Faggyas Sándor

Vélemény és vita

Kenyértörés

Jézus búcsúzóul így biztatta tanítványait az első nagycsütörtök estéjén: Ne nyugtalankodjék a szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem… Ezen a világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot

Emberemlékezet óta nem fordult elő az, hogy a pápa a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett a szinte teljesen üres Szent Péter-bazilikában mutatta be a virágvasárnapi szentmisét. A szokatlan szertartás mégsem volt váratlan, hiszen – a koronavírus elleni óvintézkedésként – a katolikus egyház és a protestáns felekezetek is hetek óta templomon kívüli, digitális „üzemmódban” közvetítik a misét, illetve a „karantén-istentiszteletet”. A húsvéti litur­gikus ünneplés is hasonló módon történik majd, aminek központi eleme az eucharisztia (oltáriszentség), illetve az úrvacsora vétele. De hogyan tudnak részesülni a hívők Krisztus valóságos testében és véré­ben, illetve szent jegyeiben – a kenyérben és a borban –, ha fizikailag nincsenek jelen? Enni és inni nem tudunk virtuálisan, digitálisan, teleportálással – vagy mégis?

A jelek szerint a keresztény/keresztyén egyházak már megtalálták a probléma megoldásának többféle gyakorlati módját és kommunikációs eszközeit, de úgy gondolom, mindez nem elsősorban technikai, hanem főként hitbeli kérdés. S még annál is több: misztérium. Isten csodája, csodás működése. „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van… Ki kétkedőn kutatja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát” – szól egy szép vallásos énekünk.

Ma van nagycsütörtök, mintegy kétezer éve ezen az első „nagy” napon kezdődik legnagyobb keresztény ünnepünk, húsvét. Jézus Krisztus ekkor, a nagypénteki kereszthalála előtti nap estéjén, az utolsó vacsorán – amely egyben az első eucharisztia/úrvacsora – foglalja össze tanítványainak küldetése lényegét, szinte végrendeletsze­rűen. Jó lenne, ha idén – amely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus éve a katolikusok és az úrvacsora éve az evangélikusok számára – jobban értenénk és még inkább éreznénk (Pascal szerint Istent a szív érzi, nem az értelem, és „soha nem fogunk lelkünk javára váló igaz hittel hinni, ha Isten nem készteti rá szívünket”), hogy mit tett, mire tanított Jézus az utolsó vacsorán. Fontos az is, mit mondanak, magyaráznak erről a régi és jelenkori katolikus és protestáns tudós teológusok, felszentelt papok és lelkészek, de az a legfontosabb, hogy mit mond, kér – és parancsol – maga Jézus Krisztus! Ezt pedig csak úgy tudjuk és értjük meg, ha figyelmesen hallgatjuk az Igét és olvassuk a Szentírást. Isten Fia nem különböző felekezetűeknek hirdette Isten országát, az örök életet, hanem minden követőjének. Azt az örömhírt, hogy mindenki, aki hisz benne, soha meg nem hal, és ha meghal is, él, mert Ő a feltámadás és az élet! Ahogy nagycsütörtöki búcsúbeszédében kijelenti tanítványainak: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet (juthat el) az Atyához, csak általam.”

