Összefogósdi újratöltve

Így lehet győzni – mutatóujja felemelése nélkül ezzel a kijelentéssel mutatott utat az ellenzéki pártoknak a DK-elnök, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök 2022-re. Nem sokkal később a Szabad Demokraták Szövetsége örökébe lépő Momentum-elnök, Fekete-Győr András egy interjúban arról kezdett polemizálni, hogy az ellenzéki térfélen túl sok a kis pártocska, nehéz így az erőket egyesíteni. A legjobb az lenne, ha mindenki a két legerősebb párt, a DK és a Momentum mögött sorakozna fel.

Ezzel szemben a most már csak partvonalon kívülről politizáló Vona Gábor volt Jobbik-elnök is felemelte a szavát, mondván, hogy a közös egyéni jelöltek, illetve a közös miniszterelnök-jelölt rendben van, de a pártoknak több listán kell indulni. Merthogy egy jobbikos szimpatizáns soha nem fog olyan listára szavazni, amelyen Gyurcsány neve szerepel. Ennek kontrája, hogy egy hithű balliberális pedig olyan magát néppártosra maszkírozó jobbikosra nem adja voksát, aki speciel
a Duna-parton köpködött a holokauszt áldozatainak emléket állító cipőkbe.

Eközben az egykoron az MSZP-t a Fidesznél is jobban utáló, a balliberálisok összefogósdiját 2014-ben csak néhány Unicum mellett elviselni képes Karácsony Gergely főpolgármester – aki először az LMP-t hagyta cserben, aztán a Bajnai-féle Együtt pártocskát árulta el – most a szocialistákkal játszott „Te is fiam, Brutus?”-t. A száznapos főpolgármesteri ígéreteivel hadakozó Karácsony miniatűr pártjával évek óta vérszerződést kötő szocialisták három hete még arról beszéltek, hogy a köztük szövődő liezont most már jegygyűrűvel is meg kéne pecsételni. Magyarán, ideje lenne a két párt egyesülésének.

Erre válaszul Karácsony maga lebegteti meg, hogy a két „zöld” párt, az egyszázalékos LMP és a nullaszázalékos Párbeszéd fúziója lenne üdvös, hiszen olyan időket élünk, amikor Európában elérkezett a zöldpártok korszaka, merthogy az unió politikájának középpontjában húsz–harminc évig a klímavészhelyzet elleni küzdelem fog állni. Eközben a hoppon maradt szocialistákat hetente hagyják el fontos pozícióban lévő, országos ismertségű, illetve helyben beágyazott, önkormányzati testületekben lévő politikusok. Ki ne emlékezne azokra az időkre, amikor a szocialistáknál 2006-ban a kottát még Gyurcsány tartotta a nyitott limuzin hátsó ülésén, a mögötte sorakozók pedig az Igen, igen című pártinduló dallamaira menekeltek. Most pedig a párt ikonikus arca, Szanyi Tibor volt alelnök alapít mozgalmat Igen szlogennel, miután a szociknál a munkás kifejezést öt éve nem ejtette ki senki a száján. Az ennek hiányán háborgókat rögtönítélő fegyelmi bizottságok ebrudalják ki, mint például azt a Szöllősi Istvánnét Kaposváron, aki a pedagógusok képviseletében a dolgozó ember melletti kiállás ismert személyisége volt évtizedekig.

Ez a helyzet most egy – az ellenzék szerint – győztes csata, az önkormányzati választás után. Ezt minősítette úgy például Schiffer András, az LMP egykori alapítója, hogy „az elvtelenségbe hajtó járaton nincs végállomás”. A stadionberuházások leállításának és a kórházak építésének követeléséből mostanra a stadionépítés támogatása és a kórházépítés leállítása lett. Az ellenzék élére törő DK-sok és a momentumos Fegyőr parány Magyarország megbüntetéséért, az uniós források visszatartásáért lobbiznak, vívnak ádáz, élet-halál küzdelmet, újabb Sargentini-jelentésért rimánkodnak. Identitás, valós értékek és világos vízió híján marad az Orbán-fóbia. És más semmi.