Nagy Ervin

Vélemény és vita

Soha többé kommunizmust!

Bűn engedni, hogy a minket követő generációk számára az ártatlanul elhurcolt és meggyilkolt férfiak és nők emlékét egy lecsukódó történelemkönyv fedele végleg elhomályosítsa

A múltat nem tudjuk mindig magunk mögött hagyni, sokszor a sarkunkban lohol, és van, hogy meg is előz minket. Ilyenkor minden, ami ezelőtt történt, ismét érezteti hatását, ismét velünk él. Ilyen a kommunizmus (és szocialista államgépezet) jelszava alatt elkövetett bűnök összessége, és leginkább az áldozatok szenvedése.

A 20. század a nagy társadalmi kísérletek korszakaként ismert. Ilyen próbálkozás volt a kommunizmus ideológiájának megvalósítása, gyakorlattá tétele, erőszakkal való egyeduralma. Minket, magyarokat, mint a történelmünk során oly sokszor, a szuverenitásunkat, a szabadságunkat és az életünket veszélyeztető külső erők nyomása, a kommunizmus is sújtott. Persze a legtöbb generáció számára ezt nem kell túlmagyarázni. Élnek még az áldozatok, vagy éppen az áldozatok közvetlen leszármazottai között is akadnak sokan, akiknek nem csupán tudása, hanem élő tapasztalata van a kommunista terrorról. Tapasztalatuk és sokszor feldolgozhatatlan, szörnyű élményük.

Mára azonban felnőtt egy teljes generáció, úgy hárommillió magyar, akiknek – jó esetben – csak a szüleiknek és nagyszüleiknek köszönhetően lehet fogalmuk arról, hogy mit is jelent az, amikor elveszik az egyén szabadságát, amikor félelemben kell élnie. És vannak százezrek, akiknek mindez már semmit sem jelent. Beleszülettek a szabadságba, és senki nem mondta el nekik, hogy milyen volt ez az ország úgy harminc évvel ezelőtt. Persze, a generációs különbséget elhelyezni a „jó” és a „rossz” viszonyrendszerében nem lehet és nem is szabad. Ez pusztán ténykérdés. Vannak fiatalok, akik felelősen gondolkodnak a régmúltról, és (sajnos) vannak, akiknek a velünk élő történelem semmit sem jelent.

Ünnepek és emléknapok viszont azért vannak, az a létezésük oka, hogy valamiről vagy valakikről olyan dolgok miatt, ami fontos a ma számára, megemlékezzünk. Az ünnep azonban több mint az emlékezet, az ünnep maga a „szent”, szemben a „profán” mindennapokkal. Emlékezni ugyanis mindennap lehet, de méltón, közösségben és túl az anyagi világ történésein csak ünnepi keretek között tudunk – legyen az örömteli, avagy megrendítő érzelmekkel teli. És végül az is igaz, hogy az ünnep az egyik legemberibb cselekvés, ami megkülönböztet minket minden más élőlénytől.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját az Országgyűlés az első Orbán-kormány idején, 2000-ben fogadta el. Azóta emlékezünk a parlamentben, az iskolákban, állami és önkormányzati rendezvények keretei között számos kulturális intézményben, kiemelten a Terror Háza Múzeumban. Emlékezünk az áldozatokra, mintegy figyelmeztető jelként a korszak borzalmaira, a tanulságok levonására, és azért, hogy mindez ne történhessen meg újra.

Emlékezni és emlékeztetni azonban azért is lényeges, mert azokban az országokban, ahol sohasem regnált szocialista egypártrendszer, és nem követték el azokat a bűnöket, amelyek egy emberöltő alatt a világon csaknem százmillió ember életébe kerültek, még mindig valamiféle nosztalgikus és „perverz” vonzalom él a kommunista eszmék iránt. Leginkább látható módon a ma uralkodó „nyugati” újbaloldal szellemiségében. Mert elvakítja őket az önnön racionalitásukba kódolt gőgjük, az álszent egyenlőségre való törekvésük. Mert fogalmuk sincs, de csak megérteni és átérezni sem akarják, hogy mit is jelent mindez a valóságban. Emlékeznünk kell tehát azért is, hogy a minket követő generációk mellett a nyugat-európai baloldal is megértse, átérezze mindazt a borzalmat, amit ez az őrült társadalmi kísérlet okozott.

Ha nem tesszük meg ezt, akkor generációról generációra lassan a feledésbe merülnek mindazok a borzalmak, amelyek felkiáltójelként kellene, hogy előttünk álljanak. Mert nem akarjuk, hogy megismétlődhessen az a katasztrófa, amely egy utópia ész nélküli kergetése közben százmillió ember életébe került. Mert a normalitás és a humánum – sem Keleten, sem Nyugaton – nem akarhatja, hogy jelen legyen egy törekvés, amely, ha csak részben is, de ismét emberkísérletbe akar fogni egy hazug és az emberi természettől teljesen idegen ideológia mentén.

(A szerző filozófus, XXI. Század Intézet)

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Tíz év után

ĀA pozíciók jelentős átrendezése és egy ennek nyomán létrehozott új hatalmi egyensúly nélkül esély sem lett volna nemcsak a sikerre, de arra sem, hogy egyáltalán működőképes legyen az ország

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom