Athéni nők

Fura filozófusarc. Orrában karika, az arc kifestve, mint egy madame-nak, akinek nincsenek vágyai. Cambridge, Ruskin egyetem, a madame itt a filozófia professzora. S a világvégéé is, aki azzal próbálja jobb kedvre deríteni a magányos és szomorú emberiséget, hogy az élet ostoba és kiszámíthatatlan vállalkozás. Akár egy futurista kiáltványból is lophatta volna Patricia MacCormack a kiáltványa címét: The ahuman manifesto (ami körülbelül annyit tesz, Embertelen kiáltvány). Ebben a filozófus meghirdeti a kipusztulás forradalmát, azt, hogy épp ideje forradalmat kezdenünk kipusztulásunk, azaz a kollektív öngyilkosság vállalásának jelszavával.

Az értelem már nem kínozza a nyugati entellektüeleket, az élet értelmének kérdésére csak egy vállrándítás a válasz. Mit is lehet kezdeni egy olyan világgal – így MacCormack –, amely hierarchikus majomszeretettel van felépítve, s amelyben a fehér, heteroszexuális, nem fogyatékkal élő férfiak sikerrel küzdenek meg a játékszabályok szerint az etnikai, nemi és fogyatékos kisebbségek kiszolgáltatott képviselőivel. Ők a felelősek a kapitalizmusért, és zombiságba taszítják az embereket. (A mi Nyugatról jött Nidermüllerünk jól betanulta az ott most divatos szövegeket, s hinti el nálunk is.)

A gyengeelméjűség tovább burjánzik. A BirthStrike – Ne szülj! – mozgalom vezetője, Blythe Penino a tárgyilagosságáról híres BBC-ben hirdeti nézeteit, s a kedvelt énekesnő, Miley Cyrus egy buta dalocskát énekel: „Ne dugd tovább, ha morcos földanyánk.” Kanadában 5400 harcos nőszemély létrehozta a Nincs jövő, nincs gyerek mozgalmat, mondván, a gyerekvállaláshoz sem a jogrend, sem a pénz nem elegendő.

A hisztériás félelem és az érthetetlen idegesség oly fokú, mintha a teherbe esés egy vírusfertőzéssel lenne egyenértékű. Nem véletlen, hogy – ismervén a nőközösségek fura kollektív lelkületét – Arisztophanész a Nőuralom című vígjátékában megnevettet minket az álszakállt is öltő hölgyek államférfiúi baklövéseivel. Minden közös, a tulajdon és a szerelem is, mígnem egy értelmetlen háború elkerülésére végre megegyeznek a férfiakkal, és visszaáll a rég rend.

A ma feministái is arra törekszenek, hogy megszerezzék a hatalmat, s mint az athéni nők a tanácsban, ők is szenvedélyes ízléstelenséggel vonulhassanak be az állam legtitkosabb berkeibe. Most kitalálták, hogy a világ megmentésére igen üdvös a sterilizálás. Egy írástudó amerikai férfiú azzal dicsekedett nemrég, hogy világvége-hangulatában sterilizáltatta magát, a felesége pedig még büszke is erre.

David Benatar, egy dél-afrikai fehér filozófus egy egész könyvet szentelt tézisének, hogy jobb nem élni, mint élni, csak az a baj, hogy a pesszimizmus filozófusa, Arthur Schopenhauer mindezt már megírta a 19. században olyan ragyogó stílusban, hogy azóta sem lehet túlszárnyalni. A Die Tageszeitung, a ’68-asok és a mai fékeveszett baloldali elmék lapjának írásai olyanok a schopenhaueri víziókhoz képest, mintha lázadó kamaszok lennének a szerzők. (Megjegyzem, a Die Tageszeitung polgárpukkasztásként egy falloszt is kitett a székházára.) Még a Spiegel TV is kamaszodik: Szabadon a gyermektől címmel műsort sugároz a klímaváltozástól való félelmében. Drezdában az 1945. februári bombatámadásra – amelyben a britek szerint harmincötezren, az oroszok szerint százezerrel többen haltak meg – való megemlékezésen a résztvevőket ifjú antifák támadták meg, egyik táblájukon az állt: Oma, Opa und Hans-Peter, / Keine Opfer, sondern Täter (Nagyanyó, nagyapó és Hans-Péter / nem áldozatok, hanem tettesek) – mártíromságukról tehát merő tévedés megemlékezni. Torz elmék, torzult történelemlátás.

Az ultrafeminista Verena Brun­schweiger – negyvenéves, csinos arc, csinosabb, mint a filozófusnő Patricia MacCormack – Regensburgban a gimnáziumban tanít, és könyvet írt a várható nagy összeomlásról. Az ok: a túl sok gyerek. Néhány szülő felháborodott, az iskola nem, az izgalom gyorsan elült. A világmegmentő tanárnő azt is felvázolta, hogy a jobboldali nacionalisták – akik négy-öt gyerek vállalására biztatják híveiket –, a lengyelek, a magyarok, az olaszok és a pronatalista, azaz születéspárti németek mennyire veszélyesek: a születés­-szám növekedése lázongásokhoz, háborúhoz vezet. A háború így előre megjósolva nem annyira kellemetlen, mint unalmas, a részletekre, például a migráció hatására a baloldalon úgyse kíváncsi senki. Ó, athéni nők! A legszomorúbb, hogy a mi szivárványszínű ellenzékünk is tele van velük, kísérőjük az irigység, a gonoszság és az ostobaság. Veszélyesek. Ókoriak, de még feministábbak, mint Athénben voltak. Bizonytalan, formátlan tömeg, amely bővelkedik jelszavakban. Aki élt már a kádári Magyarországon, annak ezt könnyű megmagyarázni. Ízléstelenül ordító politikai reklámjuk főképp a fiataloknak szól. És olyan, mint egy tank.

(A szerző történész)