Kiss Antal

Vélemény és vita

Katolikus szabadság: egyenlőség, testvériség

Senkit nem akarok elkeseríteni, aki ájultan szerelmes a francia forradalom liberalizmust „megalapozó” hármas jelszavába, de ez maga a katolikus hit, a szent ágostoni carpe diem. Na nem az „élj a mának, a hawaii nyárnak” gondolatáról van szó, hanem arról, hogy az evangélium, a jézusi tanítás pont e három szó köré (is) épül. Nem kell messzire mennie senkinek, csak egy könyvesboltig, beszerezni egy újszövetségi Szentírást, és elkezdeni olvasgatni, elmélkedni.

Természetesen, akik vallástannal foglalkoznak, kicsit tanultabbak, rögtön felteszik a kérdést: miért katolikus? Mondhatnánk rá, hogy egyetemes, hiszen ez a szó jelentése, és innen is rákanyarodhatunk a témára. Ha végignézzük a katolikus egyház történetét, láthatjuk, semmivel sem mutat más képet, mint az emberiség írott és íratlan történelmének megannyi fejezete: döntés jó és rossz között.

Döntések sorozata lelki és evilági értékek között, döntések szellemi vagy földi gazdagság között. A katolikus egyház történetének immár több mint kétezer éve nem szól másról, mint erről. Annak idején, a tizenharmadik században bizonyos Assisi Szent Ferenc elég határozottan megszólalt, sőt szegénységével fel is lázadt a pompa egyháza ellen, majd néhány száz év múlva Luther Márton, Kálvin János kikelt a lelki javakkal „kereskedő” egyház ellen, Némethonban el is kergettek egyházi birtokairól, akit tudtak, kidobálták a szobrokat és imazsámolyokat. Majd a területet új urakhoz csatolva kialakult a több keresztény egyházas, polarizált modell, hogy elinduljon hódító útjára a keresztény tanítás liberalizációja hetedhét országon is túlra.

Derék angoljaink, mivel egy szerelmi história erkölcsi tiltólistás volt, inkább fabrikáltak egy új egyházat, minthogy maradjanak Róma püspökének avíttas egyházában. Aztán megint egy kis idő, jöttek a derék gallok, azok meg mindennek nekimentek, bikacsökkel, korabeli pajszerokkal szétverték a templomokat, kergették a bujdokló katolikus papokat mint a „modern” világ fő ellenségeit. Mára a katolikus egyházon kívül a nagyon divatos ateizmuson kívül se szeri, se száma a keresztényeknek, akik gondolván, hogy mindent szabad, úton útfélen még ma is alapítanak egyházat.

Még mindig nincs vége! Ha valaki kicsit is tájékozott, láthatja, hogy a huszonegyedik század sem ébredt másra, mint a nagy liberális világgondolat katolikus egyházat megsemmisíteni kívánó hajszájára. Miért is ez az őrült hadjárat a Szent Péter utódai által vezetett katolikus egyház ellen? Mert egyedül még ma is, kellő lelki súllyal felvértezve Róma püspöke – jelenleg Ferenc pápa – tud olyan evangéliumi gondolatokat mondani, amelyek a korlátlan fogyasztás és önpusztítás világegyetemének zaján át is tisztán hallatszanak. Amíg csak az én emlékezetem elér: XXIII. János, VI. Pál, II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa. Egytől egyig kiváló, mély lelkű, imádságos emberek, akiknek olvasni kellene az írásait, akikről beszélni kellene, nem csak katolikus körökben, mert a zavaros huszadik és huszonegyedik században olyan iránytűt adnak, amely a valódi boldogság kikötőjébe vezetné a személyeket, közösségeket és országokat.

Ez a boldogság pedig nem más, mint igen a jóra – ez az evangéliumi szabadság –, és nem a rosszra. Például: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Világunk minden bajának gyökere az önismeret, önkép, önszeretet helyes értelmezésének, megélésének hiánya, amiből aztán felebarátaink iránti kapcsolataink is erednek. A bennünk lakó jó, az isteni felfedezése, megélése az, amit az Újszövetségben Jézus megmutatott. Az utolsó vacsora, amely a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában látható, nem más, mint a kenyértörés, az Eucharisztia, amiben Isten fia önmagát adja hagyatékul.

Ez tehát az igazi katolikus (keresztény) szabadság: egyenlőek vagyunk a kenyértörés közösségében, az Eucharisztiában, amelyből az igazi hitből fakadó, evangéliumi alapokon nyugvó valódi testvériség ered, amelyet hívhatunk szeretetnek is. Talán fel sem fogjuk, hogy mekkora lehetőség előtt állunk 2020-ban azzal, hogy az Eucharisztikus Világkongresszus Magyarországon lesz, reményeink szerint Ferenc pápa jelenlétében. Az Eucharisztia közössége a világ legerősebb közössége, katolikusok, ortodoxok, akiket nap nap után a magasba emelt kenyérre vetett tekintet köt össze, az isteni jó, amely közöttünk van. Ezt hívják testvériségnek, ezt hívják Isten népének. Ez minden nemzeti közösség, hatalmi kötelék, politikai birodalom felett áll. A katolikus (egyetemes, keresztény) szabadság tehát döntés a jó mellett, döntés a kenyértörésben mindenkit egyenlően hívó krisztusi tanítás mellett, s ez maga az egyetemes, határokat nem ismerő testvériség. Még fel sem fogjuk, mekkora kegyelem forrása lesz majd ez a nagy közösségi ünnep, amelynek Budapest ad otthont.

Jöhet tehát a szabadság nagy újratervezése! Szabadság, egyenlőség, testvériség XXI.

A szerző teológus