Ezt megszívlelve, szelíd és alázatos lélekkel fogadjuk el Jézus meghívását az Ő asztalközösségébe, ahogyan elbeszéli a négy evangélista és Pál apostol a korinthusbeliekhez írt első levelében. Ne spekuláljunk és vitázzunk azon okoskodó keresztények/keresztyének, hogy a Jézus által adott kenyér és bor hogyan, milyen módon és értelemben változik át az Ő testévé és vérévé – ez misztérium! Tegyük azt, amit parancsol: vegyük, együk a megtört kenyeret, ami az Ő teste, és igyunk a pohárból, ami az Ő vérének kelyhe, s ami az új szövetség Istennel vele és általa. Kétszer is hangsúlyozza: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Emlékezzünk és cselekedjünk úgy, ahogy a Bibliában írva vagyon, s higgyük azt, amit a Szentlélek Isten sugall nekünk. Ne méricskéljük felebarátaink hitét és vallásgyakorlatát, s főképp ne oktassuk ki egymást, hogy mi, katolikusok, ortodoxok, reformátusok, evangélikusok, ilyen-olyan karizmatikusok jobban tudjuk a krisztusi tanítást, mint ti, mert mindnyájan Jézus követői vagyunk. (Legalábbis szeretnénk lenni.) Nem egyformák, de egyenlők vagyunk. Ennek legtanulságosabb bizonyítéka az utolsó vacsorán történt lábmosás. Jézus, Isten Fia, a Mester szolgává teszi magát: levetkőzik, lehajol, és sorra megmossa, megtörli megdöbbent tanítványai lábát. Júdásét is, aki mindjárt elárulja, Péterét is, aki még azon az éjjelen háromszor megtagadja s a többiekét is, akik hamarosan cserbenhagyják a Getsemáne-kertben. És miután példát mutat, egymás lábának megmosását – egymás szeretetét és szolgálatát! – kéri tőlük, mert ez bizonyítja, hogy az Ő tanítványai.

Talán nem vagyunk rosszabbak, de jobbak sem, mint a tizenkét esendő, kishitű, hűtlen tanítvány volt. Mi is félünk és kételkedünk, de szeretnénk egyenlőbbek lenni az egyenlőknél, igazabbak az igazaknál. Az elsők akarunk lenni, nem utolsók. Weöres Sándor írta: „Valaha én is úr akartam lenni; / ó bár jó szolga lehetnék! / De jaj, szolga csak egy van: az Isten, / s uraktól nyüzsög a végtelenség.”

Bármilyen szokatlan módon ünnepeljük az idei húsvétot, örök üzenete most is érvényes: Jézus nemcsak megígéri nagycsütörtökön teste megtörését, vére kiontását, hanem másnap, nagypénteken vállalja meggyalázását, megkínzását és megölését. Bűneink miatt, helyettünk és értünk halt meg, hogy nekünk ne kelljen elszenvedni az örök halált, és harmadnapon feltámadt, hogy egykor magához vegyen az örök életbe. Ebben is egyenlők vagyunk. Az üdvözítő Krisztus mindenkiért meghalt a golgotai kereszten, kegyelme minden embernek készen, nekünk csak el kell fogadni az ajándékot. Hálával, alázattal és hűséggel.

Ez az igazi kenyértörés életünkben. Napjainkban szinte minden az egészségügyi és a gazdasági válság elleni küzdelemről szól, érthetően, mégsem ez a legfontosabb, hanem közösségünk Istennel – és kapcsolataink egymással. Húsvét minden képzeletet felülmúló csodája, hogy az emberré lett Fiú Isten egyetlen, tiszta és szent áldozatával nem a vég jön el, hanem egy új, nagyszerű jövő.

Dietrich Bonhoeffer, a hetvenöt éve, 1945. április 9-én a nácik által kivégzett német evangélikus teológus, lelkész utolsó szavai ezek voltak: „Ez a vég számomra az élet kezdete… Ma, amikor nagyon sokan tele vannak aggodalommal és szorongással amiatt, hogy mit hoz a holnap, véssük eszünkbe és szívünkbe, amivel Jézus búcsúzóul biztatta tanítványait az első nagycsütörtök estéjén: »Ne nyugtalankodjék a szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem… Ezen a világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.«”

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

A színházi kártya

ĀFricska. Miközben a haza tízmillió virológus országává vált, szinte észrevétlenül döntés született a fővárosi színházak jövőjéről is

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Az Orbán-terv nyomatékai

ĀA koronavírus-járvány terjedésével egyidejűleg történelmi lépéseknek lehetünk tanúi a fiskális és a monetáris politika részéről

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom