszter, a titkos­szolgálatok főnöke volt. A tényt Takács Tibor történész Szoros emberfogás című könyvében (2014) megerősíti. De Szepesi haláláig tartotta magát a szervezet fő törvényéhez: hallgatott. Az ügyéről soha senkinek nem nyilatkozott. Nem úgy Lendvai, aki leleplezését a Népszabadságnak azzal indokolta: „Akiket a cikkben megneveztem, önkéntesen vállalták a besúgói munkát, amiből előnyöket akartak szerezni maguknak…”

Szepesi tehát tovább dolgozhatott a Magyar Rádiónál, Feleki azonban 1955-től csak a vicclapban, a Ludas Matyiban írhatott, és onnan ment nyugdíjba 1968-ban. Szerelméhez, a sporthoz csak 1969-ben térhetett vissza, a Képes Sport állandó szerzője lett, 1980-tól a Napló címmel írt publicisztikái a sporthetilap legnépszerűbb cikkei voltak. A halála előtti utolsó írása 1989. július 4-én, napra pontosan a berni vereség 35. évfordulóján jelent meg.

A berni vereség mindkét „bűnbakjáról” a rendszerváltozás után díjat neveztek el. A Magyar Sportújságírók Szövetsége 1996-tól Feleki László-díjat adományoz a színvonalas sportújságírói teljesítményekért.

A 2015-ben alapított Szepesi György-díjat évről évre a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságíró veheti át. Nehéz eldönteni, hogy ha a beszervezést megtagadó Feleki László – akinek nemcsak írói munkássága volt kiemelkedő – névadója lett egy díjnak, ezt a besúgó Szepesi is kiérdemelte „legendás” riporteri munkásságával?

Tanulságos Grosics Gyulának, az Aranycsapat kapusának tizenhat évvel ezelőtti véleménye Szepesi ügyéről: „Nehéz erről beszélni… Éppen azért, mert itt mindenki áldozat. Az is, akit beszerveztek, és az is, akiről ezek a jelentések íródtak. Bevallom, nem feltételeztem volna Szepesi Gyuriról, hogy ő is aláírt. Még az is lehet, hogy olykor rólunk is jelentéseket kellett adnia, de tűzbe teszem érte a kezem, egyikünknek sem okozott kellemetlenséget, senkit sem hurcoltak meg miatta. A barátom marad, de ettől még szörnyű ez az egész.”

(A szerző újságíró)