Nagy Ervin

Vélemény és vita

Gyurcsány, Brexit, Trianon

Miképp lehet a Brexit és a trianoni békediktátum közé egyenlőségjelet tenni? A felettébb abnormális kérdést Gyurcsány Ferenc beteges természetének, szereplési vágyának és provokatív megszólalásainak köszönhetjük

De mire gondolhatott a bukott miniszterelnök?

Már maga a kérdés felvetése is meghökkentő. Miért is kellene a teljesen ellentétes történések közt bármiféle párhuzamot keresni? Mivégre mindez? Talán csak Gyurcsány Ferenc vagy a közösségi oldalait szerkesztők, a posztjait írók tudják rá a választ. Mindenesetre imigyen mélázik el a Demokratikus Koalíció vezetője a Brexit napján: „Generációk nőttek fel abban a hitben és valóságban, hogy London a világ közepe. És bár mindez a múlté, de az érzés, benne talán némi felsőbbségi tudattal, áthagyományozódik. Mint a mi fájdalmunk Trianon miatt.” Majd visszautasítja, hogy ítélkezne, többszörösen kifejezi fájdalmát, míg végül jó utat kíván a briteknek.

Ízlelgessük csak az ominózus részt! A brit emberek érzése, ami a világbirodalmisággal kapcsolatos büszkeségből ered, és ami elmúlt, de generációról generációra hagyományozódott, hasonló, mint a mi fájdalmunk Trianon miatt. Azután ismételjük el újra és újra – hátha többet értünk meg belőle, mint amit a szerző belegondolt. Azután tegyük fel az irodalom örök kérdését: mire gondolt a költő?

Először is a britek nem alkotnak egységes nemzetet – ahogy az Európai Unióban tagországként létező Egyesült Királyság sem volt az, ebben mindenképpen különböznek tőlünk, magyaroktól. Másrészről pedig a britek nem azért léptek ki az unióból, mert elvesztettek egy háborút, vagy esetleg a vesztesek oldalán harcoltak, és igazságtalan módon döntöttek más hatalmak a fejük fölött (ahogy az a mi esetünkben történt), hanem mert „a nép, az istenadta nép” (ha már a britek megosztottágáról lévén szó, idézzük Arany János versét!) úgy döntött, hogy nem akarnak tovább egy olyan klubban tagok lenni, ahol a többség véleménye szerint többet vesztenek, mint amennyit nyernek.

Nem óhajtanak több fontot befizetni a közösbe, amiből kevesebbet kapnak majd vissza; nem akarnak tovább olyan kötelező halászati jogszabályoknak megfelelni, amiken ez idáig csak veszítettek, nem vágynak a jövőben arra, hogy az unió bírósága felülbírálja – ahogy ez az életfogytiglani büntetések esetében rendre megtörtént – a saját igazságszolgáltatásukat, de nem szeretnék azt sem, hogy egy esetleges migrációs kvóta alapján még több bevándorlót kelljen eltartaniuk. Összefoglalva: nem kívánják tovább a brüsszeli adminisztráció „gondoskodását” az általuk választott parlament és kormány feje felett. Szuverenitást akarnak, amiben a többség – ahogy ezt kinyilatkoztatta – jobb és szebb jövőt lát. De az is lehet, hogy nem óhajtják többé elviselni azt, hogy egy Guy Verhofstadt belekotyogjon az életükbe…

Trianon ezzel szemben egy nemzet „lelkében” máig élő (nem elmúló, ahogy azt Gyurcsány elintézi) fájdalom, egy mély, nehezen gyógyuló seb. Egy olyan heg, amely ma is kínzó erővel mar bele a magyar kultúra szövetébe. Trianonról nem egy demokratikusan szervezett népszavazás döntött. Nem volt beleszólása a magyar népnek, ahogy nem volt lehetősége egyetlen közösségnek sem arra, hogy megakadályozza azt.

De ha arra gondolt a bukott miniszterelnök, hogy mi, magyarok is generációk óta hagyományozunk át egy olyan a téves érzést, hogy valamikor világbirodalom voltunk, illetve mindez párosul egyfajta felsőbbrendűségi tudattal, ahogy a brit ember is hason­lóan áll ezekkel az érzésekkel, akkor bizony egy olyan történelmi és földrajzi abszurditásba keveredünk bele, amit még Vadai Ágnes sem tud kibogozni, pontosabban az épelméjű embereknek elmagyarázni. Pedig ő ebben a műfajban nagyon ott van a szeren.

Talán a trianoni békediktátum századik évfordulójához közeledve Gyurcsány Ferencnek nem kellene a szájára vennie, papírra vetnie, képernyőre ütnie a „Trianon” szót. Neki, aki a kettős állampolgárság ellen oly ocsmány módon kampányolt, nem. De egy effajta narratívába, egy ilyen sértő, ostoba és provokatív szövegkörnyezetben semmiképpen sem lenne szabad még csak céloznia sem rá. Még neki sem!

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Anekdoták

Ā„Kalap” fogalom volt a hazai sportrajongók körében. Ez volt a beceneve, igazi nevét senki sem ismerte. Híres szlogenje így hangzott: „Ki a jobb?” – kérdezte sztentori hangon a nézőtéren, és a publikum rávágta: „Ma-gya-rok!”

Kiss Antal

Kiss Antal

El a kezekkel a katolikus egyháztól!

ĀEgy katolikus szabadon dönthet úgy, hogy követi a krisztusi tanítást, vagy hátat fordít annak. A liberális gondolat helyes értelmezése nyomán tehát ez két szabad gondolat, és egyik sem magasabb rendű a másiknál

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom