Balos véleményterror

A tüntetést a szélsőbalos Autonóm Antifák hirdették meg, akiknek a szemét szúrja a professzor személye. Lothar Höbelt az egyetem újabb kori történeti tanszékén oktat, számos nemzetközi történettudományi társaság tagja, elismert szakember. Az a bűne, hogy nemzeti liberálisnak vallja magát, és amiben a nemzeti szó előfordul, az a balosok szerint ördögtől való. Az antifák röplapokat osztogattak Höbelt általuk vitatott társadalmi politikai szerepvállalásairól, „náci nézeteit hirdető” tudományos publikációiról.

Az osztrák ifjú antifasiszták az új évre új, permanens harcot hirdettek. Harcolnak a kapitalizmus ellen, a cionisták és a neofasiszták ellen, az egyház és a nemzeti érzelmű professzorok ellen, a rasszizmus és a szexizmus ellen, végül is minden ellen, egyszóval anarchisták. Gyűlölik a hagyománytisztelő diákszervezeteket, mert azok szerintük egytől egyig nácik, és nem hagyhatják, hogy az egyetemek világa újra abba a bizonyos barna mocsárba süllyedjen. Tarthatatlan például, hogy Höbelt előadása előtt a „náci diákok” megtöltik az előadótermet, hogy megvédjék professzorukat tőlük, az új bolsevistáktól. Persze csak sajnálni lehet őket, mármint a „nácikat”, hogy másfél óra dögunalmat felvállalnak, mert a professzor az antifák szerint gyenge és unalmas. (Meghallgattam Höbelt egyik rendhagyó előadását a huszadik századi békerendszerekről, és mit mondjak, lebilincselő, lényeglátó és új megközelítésű volt. A hallottak alapján kezdtem érteni, mi bajuk van vele az antifáknak.)

Ültek a „náci diákok” az előadóterem padsoraiban és fényképezték a balos performanszt. Körben rendőrök biztosították a helyszínt, a katedrán a professzor igyekezett megtartani előadását, mialatt mindkét oldalról kifeszített molinókkal álltak a nácitlanításért küzdő harcos antifasiszták. „Náciknak nincs helye az egyetemen” – hirdették a transzparenseken. A helyi balos hallgatói önkormányzat is képviseltette magát, felszólította az egyetemet, hogy mondjon fel Höbeltnek. A jobbos Szabadság Párt az akcióban részt vevő diákok eltávolítását követelte. A rektori hivatal semleges közleményt adott ki, a véleménynyilvánítás szabadságát az egyetem legfőbb értékének nevezte, és minden egyetemi polgárt felszólított, hogy tartsa magát a demokratikus alapértékekhez és tisztelje a másikat.

„A haza, a szülőföld és a nép ellen” – ez az Autonóm Antifasiszta Mozgalom jelszava. De korántse gondoljuk, hogy a mozgalom hazátlan bitang lenne! Az bántja a derék baloldalt, hogy a jobbosok ebben a felfordult világban kisajátították a mindenki számára értékes szavakat, „náci ideo­lógiával” töltötték fel és csöpögős giccsé silányították. Érdekes gondolat. Emlékeim szerint én baloldali eszmeiségű népi demokráciában nőttem fel, ahol a hatalom a dolgozó népé volt. A haza állandó jelzője a szocialista volt, az iskolában szocialista hazafiságról tanultunk. Az akkoriban fasisztának titulált jobboldal ebből a népi hazából ki volt rekesztve, bármennyire ez volt a szülőföldje. A németek – keleten és nyugaton egyaránt – a pátoszos Vaterland (haza) szót háromnegyed évszázada csak a himnuszukban éneklik, már ha egyáltalán éneklik a himnuszt. A Vaterland rossz emlékű, azt a nemzetiszocialisták sajátították ki. Angela Merkel talán ezért nem használja soha, sőt még a semleges árnyalatú, szintén hazát jelentő Heimat szót sem, ő következetesen Landot, azaz országot mond.Az mindenkié lehet, az őshonos németeké és a húszmilliót kitevő migrációs hátterű lakosoké is. Így korrekt.

A szélsőséges jelenségekkel találkozva mindig eszembe jut, milyen szerencsések vagyunk mi itt, e zöld és vörös lángoktól ölelt kis országban. Itt nincsenek sem anti-, sem neofasiszták, néhány baloldali elkötelezettségű aktivista aktiválja csak magát, olykor buliba hajlóan tüntiznek, karácsonyfát gyújtanak fel, kicsit provokálnak, de semmi több. A politikusoknak kell legtöbbször a birka népet mozgósítani, helyettük tüntetni, klímavészhelyzetet hirdet­ni. Lehet, ez a baj velünk meg a jogállamiságunkkal, alig van mutogatható ellenzéki molinó, erőszakos rendőri fellépés meg pláne nincs.

Emiatt és ehelyett kell fújni a külföldi sajtóban az elnyomott balos magyar félelmet, például az egyetemi szabadság korlátozásáról, az ott tanítók listázásáról.

Tavaly olvastam a Frankfurter Allgemeine Zeitungban az ELTE egyik docensének félelemmel teli életéről. A szokásos érzékenyítő körítésben személyesen ő maga írta meg, hogyan agitálta a diákokat egy internetes portál a progresszív módon gondolkodó egyetemi oktatók ellen. „Az egyetem az utolsó menedéke a politikailag meggyengült, erkölcsi hitelét vesztett baloldalnak. Nem tanárok tanítanak ott, hanem provokátorok, agitátorok, aktivisták. Nem a diákok érdeklik őket, nem a tudomány, a tananyag, pláne nem a tudományos igazság. Attól félnek, hogy elvesztik utolsó menedéküket, ezért van a nagy hiszti. Nemcsak szexuális, hanem egyetemi #metoo is van, azaz a politikai nézetek erőszakja, amit a tanár alkalmaz a diákjaival szemben.”

Az idézett uszító portál a magyar miniszterelnök belső köreihez tartozik, tájékoztatott a szerző, és a németek szörnyülködhettek a „magyarországi diktatúra” újabb bizonyítékán. A cikkíró docens bevallotta, hogy a felhívás óta folyamatosan gombóccal a gyomrában érkezik az előadóterembe, és gyanakodva néz körül, vajon ki fogja az elhangzó előadásáért feljelenteni? Szerintem eddig senki nem tette meg, mert a tanár él, virul, és még mindig oktatja az ifjúságot. A cikkért cserébe a németek kiadták egy regényét, a könyv frankfurti bemutatóján megtudtuk, hogy „Magyarországon drámai a helyzet”.

A német olvasók nem tudják, hogy mifelénk az egyetemi szabadság és az értelmiségi attitűd hagyományai elvárják az ellenzéki magatartást, a tanár liberális, mostanában balos jelzővel, a diák majd csak az lesz. Békésen teszik a dolgukat, a világmegváltást, és a politikailag generált félelmek ellenére mindenki mondhatja a magáét. Nyugaton viszont a világot kéretlenül is meg akarják menteni a liberálisok. Az önkéntes, elhivatott agitátorok és aktivisták nemcsak a bécsi egyetemen provokálnak és lépnek fel erőszakosan a másként gondolkodók ellen, hanem sok helyütt.

Brémában egy történész professzorról állították, hogy uszító gondolatokat terjeszt a bevándorlással kapcsolatban. Nemrég egy hamburgi eset borzolta a kedélyeket, amikor a balos egyetemi ifjúság módszeresen blokád alá vette az előadótermet, hogy a nem kívánatos professzorba fojtsa a szót. A professzor bűne, hogy a Bundestagban ülő legitim AfD-nek alapító tagja. A göttingeni antifás diákok de Maziere-t, Merkel volt kedvenc belügyminiszterét fütyülték ki, mert őt és kormányzó pártját, a CDU-t tartják felelősnek a fegyverexportért. Csak néhány példa a sokból. A baloldali aktivisták a szabadságjogok védelmében erőszakkal korlátozzák a szabadságjogokat, a tőlük eltérő módon gondolkodók szabad véleményformálását.

Nézve a balos véleményterrort az embernek a náci idők jutnak az eszébe. Milyen lehetett, amikor valakit a nemzetiszocialisták azért tiltottak ki az egyetemről, mert más volt a vallása, a származása, a bőre színe? Azért üldözték, mert zsidónak született. Azok az idők elmúltak, mégis mennyire hasonlít a mostani baloldali erőszak az akkori jobboldalira. Vagy a kommunisták bolsevik módszereire. Hiszen az ember pszichikai struktúrája nem változott, a csoportdinamika, az erőszakra való késztetés ugyanaz maradt. Csak a színek, a zászlók és a jelszavak változtak.