Faggyas Sándor

Vélemény és vita

Karantén (6.)

Most az életek mentésével egyidejűleg a munkahelyek megőrzése és újak teremtése a legfontosabb

álláspont

„Elnézést kérünk tőletek, most az EU veletek van – írta csütörtökön az egyik tagállam népéhez intézett üzenetében az Európai Bizottság elnöke. – Ez a válság próbára teszi egész Európát. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kudarcot valljunk – hangsúlyozta, s hozzátette: – az EU számára a legjelentősebb befektetésnek a szolidaritás számít.” Igazán szép, szívhez szóló szavak, köszönjük Ursula von der Leyen!… Ja, nem nekünk, magyaroknak üzent? Sebaj, pedig jólesett volna ezekben a nehéz időkben, amikor hiánycikk a szolidaritás. Nem – az olaszoknak üzent, akiknek hatalmas gazdasági segítséget ígért az uniós költségvetésből, s akik erre nyilvánvalóan rászorulnak, mert a koronavírus-járvány most leginkább őket sújtja.

Már-már elismerően nyugtáztuk Von der Leyen asszony nemes lelkű gesztusát, amikor kiderült, hogy mégiscsak üzent a magyaroknak is aznap. De valami egészen mást, mint az olaszoknak. Brüsszeli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy különösen aggasztják a koronavírus-járvány okán hozott rendkívüli magyar intézkedések, mert azok szerinte „túl messzire mennek”. Bejelentette, hogy emiatt az Európai Bizottság megteszi a szükséges intézkedéseket. Hogyan?! Ugyanaz az ember egyik percben szolidáris az egyik bajba jutott társával, és segítő kezet nyújt neki, a másik percben viszont megrója és burkoltan megfenyegeti a másik bajba jutott társát?!

A magát kereszténynek valló német brüsszelita politikus ismerheti Jakab apostol levelének a nyelv bűneiről szóló részét, amely így szól: „Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Testvéreim, ennek nem kellene így lenni! Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból csörgedeztet-e édes és keserű vizet?” A jelek szerint Ursula testvérünk szájából (is) mind a kettő csörgedezik, és mi magyarok a keserűt kapjuk. Már megint… Sebaj, legalább tudjuk, hányadán is állunk vele – pedig azt vártuk és reméltük, hogy isiászos-pityókás balfék elődjével szemben tőle méltányosságot és szolidaritást kapunk.

„Sokkal többet érünk el akkor, ha együttműködünk a vírus legyőzése elleni küzdelemben. Európa ereje a szolidaritásban van” – erről gagyogott csütörtökön David Sassoli, az EP szocialista elnöke is, egyúttal közölte, azt kéri az EB-től, hogy állapítsa meg: a magyar törvény az uniós szerződés 2. cikkének súlyos megsértését jelenti-e. Hogy nyilvánvalóan szervezett, összehangolt politikai támadás folyik ellenünk, az is mutatja, hogy szerdán tizenhárom nyugat-, észak- és dél-európai állam kormánya közös nyilatkozatot tett közzé, amelyben „mélységes aggodalmukat” fejezik ki a magyar parlament által a koronavírus elleni védekezésről szóló, hétfőn elfogadott törvény miatt.

Tényleg, nincs más ötlete és dolga most a sok nyugat-európai üres fejű, képmutató politikusnak és álszent demokráciaféltő eurokratának, a hazudozó és gyűlölködő globallib médiának, mint hogy a magyar koronavírus-törvény ürügyén megint minket támadjanak, miközben országaikat, városaikat, jóléti társadalmaikat éppen letaglózza és szétbomlasztja a világjárvány? Tényleg nincs. Ahogy Orbán Viktor tegnapi rádióinterjújában fogalmazott, Brüsszel velünk foglalkozik, pedig a vírussal kellene. Azt tanácsolta, ne hagyjuk magunkat provokálni, mert nekünk nem Brüsszellel, a politikai ellenfeleinkkel kell foglalkoznunk, hanem az egészségügyi és a gazdasági járvány ellen kell összefognunk és küzdenünk. Most az életek mentésével egyidejűleg a munkahelyek megőrzése és újak teremtése a legfontosabb. Ezt célozza a magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságélénkítési terve, amit a kormányfő kedden mutat be a nyilvánosságnak. Az igazi szolidaritás jegyében.

(A szerző lapszerkesztő)

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom