László Tamás

Vélemény és vita

Kapaszkodók veszélyhelyzetben

Placid atya szabályai szerint a szenvedést nem kell keresni, mert jön az magától. Fontos viszont keresnünk, észrevennünk az élet apró örömeit! Ehhez újfajta látásmódra van szükség

Napról napra súlyosbodik a koronavírus-járvány. Ebben az extrém, rendkívüli helyzetben a védekezésben, a gyógyításban és a megelőzésben résztvevőkre, a karanténban lévőkre, az otthoni magányban lévő idősekre komoly, olykor súlyos, nehezen elviselhető terhek hárulnak. Már nemcsak a hétköznapi komfortzónánkból kell kilépni, de áldozatokat is kell hozni. Milyen kapaszkodóink vannak erre? A helyzetek, esetek sokfélék, mindenki másban találhatja meg a szükséges kapaszkodót. Van, aki a családjában, a közösségben, az orvosaiban találja meg, van, aki a kormányzati intézkedésekbe vetett bizalomban, van, aki a hitben, a vallási közösségekben találja meg a szükséges kapaszkodókat.

Van nekünk egy rendkívüli egyéniségünk, aki egy, még ennél a mostaninál is súlyosabb, sőt kilátástalan helyzetben dolgozott ki a hétköznapokban mindenki által elfogadható és a túlélést segítő szabályokat: ő Olofsson Placid atya, bencés szerzetestanár. Koholt vádak alapján 1946-ban a Gulagra internálták, ahol tíz évet töltött. Itt találta meg új hivatását, amit így fogalmazott meg: „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytár­saimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom.” Rabtársainak, majd visszatérése után előadásaival, könyveivel több ezer embernek adta vissza a hitet és az élni akarást.

A mi helyzetünk természetesen nem olyan végletes, mint a Gulag-lét, ahol milliók haltak meg rettenetes körülmények között, ahol a túlélésnek kevés esélye volt. Viszont ha ott is felül lehetett kerekedni a halálraítéltségen, akkor egy ennél azért kisebb áldozatokra kényszerítő vészhelyzetre is adhat Placid atya receptet.

Amikor ráeszmélt, hol is van valójában, sok szenvedést látott, nehéz sorsokat, összetört embereket, akik segítségre szorultak. Innentől kezdve saját bajai, problémái egy csapásra elenyésztek, és mások kerültek figyelme fókuszába. Kidolgozott négy pontot, amit a „túlélés négy szabályának” nevezett, amelyeknek a követése valóban segített sok embernek a Gulag pokla ellen. A szabályokról, amelyeket Placid atya kitalált, tudni kell, hogy azokat nem szerzetesek számára készítette. Önmagát sem lelkipásztornak, hanem „lelki szakmunkásnak” nevezte. Nagyon sokféle ember került a Gulagra, köztük sok bűnöző, Istennel perlekedő vagy éppen a materialista társadalom által formált ember. Többségükben olyanok, akiknek Istenről nem lehetett közvetlenül beszélni. Ezért próbálta az atya a szabályok megfogalmazását az ő befogadóképességükhöz igazítani.

Az első szabály így hangzik: „A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni és elégedetlenkedni, mert attól gyengébb lesz az ember.” Ezért Placid atya, hogy elterelje a borúra és elégedetlenkedésre hajlamos fogolytársai figyelmét, arra kérte őket, hogy beszéljenek neki a mesterségükről. „Van, aki elkezdi reggel a panaszkodást, és egészen estig nem tudja befejezni…” – mondta az ő sajátos humorával. Tény, hogy nehéz helyzetben nyomatékos jelentőséggel bír, ha pozitív dolgok és gondolatok felé tereli az ember a figyelmét. A panaszkodás és elégedetlenkedés olyan, mintha az ember egy nagy NEM-et mondana az Isten által teremtett világra és saját sorsának eseményeire. Ahelyett, hogy keresné az adott esemény okát vagy célját, helyette panaszkodásba és elégedetlenkedésbe burkolózik. Jó recept, és nemcsak fájdalomcsillapító, hanem alapvető létstratégia, amit érdemes a járvány utáni időkre is megőrizni.

