Az illegális hulladéklerakók felszámolása (1.)

Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatóján ambíciózus tervet jelentett be: két éven belül fel kell számolni az illegális szemétlerakóhelyeket. Mire elég két év, ha az elmúlt harminc év nem volt elég? A témát járjuk körbe: mekkora a feladat, mennyire összetett, milyen magatartás húzódik meg a jelenség mögött, milyen eszközök állnak rendelkezésre, mi hiányzik, mit kell tenni a cél eléréséhez?

Hány illegális hulladéklerakó van az országban? A Hulladék Munkaszövetség szerény becslése szerint a 3150 önkormányzat égisze alatt tizenöt-húszezer. Az országban keletkező összes hulladék mintegy egy százaléka, nagyjából százötvenezer köbméter állandóan újratermelődő mennyiség végzi az erdőszélen, patakparton, földutak mentén. Veszélyeztetett a mintegy harmincezer kilométernyi közút, a hétezer-hétszáz kilométer vasút, a tízezer kilométer turista- és földút környezete. Böjte Csaba így fogalmazza meg a közállapotokat Szent István-tervében: „Nagyon sok seb éktelenkedik szülőföldünkön. Gaz, mocsok, rendezetlenség rútítja az utak, patakok mentét, (…) ami a jövő-menő embert szomorúsággal tölti el. Úgy terjed a gondozatlanság, mint egy fertőző betegség.”

Tél van, a lakó- és a természeti környezetben szembetűnőbb mindez: a növényzet nem takarja el az autógumit, a boltok körül a féldecis üvegek százait, a bokáig érő csikkhegyeket a buszmegállókban, az „elegáns félrenézéssel ottfelejtett” kutyapiszkot, az elhajított sörös dobozokat. Hiába az országról készült remek imázsfilmek hazánk szépségeiről, ha az illegális hulladéklerakás az egyik legszembetűnőbb problémánk. Tegyük hozzá, hogy köztisztasági, közegészségügyi, közrendvédelmi szempontból már egy cigarettacsikk eldobása is illegális hulladéklerakásnak minősül, úgy is kell kezelni. A szemetes környezet komplexitásában súlyos közbiztonsági deficit is, a szeméttel teli környezet elbizonytalanító, sőt félelmet keltő.

A jelenségben ugyanaz a liberalizmus a ludas, amelyik elnéző a vétkesekkel szemben, nem a törvénytisztelő, rendszerető többséget védi. Ezt az a szocializmusban gyökerező mentalitás is támogatja, miszerint nem kell védeni a közparkokat, a közutakat, a közösséget szolgáló erdőket, árvízvédelmi töltéseket – hiszen a „zemberek szemetelnek, nem lehet mit tenni ellenük”, ahogyan egy több cikluson át regnáló peremkerületi, szocialista, majd DK-s polgármester következetesen hangsúlyozza. Ezért néz ki úgy az ország, mint amit a hátsókertek mellett futó vasútból látunk: a felhalmozott rendetlenség, szemét, limlom az egész országot „hátsó udvarrá” teszi.

A szennyező részéről az önbecsülés hiánya találkozik a jobb érzésű lakosok részéről a közbátorság hiányával, és ezzel tettestárssá válunk kibogozhatatlanul. Ezt tetézi a tulajdon, benne kiemelten a köztulajdon tiszteletének a hiánya. Ma a jobb érzésű lakosság hallgat, már csak azért is, mert a kevés bátor honpolgárt a szemetelő letorkolja, megfenyegeti. Egyedül érzik magukat, mert a többi tanú nem áll melléjük, így a deviancia erősebbnek tűnik.

Hankiss Elemér fejtegeti Társadalmi csapdák című könyvében a viselkedésformák defektjeit, a közöny indítékait: „A gazdasági, életszínvonalbeli gyarapodásunknak nincs meg a megfelelője, az ellensúlya az emberi-közösségi együttélés terén. Létünknek, fejlődésünknek korcs és satnya ma még emberi-közösségi dimenziója”. Ezekből a tényezőkből adódik a közérdek hitelvesztése, a közönyösség, apátia, a társadalom atomizálódása és az elvaduló individualizmus. Az illegális hulladéklerakás megfékezése a környezeti állapotunk alapvető javításán túlmenően jelentős társadalmi célt is szolgál.

