Vírus Londonban

Arról megoszlanak a vélemények, hogy vajon ezt is a szóvivőjével íratta-e meg, minthogy a víruskrízis óta a Khannal való hitelesíthető találkozások körülbelül egy szinten vannak az Elvis él!-jelentésekkel. Ha azonban információim nem csalnak, a londoniak többsége ezért csak hálás a megosztó személyiségű, sokak szerint inkompetens munkáspárti főpolgármesternek, aki leghűségesebb támogatóinak is már sok kínos pillanatot okozott meggondolatlan kijelentéseivel. Az említett cikkben sem hazudtolta meg önmagát, egy szentimentális köszönetlavina és összefogásra való buzdítás után sem lettek okosabbak a város lakói a precedens nélküli krízist illetően.

Sadiq Khan, a szélsőbaloldalra sodródott brit szocialisták gerillaharcainak furcsa kis lovagja létezéséért csakis a David Cameron vezette, tartalmában kiüresedett és irányt vesztett Konzervatív Párt tehet. A 2016-os polgármesteri választáson Khan kihívójaként azt a gazdag arisztokrata családból származó Zac Goldsmith-t állította, aki valószínűleg a hozzá hasonló elit által lakott szuperexkluzív fehér gettókon kívül London többi részéről talán nem is hallott, mint ahogy ezt a szomorú tényt igen meggyőzően demonstrálta is választási kampánya alatt. Az ilyenre mondják az angolok, hogy ezüstkanállal a szájában született. Így a polgármester-választások napján sokan úgy vélték, hogy egy inkompetens liberális politikusnál csak egy magát konzervatívnak álcázó, inkompetens liberális politikus lehet rosszabb, ezért otthon maradtak.

Gyaníthatjuk, hogy Khan felbukkanása a közösségi médiában egyre sokasodó képeknek köszönhető, amelyeken maszkkal az arcukon, egymáshoz tapadva utaznak tömegközlekedéssel London lakosai és kulcsfontosságú dolgozói. A tavalyi adatokkal összehasonlítva például a metrójáratok nyolcvannyolc százalékkal csökkentek akkor, amikor minden egészségügyi szakértő a fizikai távolságtartást javasolja az otthonukat elhagyni kényszerülőknek. A londoniak nagy hányadának nincs is autója, hiszen a reggeli csúcsforgalomban teljesen reménytelenül próbálkozna valaki bejutni a centrumba, a parkolásról nem is szólva. Így sokuknak nem marad más választása, mint a megavárosra jellemző óriási távolságokat a többnyire zsúfolt metrókon, buszokon megtenni. Khannak persze mi sem természetesebb, mint tétlenül figyelni, ahogy a kórházakban agyonhajszolt nővérek, a közbiztonságért felelős rendőrök, a bátor szupermarketi dolgozók mint a heringek, egymás hegyén-hátán tolongva egy világjárvány közepén utaznak az egyre ritkábban érkező szerelvényeken.

A helyzetet Khan azzal indokolja, hogy a tömegközlekedésben dolgozók vagy betegek, vagy pedig „önkéntes karanténba” vonultak. Az avatatlan megfigyelő talán arra is következtethetne, hogy a londoni transzportban dolgozóknak valami egyedi csoportos immundeficit-problémájuk van, de a valóság ennél sokkal prózaibb. A militáns brit közlekedési szakszervezetek, amelyeknek már évtizedek óta kedvenc hobbijuk a londoniak rendszeres túszul ejtése és gazdasági zsarolása, újra időszerűnek tartották, hogy a velük legkevésbé sem rokonlelkű konzervatív kormánynak megmutassák, ki is az úr. Az Aslef és TSSA szakszervezetek már közzé is tették nagy megfontoltsággal összeállított analízisüket, miszerint nem a jármű kevés, hanem túl sokan utaznak. És hogy természetesen eme következtetésüket tényekkel is alátámasszák, bűnbakot is szolgáltattak az építőipari munkások személyében, akiket szerintük csak azért utaztat a konzervatív kormány, mert az őket foglalkoztató cégek ennek lelkes pénzelői. Kontextusként megjegyzendő, hogy az ugyancsak konzervatív párti volt miniszterelnök Margaret Thatcher a nyolcvanas években kisebb-nagyobb sikerrel jól megnyirbálta a militáns marxista szakszervezetek hatalmát, és ezt azok sosem bocsátják meg a Konzervatív Pártnak. A Covid–19-vírussal szintén megfertőződött miniszterelnöknek, akinek a második világháború óta nem tapasztalt gazdasági krízissel kell megküzdenie betegágyából, most is jól betesznek egyet. Hadd társítsa szenvedését a metrószerelvényekben és a buszokon egymáshoz tapadó sok választópolgár a hatalmon levő konzervatívokkal.

Gondolná az ember, a pakisztáni bevándorló fia, akinek édesapja épp buszvezetőként kereste kenyerét új hazájában, az átlagembernél esetleg több hozzáértéssel kezeli majd a közlekedés szervezését a krízishelyzetben. Sajnos gyanítom, hogy Sadiq Khan ezt is annak az elhíresült kijelentésének a szellemében értelmezi, miszerint a terrorizmus manapság elválaszthatatlan része egy modern európai nagyváros mindennapjainak. Talán az életveszélyes vírussal politikai megrendelésre történő tömeges fertőzést is majd beiktatjuk modern társadalmi szótárunkba, főleg ha ez a konzervatív politikai erők kárára történik.

(A szerző teológus, újságíró)