Vélemény és vita
Adomány
Fricska. Megpróbálok kínosan visszafogottan és tárgyilagosan fogalmazni, bár a liberális megmondóemberek úgyis sikítani kezdenek, hogy „Ezek még most is sorosoznak!”
Az amerikai milliárdos egymillió eurót ajánlott föl a koronavírus elleni küzdelemre. Eddig éterien szép a történet, bár az nagyjából ugye 350 millió forint, miközben az ellenzék által gyűlölt Mészáros Lőrinc bankja például egymilliárdot áldozott a köznek, de ne legyünk kicsinyesek! Ám nézzük a közleményt: „A városban éltem át a II. világháborút, a nyilasuralmat, az ostromot… Az általam alapított Nyílt Társadalom Alapítványok egymillió eurót adományoz Budapestnek.” A nyilasuralomra hivatkozni egy olyan embernek, aki tevőlegesen részt vett zsidó honfitársai kifosztásában, ízléstelen. Egyénként miért csak Budapest? A vidéken élő polgár miért nem részesülhet a nagy jótéteményből? Csak azért kérdezem, mert mostanság azzal van tele a ballib média, hogy Putyin elnök kizárólag politikai megfontolásokból támogatja segélycsomagokkal Olaszországot.