A második szabály szerint a szenvedést nem kell keresni, mert jön az magától. Fontos viszont keresnünk, észrevennünk az élet apró örömeit! Ehhez újfajta látásmódra van szükség. Placid atyáék minden áldott nap „örömolimpiát” is rendeztek, amelyen az nyert, aki a legtöbb apró örömöt tudta a nap végén felsorolni. Ehhez a szemlélethez semmilyen szigorú értelemben vett vallásosság nem kellett, a fegyelem edzésével minden ember számára elérhető volt. Hasonló ez a gyakorlat a hálanapló vezetéséhez. Annyi olyan esemény van, ami fölött észrevétlenül átsiklunk, meg sem köszönve azt egymásnak és a Teremtőnek. Az élet apró örömeinek a tudatos meglátása, az azokra való figyelés megváltoztatja a mindennapjainkat, a hála pedig egy olyan kötőanyag, ami a társadalmi kohéziót rendkívüli mértékben megerősíti. Erre is nagy szükség van a mostani járvány idején. Ezzel a magatartással eloszlathatjuk a félelmeinket, felkeltjük magunkban az élni akarást, mindennap számba vehetjük az élet apró örömeit. Ez észrevétlenül meg fogja változtatni az életszemléletünket.

A harmadik szabállyal kapcsolatban az atya mindig elmesélte, hogy a lágerben a kicsi és gyenge, valamint a nagy és erős fogalompár volt a fontos. A szabály értelmében az adott helyzetben mindig meg lehet, sőt meg is kell az embernek mutatnia, cselekvéssel bizonyítania, hogy ő maga értékes. Arra buzdította társait, hogy mutassák meg, kik is ők valójában, és azt, hogy az emberek mind értékesek. Azt hangoztatta, hogy bár korántsem vagyunk tökéletesek, de itt és most meg kell mutatnunk, hogy emberek vagyunk, különbek vagyunk rabtartóinknál is. Ez a legnehezebb helyzetekben is méltóságot ad, ami pedig mozgósítja az életenergiákat. Milyen nagy szükség van a mostani helyzetben erre a szabályra…

A negyedik szabály egy kis reklámja is volt saját missziójának. Az atya így fogalmazott: akinek „van hol megkapaszkodnia”, annak könnyebb. Nekünk, hívő embereknek pedig még könnyebb, mivel tudjuk, hogy Isten is akarja a túlélésünket. Ebből az is következik, hogy Isten a mi javunkat akarja, az egész teremtési folyamat értünk, minden érettünk van.

Végezetül idézni szeretném a három éve, százéves korában elhunyt atyát: „Senkit se tévesszen meg tehát, ha derűsen beszélek a lágerről, mert nem a borzalmakat hangsúlyozom, hanem a túlélés csodáit.” Emlékezzünk rá, hogy pont nehézségekkel teletűzdelt élete, a szenvedések és fájdalmak vezették el őt Isten kegyelméből oda, hogy ilyen különleges emberré váljon. Mindig mosolygó, mindig derűs, ugyanakkor erős, határozott volt. Rendkívüli megpróbáltatásokkal teli élete volt, és bár már nincs már közöttünk, de a tanítása itt van, él és hat.

Életszabályai a mai helyzetben is hatásosak, egyszerűek, többről szólnak, mint a puszta túlélés, ez egy pozitív, minden élethelyzetben – a koronavírus-járvány idején, de utána is, illetve más nehézségek közepette is – követhető pozitív életstratégia. A borúlátásra és a panaszkodásra hajlamos magyarságnak erre óriá­si szüksége van. Köszönjük, Placid atya!

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Bencze Izabella

Bencze Izabella

Egy emberi elme összeomlása

ĀA liberalizmus károkozása egyre inkább kézzelfogható. Nem csupán a világban, de a jobb sorsra érdemes emberi elmékben is.

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Egy vérből valók

ĀAz ellenzék gyűlöletittas üvöltözésébe beszivárog a remény hangja, egyre több lélekmelengető megnyilvánulásról olvasni, egyre többen igyekeznek segíteni másokon

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom