Vélemény és vita
A rossz király és a bizalom
Lehet várni a jó királyra, de nem érdemes, mert úgysem jön el – ezek a szavak Gyurcsány Ferenc száját hagyták el 2009-ben, mondván, válság van, ami fájdalmas, és szembe kell nézni azzal, hogy a kormány nem tud mindenkit megvédeni
álláspont
Aztán eltelt szűk tizenegy év, a bukott miniszterelnök még mindig a parlamentben ül, pártja, a DK pedig a héten „családvédelmi” törvényjavaslatot nyújtott be a következő kommentárral: „Mi, európai magyarok továbbra is harcolunk a családokért, és valódi intézkedéseket teszünk.”
Vajon mi történhetett bő egy évtized alatt a bukott miniszterelnökkel, hogy ilyen nagy fordulatot vett benne a családról, rászorulókról alkotott véleménye?
Csak rövid emlékeztetőként álljon itt egy lista, amely a teljesség igénye nélkül szedi csokorba, hogyan amortizálta szisztematikusan anyagilag a magyar családokat kormányfőként Gyurcsány Ferenc: megszüntette a családi adókedvezményt és a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, a tizenharmadik havi családi pótlékot, illetve a gyest azoknál, akik rendszeres szociális segélyben részesülnek. A lista folytatódik, ám megemlítendő, hogy a következő intézkedések már Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt születtek: három helyett két évig kaptak gyest az anyukák, sem annak összege, sem a családi pótlék nem emelkedett, utóbbi esetében pedig a jogosultsági korhatár huszonhárom helyett már csak húszéves korig szólt. Ezen felül a baloldali kormány felfüggesztette a lakás- és utazási támogatásokat, elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, csökkent a táppénz kiadható mértéke, és még lehetne folytatni a sort.
A már említett DK-s törvényjavaslatot, amely többek között duplájára emelné a családi pótlékot, a Fidesz–KDNP nem volt hajlandó napirendre venni a parlamentben. Természetesen ezen felbuzdulva az ellenzéki pártok – Gyurcsánnyal az élen – kígyót-békát kiabáltak, mondván, a kormány politikája nem szolgálja a szegényebbek érdekeit.
Érdekesség, hogy ugyanezen politika iránt nemzetközi szinten igen nagy az érdeklődés, nem csak Európában, már a tengerentúlon is, ahol Novák Katalin államtitkár szívesen látott vendég. Az pedig csupán az ellenzék szellemi színvonaláról fest demoralizáló képet, hogy a Rómában, szintén családpolitikai témában tett látogatás kapcsán csupán obszcén megjegyzésekre futotta egy (nem mellesleg) háromgyermekes édesanyára.
Arról persze szó sem esik, hogy bár a pótléknövelést valóban nem támogatja a Fidesz, kormányon minden eddiginél összetettebb, a kontinensen is egyedülállóan gazdag, a forrásokat a munkavállaláshoz kötő családtámogatási rendszert alakított ki. A tendencia pedig folytatódik: Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjében azt mondta, a négygyermekes édesanyák szja-mentességét a háromgyermekesekre is kiterjeszthetik, emelkedhet a közvetlenül a szülés után járó csed összege, de a kismamák ingyenesen végezhetnének KRESZ-tanfolyamot, és tehetnének nyelvvizsgát. Ezek egyelőre reménykeltő megpendítései egy rendkívül komoly akcióterv továbbfejlesztésének. A kormányfő azonban az elmúlt tíz évben bizonyította, nem beszél a levegőbe, az ilyen kijelentéseknek helye és oka van.
És hogy ezen tulajdonsága mennyire fontos, főleg ha családokról van szó, arra Novák Katalin adta meg a tűpontos választ az ATV-ben: „Amikor gyermeket vállal két ember, a döntésük egy életre szól. Ehhez bizalom kell, ám ha a családalapítás előtt állók azt látják, hogy a támogatásokat egy tollvonással elveszik tőlük, akkor a bizalom könnyen megszűnhet, és nagyon nehéz visszaépíteni.” Ezt csak annyival egészíteném ki, hogy van, amikor nem is lehet. Például Gyurcsány esetében.
(A szerző lapszerkesztő)