Galsai Dániel

Vélemény és vita

Egy igazi szürrealista

Fricska. A liberális kultúra elitje által pajzsra emelt író-költőnő, Karafiáth Orsolya tán maga sem tudta, hogy egy virtigli szürrealista művet alkotott a 24.hu-n

Az acélpennájú literátornak egyetlen szövegben sikerült összehoznia a koronavírust, a Fideszt és a most éppen tucatszorra megbukó migránsdédelgetést: „Tán a híveik számára is világos, hogy a szeretett apuka nem mindenható, a járványt még ő sem képes megfékezni. A kormány által évek óta használt hergelés visszaüthet.” Nem nehéz a sorok közt olvasni: a felkent poéta szerint az emberek egy része azért vásárol veszekedetten harminc kiló cukrot, mert a miniszterelnök már öt éve pontosan megjósolta, mi következik. Nos, ez a nagy virológus ítélete. Amúgy, ritka kivételként Európában, nálunk még nincs fertőzött (nyilván lesz, ez kivédhetetlen). Viszont Törökország felől már elindult nyolcvanezer ember, és több százezer is erre készül. Persze ezek csak az unalmas tények – egy igazi liberális szürrealistának ezekkel nem kell bajlódnia.

Kapcsolódó írásaink

Boros Imre

Boros Imre

Privatizáció vagy tervezett kifosztás? (2.)

ĀA történelem az élet tanítómestere. Ha valaki nem tanul belőle, arra ítéltetik, hogy sok szörnyűséget újra átéljen, szól a tanítás. Bizony ez így van és lesz a jövőben is

Deme Dániel

Deme Dániel

Új konzervativizmus

ĀA jólét megteremtése és a múlt értékeihez való ragaszkodás, a természetes őslakosi nativizmus nem lehet a konzervatív gondolkodás fő eszköze a negatív demográfiai folyamatok kezelésére