Erről a helyzetről is szól Sidney Lumet Hálózat című filmje, amelyben az egyik szereplő a következőket mondja: „Nem kell mondjam, hogy rosszul állunk, mert rosszul állunk… kész őrület, mintha mindenhol mindenki megveszett volna, ezért inkább ki se mozdulunk, ülünk a lakásban, egyre kisebb lesz körülöttünk a világ, de mi csak annyit mondunk, nem érdekel, csak legyen meg itthon a nyugalmam, …csak hagyjanak békén! Hát én nem hagylak titeket békén, azt akarom, hogy dühösek legyetek, …nem azt, hogy lázadjatok, vagy írjatok levelet a kongresszusnak, mert nem tudnám megmondani, hogy mit írjatok, azt se tudom, mit lehetne tenni…, csak azt tudom, hogy először is jöjjetek dühbe, és mondjátok, ember vagyok, az istenit neki, nekem fontos az életem! Ezért most azt mondom, álljatok fel, álljon fel mindenki a karosszékéből, álljatok fel most rögtön, menjetek az ablakhoz, nyissátok ki, álljatok oda és ordítsátok: Iszonyúan dühös vagyok! És egy perccel sem tűröm ezt tovább! Álljatok fel ebben a szent percben, álljatok oda és ordítsátok: Iszonyúan dühös vagyok!”

Ez a szenvedélyes beszéd kéne az eszébe jusson minden jóakaratú embernek, aki tiszta, vonzó környezetben szeretne élni! Ez a „düh” kell ahhoz, hogy végre cselekedjünk mindennemű illegális hulladéklerakás, de a legkisebb szemetelés ellenében is! József Attila örökbecsű versét, A számokrólt idézve: „Vegyetek erőt magatokon / És legelőször is / A legegyszerűbb dologhoz lássatok – / Adódjatok össze!” Jelentsük ki közösségben, „összeadódva” hangosan és határozottan: nem akarunk „hátsóudvar-Magyarországot”, együtt lefogjuk az illegális hulladéklerakók kezét, egy perccel sem tűrjük tovább ezt az állapotot!

Mi kell ehhez? Zéró tolerancia! Egy sikeres analógia: a republikánus Rudy Giuliani, New York volt polgármestere a ’90-es években az ottani bűnözés radikális visszaszorítása érdekében zéró toleranciát hirdetett a demokraták által korábban pátyolgatott bűnöző elemekkel szemben. Kijelentette, hogy a legkisebb kihágást is meg kell torolni, mert ennek hiányában sokkal nagyobb bűnöket fognak elkövetni. A legendás polgármester elárasztotta a bűnözők lepte környékeket rendőrökkel, megsokszorozta az őrjáratokat, a nyomozókat kivette az íróasztalok mögül. A bűncselekmények száma 57 százalékkal csökkent.

Giulianinak is meg kellett küzdenie a liberális jogvédőkkel, mint ahogyan nekünk is meg kell majd küzdenünk a mi balliberálisainkkal, akik a szemetelőket fogják védeni a szükségszerűen várható intézkedésekkel szemben. Már hallom a tiltakozást a „szemetelés kriminalizálásával” kapcsolatban! Pedig nincs más út, mint a meglévő törvények betartatása, ha kell, erősítése, a rendelkezésre álló emberi erőforrások megsokszorozása, a lakossággal az együttes fellépés megszervezése. Kijelenthető, hogy nincsenek kis és nagy ügyek, a buszmegállóbeli szemetelés, az illegális hulladéklerakás összefüggő rendszer, negatív spirál, amelynek minden elemével szemben zéró toleranciát kell hirdetni. w

Folytatjuk