Nincs vége a történelemnek. Kidurrant az az elméletlufi, amit bizonyos Francis Fukuyama amerikai-japán gondolkodó fújt fel világpusztító tételeivel. Hogy a liberális demokráciánál senki emberfia nem tud jobb társadalmi berendezkedést létrehozni, így tehát a csúcson kell abbahagyni, nincs is szükség további agyalásra és másféle emberi együttélési formák feltalálására. A világ azonban nem így alakult. Hiába lengették a magukat nagyra tartó liberális elméletgyártók a történelem végét jelképező óriáslufikat, azokat az idő kiszúrta. Ott álltak a szerencsétlen liberális lények lufifoszlányokkal a kezükben, néztek szomorúan arra a rendre, ami lassan, de biztosan kezdte kiszorítani a világból azt az összevisszaságot, rendetlenséget, szellemi és fizikai mocskot, amit a féktelen szabadosság agyasai öntöttek ránk.
A liberálisok cseppet sem különböznek egy kudarcot kudarcra halmozó ügyetlen inszeminátortól. Nem mások, mint nyakkendős bikák. Ez a titulus még tetszhet is nekik, hiszen a sikertelen szellemi megtermékenyítő, ha éppenséggel nő, minden következmény nélkül vallhatja magát férfinak, így mostanában erősen tolt társadalomformáló nézeteik egyike, a genderelmélet is kellő hangsúlyt kap.
Orbán Viktor a magyar rendőrség fennállásának századik évfordulóján beszédet mondott. József Attila-i áthallásoktól sem mentes mondatai nem csak az ünnepség résztvevőit érintették meg. A rend a szabadság alapja, fogalmazta meg a mi világunk lényegét a miniszterelnök, majd így folytatta: Ezért mi megvédjük a határokat, megfékezzük a migránsokat, az áldozatok oldalán állunk, elítéljük és felszámoljuk a börtönbizniszt, gyermekeinket egészséges családi és nemzeti öntudatra neveljük, rendőreinket támogatjuk, és büszkék vagyunk a sikereikre.
Orbán Viktor azt is közhírré tette, hogy a liberális és globális illúziók után itt kopogtat az ajtónkon a kijózanodás kora. Ennek pedig a rend az alapja, és a mai magyar állam értéknek és tiszteletre méltó tettnek tartja, ha valaki hajlandó önuralmat mutatni a gátlástalanság helyett, alázatot a féktelenség helyett. Éppen ezért a mi államrendünk fontos eleme a rendőrség létezése és munkája, hiszen az a közösség érdekében megfékezi a zűrzavart.
A szabadosság hívei a közösségi érdeket és az azt védelmező jogszabályokat az egyén felesleges korlátainak tartják, támogatják a migrációt, a kábítószer-liberalizálást, az áldozatok helyett a bűnözők jogait képviselik, a gyermek természetes nembeli identitásának erősítése helyett inkább gyengítenék azt, és a fegyveres testületek munkáját – így a rendőrségét is – korlátozni akarják.
Velük szemben a többségi akarattal megválasztott kormány az egyén és a közösség egyensúlyának a híve, a család és a nemzet nem nyűgöt, nem korlátot, hanem a jó és szép élet lehetőségét jelenti.
Ha felidézzük csak a legutóbbi fél évszázad liberális ikonjainak alakját, szomorú és taszító a kép. Az 1968-as diáklázadások degenerált figuráit, a szabadosságot a pedofíliáig kiterjesztő Daniel Cohn-Benditet, a hisztérikus EP-képviselő Guy Verhofstadtot és, sajnos, az ugyanebben a szellemi szennyvízcsatornában tempózó magyarokat, Ujhelyi Istvánt, Niedermüller Pétert, Cseh Katalint, Donáth Annát, Dobrev Klárát, Fekete-Győr Andrást, a testnevelésből és rendszeretetből felmentett összes alakot. Mögöttük meg ott billeg a nagy magyar szemkilövető, Gyurcsány Ferenc. Ezeknek az embereknek a nyomorúságos vergődése mutatja meg igazán, hogy valódi szabadság csak ott lehet, ahol rend is van.
Vagy másként a szabadság a rend része éppen úgy, ahogy a rend a szabadságé.
(A szerző lapszerkesztő)
