Páratlan

A 32., tokiói nyári olimpiát elhalasztották. Az ötkarikás játékok történelmében még soha, egyetlen esetben sem hoztak ilyen döntést, pedig voltak világháborúk és világjárványok is. Törölni töröltek, öt alkalommal is. De hogy a világ legnagyobb méretű, négyévente megrendezésre kerülő sporttalálkozóját arrébb tolják, mi több, egy páratlan évre, nos, ez valóban páratlan. Kellett hozzá egy igazi államfő, Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó. És kellett hozzá a japán nép is, amely ott állt a vezetője mögött. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a távol-keleti szigetország lakosságának hetven százaléka egyetértett a 65 éves kormányfő döntésével.

Pedig Japán nagyon akarta az olimpiát. Hatalmas összegeket költött arra, hogy a sportlétesítményei és minden, ami a sikeres megrendezéshez szükséges, készen álljon a 2020. július 24-i rajtra. És most hatalmasak a veszteségei is. A Reuters tegnapi cikkében idézett pénzügyi elemzők szerint Japán 12 milliárd dollárt invesztált az olimpiába. A halasztás miatti tényleges veszteségeket a Nikkei Asian Review ennek felére becsüli. Bevételei pedig jó ideig nem lesznek. Ráadásul úgy futott az idővel versenyt Japán, hogy az olimpiai építkezés, felkészülés hajrájában neki is meg kellett küzdenie a koronavírus-járvánnyal. Sőt, fel kellett villantania azt is, hogy az olimpiai megnyitó idejére képes fertőtleníteni, kórokozómentessé tenni az egész országot. A sportolók és sportvezetők otthonául szolgáló olimpiai falutól kezdve a helyszínre érkező nézők százezreinek közlekedését biztosító legutolsó metrókocsiig. (Legutóbb a riói olimpiára 1,17 millió látogató érkezett, s Tokió még ennél is több vendégre készült.)

A közismert mondás szerint a sportban sincs olyan, hogy mi lett volna, ha. Most már soha nem tudjuk meg, képes lett volna-e megugrani ezt a magasságot is Japán, bár valószínű, igen. Az olimpiai halasztásról szóló, történelmi jelentőségű döntés megszületett.

Nem valószínű, hogy nyilvánosságra kerül valaha is, mit mondott egymásnak időzónákat áthidaló videókonferenciáján Abe Sindzó és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság német elnöke, Thomas Bach. De abból, hogy a japán miniszterelnök március 24-én, napra pontosan négy hónappal a játékok tervezett megnyitója előtt hazája parlamentjében azt nyilatkozta, arra kérték a NOB-ot, fontolja meg az olimpia maximum egy évvel való halasztásának a lehetőségét, okkal gondolhatjuk, a világ legnagyobb sportszervezetének a vezetője nem tett mást, mint rábólintott a kérésre. Az egykor csapatban olimpiai bajnok tőrvívó az utóbbi hetekben amúgy is úgy vezette a NOB-ot, mint egykor a páston a pengéjét. Cselezett, szúrt, kivárt a végletekig, hogy jó tempót fogjon. S majdnem lemaradt róla. Vélhetően csak órákon múlt, hogy Kanada, Ausztrália és az Egyesült Államok olimpiai és paralimpiai bizottságainak bejelentései után hasonló lépést tegyenek a többiek is – és önként maradjanak távol az olimpiától. Ez pedig az ötkarikás játékok halálát jelentette volna.

Az utóbbi évtizedekben sokan kongatták a vészharangot, hogy válságban az olimpia. Már nem az, aminek lennie kellene, s amilyen utoljára talán 1992-ben, Barcelonában volt. Eluralta a könyörtelen üzlet, a csalás, a dopping, elvesztette kisugárzását és nagyszerűségét.

Paradox módon úgy néz ki, egy világjárvány kellett a megtisztuláshoz. A döntéssel felülkerekedett a bajtársiasság és az esélyegyenlőség. A játékok pedig betöltheti küldetését, és újra emberközpontú, tisztességes és fair verseny lehet.

(A szerző újságíró)