A felső tízezer játékai

Titokzatos emberek rejtélyes világa a felső tízezeré. Ha a németországi szociáldemokrata és más baloldali médiumokat nézzük, azt kell mondanom, a népbutításhoz kiválóan értenek. Létrehoztak a Németország Szociáldemokrata Pártjában (SPD) egy Migráció és Sokszínűség elnevezésű munkaközösséget, s azt mondják, hogy az országban van elég hely a migránsoknak, s nem baj, ha 2015 ismétlődni fog, s ha mint akkor, százezrével fognak jönni a menekültek, „lesz leves elég!”.

A Bundestag egyik alelnöke, Thomas Oppermann azt is kijelentette, hogy a koronavírus nem fog a demokrácia válságához vezetni: a szükségben lévő emberek befogadásán túl azt is megmutatja Európa a világnak, hogy a Willkommenskulturral, az idegen szokások átvételével maga is gazdagodik, hiszen sokszínű lesz. Igen, a német városok hangulata három évtized alatt alaposan megváltozott. Az utcákon sétálót balkáni, török és más keleti illatok bódítják, a belvárosok tele multinacionális vendéglőkkel és kebabos bódékkal, az ember élvezheti a sok kis bárt, az arab kávézókat, hallgathatja a keleti vagy a balkáni zenét, s tanulhat új, máshonnan jött extrém divatokat. A német büszkeség forrása lett a befogadás, még ha sokan csóválják is a fejüket a migránsok erkölcseinek láttán. A börtönök előtt a látogatásra várók közt kevés a német.

A koronavírus hozta krízis és a migrációs válság egybeesik. Mennek a viták arról, mennyire sértik a német alaptörvénynek mondott alkotmányt a szigorú korlátozások: az ellenzék az emberi jogok megsértéséről papol, amit szerencsére senki sem vesz komolyan. Björn Höckét, az AfD türingiai vezérét s a migránsok befogadásának konok ellenzőjét lefasisztázzák: amit a magyarok megtehetnek, nem teheti meg egy valóban liberális állam. S míg a német közvélemény a partvonalon kívül morog, a magdeburgi bíróságon egy német meggyilkolásáért – amit egy wittenbergi áruház előtti kamera is rögzített – a tettes Sabri H. mindössze két évet kapott. A nap vidáman sütött rá a gyilkosság eltelte után 882 nappal született ítéletet követően, amikor is azonnal szabadlábra helyezték. A németeké csak a ius murmurandi, a mormogás joga maradt.

A könnyelmű sajtó, mint a Blick is, vidáman firtatja Kína részességét a világjárvány kialakulásában. Miután a kínaiak kezdetben leplezték a járvány kitörését, így nemcsak népükkel, de a világ népeivel szemben is bűnt követtek el, s e logika értelmében a felelősök bíróság elé állítása után az országot kártérítésre kellene kötelezni. Fura dolog ilyeneket a sajtóban olvasni, annál is inkább, mert az Európai Unió parlamentje, amely kis koponyák és nagy akarnokok gyülekezete, a választókat többnyire ötlettelenségével bűvöli el. Kínát és zárójelben Putyint is mumusnak láttatni sem nagy ötlet, miközben a törvényhozásban még mindig a „menekültek” befogadásának mértékén és módján vitatkoznak. (Kell-e a befogadott menekültnek németül tanulnia, megismerni a német törvényeket?) A szélsőbal zöld és vörös intellektuelljei pedig mindent megtesznek egy kis világtörténelmi bohózatért, s az öregeket illetően fordított Taigetosszal viccelődnek. A járvány által különösen veszélyeztetett Olaszországban a migránsok befogadása ellen harcoló Matteo Salvini is látja a veszélyt, amikor kijelenti, a mostani patthelyzet feloldásához vagy sok pénz kell, vagy forradalom lesz. Mi lesz a nyugat-európai mezőgazdasággal, főképp az angollal a kelet-európai idénymunkások nélkül? Innen is, onnan is hallom, barátaim megint olvassák a francia forradalom történetét: a zöldek és a liberálisok szavakkal űzött hóbortos játékai a forradalom előtti szalonok szellemiségét idézik. A felső tízezer érthetetlen életmódot folytat. Tetszik nekik a lázítás. Játszanak a forradalommal.

(A szerző történész)