Deme Dániel

Vélemény és vita

Határok nélküli járványkezelés

A kis skandináv országban drákói rendelkezéseket hoztak az ott is rohamosan terjedő koronavírus megfékezésére

Az egyéves időtartamra hozott törvény szerint a hatóságok bárkit feltartóztathatnak a határon, az országban élőket pedig akár akaratuk ellenére is karanténcentrumokba szállíthatják. A fejlett polgári öntudattal rendelkező dánok legalapvetőbb állampolgári kötelességüknek tartják a hatóságokkal való teljes és feltétlen együttműködést. Ott nincs székdobálás és szökési kísérlet, ha valakit karantén alá rendelnek az erre hivatottak. Ennek megfelelően a jelenleg hatalmon levő baloldali kormányt támogató sajtó ünnepélyes meghatódottsággal tette közzé a dán polgárok érdekeit mindig szemmel tartó kormány határozott intézkedéseit. A teljes igazsághoz viszont le kellett görgetni az ilyen cikkek aljára, ahol rövid helyesbítést fedezhetett fel az olvasó. Ebből megtudhatta, hogy ugyan mindenkire egyenlően vonatkoznak a dán törvények, de azért vannak, akikre még egyenlőbben alkalmazandók.

Az ország egyik legnagyobb napi­lapja, a Berlingske aljegyzetében található egy ilyen rövid helyesbítés, amely az egész ezt megelőző hosszú trium­fális cikket gyakorlatilag semmissé teszi. Eszerint, a sajtóhírekre reagálva a Bevándorlásügyi és Integrációs Miniszté­rium közölte, hogy talán az új rendelkezés kissé félreérthető módon lett megfogalmazva, és a menedékkérőket továbbra sem fogják a határon elutasítani. A rendelkezés csak „külföldiekre” vonatkozik. A dublini egyezmény alapján Dánia nem utasíthatja el a menedékkérőket, mondja Mattias Tesfaye szo­ciál­demokrata integrációs miniszter. A rendőrök egyszerűen menekültközpontokba szállítják őket a határról, mint ezt tették idáig. Március közepéig 443 személy keresett menedéket Dániában. Tehát a magántulajdonhoz és a szabad mozgáshoz való jogot fel lehet függeszteni a dánok számára, a velük határos gazdag és biztonságos országokból érkező „menekültekre” gyakorlatilag nem is vonatkozó dublini egyezményt viszont nem.

Ehhez fűződik az a körlevél is, amelyet Pernille Vermund, a Nye Borgerlige nemzeti konzervatív jellegű párt vezetője küldött e-mailben szimpatizánsainak. A Mette Frederiksen miniszterelnök asszonnyal történt egyeztetése során ő is azt az információt kapta, amely szerint a Dánia határain megjelenő menedékkérőket továbbra is fogadják, rájuk nem vonatkozik a külföldiek beutazását korlátozó új rendelkezés. Vermund szerint ez súlyos hiba, hiszen ezek az emberek olyan területekről érkeznek, ahol nincsenek járványt kezelő intézkedések, sokadmagukkal együtt laknak, így óriási kockázatot jelentenek az ország lakossága számára. Kiemeli, hogy ezen személyek többsége egyszerűen eltűnik Dániában, ahogy harmincezer más, az országban illegálisan tartózkodó társuk is tette.

A belső nyomás hatására végül március 24-én a kormány bejelentette, hogy felfüggesztik a dublini egyezményt. Így Dániának újra voltak határai, legalábbis addig, amíg meg nem kezdődött a tavaszi mezőgazdasági szezon. Szépen csendben özönleni kezdtek az idénymunkások, többnyire Romániából és Lengyelországból, de bizonyítottan a járvány által legsúlyosabban érintett Olaszországból és Spanyolországból is. Míg a külföldről érkező dán állampolgárok kéthetes karanténba lettek parancsolva, addig a földeken és farmokon foglalkoztatott olcsó munkaerőt azonnal munkába állíthatták. Az egyik dán vállalat szerint Dánia lengyelországi nagykövetsége még hirdetést is közzétett annak érdekében, hogy a karantén ellenére munkaerőt toborozzanak a mezőgazdaság számára. Az ezt bírálókra reagálva a kormányzó szociáldemokraták munkaügyi minisztere, Peter Hummelgaard kerek-perec kijelentette, hogy természetesen ő is egyetért az óvatosság szükségességével, de a szezonális munkaerő beáramlását nem hajlandó korlátozni.

A magát konzervatívnak tituláló dán Konzervatív Néppárt, amely a Fidesszel egyetemben az Európai Néppárt (EPP) tagja, ahelyett, hogy a vörös-liberális-zöld kormányuknak a polgárok életét veszélyeztető járványkezelését kritizálná, erőfeszítéseit inkább arra összpontosítja, hogy a Fidesz kizárását sürgesse az EPP-ből. Nem elég, hogy az előző választási ciklusban, kampányprogramjukban megfogalmazott ígéreteik ellenére, koalícióban a liberálisokkal terelgették be kis országukba a gazdasági és szociális opportunisták ezreit. Most is, egy globális járvány csúcspontján Magyarország jogállamiságát látják a létező legaggasztóbb problémának. Említésre méltó az a tény is, hogy a lakosságát tekintve Magyarország felét kitevő országban a Covid–19 elhalálozások száma jelenleg több mint ötszöröse az itthoni adatoknak. Így talán érthető is, ha ilyen látványosan mutogatnak Magyarország felé, míg ők szépen csendben ellenőrizetlen munkaerővel táplálják gazdaságukat, és kéz a kézben a baloldallal engedik be a számos biztonságos országon is átvonuló bevándorlókat. Figyelemelterelésnek első osztályú stratégia, kérdés, meddig lehet a fertőzéssel, tömeges munkanélküliséggel és gazdasági hanyatlással sújtott dán polgárokat az orruknál fogva vezetni.

(A szerző teológus, újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Padödö-puccs

ĀEgyre nyilvánvalóbb, hogy alapvető gondok vannak a magukat a balliberális eszmerendszerben elhelyező emberek szövegértési képességeivel

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom