A demokrácia és mi

Úgy látszik, a németek rosszul értelmezett múltjukkal szeretik magukat közmegvetésnek kitenni. Amikor annak idején a BBC HARDtalk adásában a kemény kérdéseiről ismert Stephen Sackur a magyar külügyminisztert országunk külpolitikájáról kérdezte, az inkább tűnt kihallgatásnak, mint tévés beszélgetésnek. Szijjártó Péter persze megvédte a magyar álláspontot. Az amerikai történész, Lee Walter Congdon megjegyzése szerint ugyanis „a magyarok szabadságharcos nép”, amelyre nemcsak a ’89-es határnyitás, de egész történelmük a bizonyíték. Ez viszont bőséges muníciót biztosít az unió magyarellenességének.

A hivatalos, a migrációt támogató európai szemléletnek köszönhetően a fokozott idegengyűlölet lesz az, ami igen sok embert fog kellemetlenül érinteni, főképp igazságtalanul. A migráció újra nyakunkba hozza Marx és a kommunizmus kísértetét, az osztályharcot, a hatalom kérdését, amelynek határai egy tisztes demokráciában eléggé elmosódottak. Földi László biztonságpolitikai szakértő arra is figyelmeztet, hogy a hivatásos muszlim katonák, kiképzők civilben, migránsként is átléphetik földrészünk határait: Bosznia élő példa erre. Szilveszterkor fél Nyugat-Európa lángolt, Svédországban házakat robbantanak és bandaharcokat vívnak, a befogadó országok törvényeit és szokásait az új jövevények hitetlenkedve veszik, pontosabban nem veszik tudomásul.

Az elegáns Palais Luxembourgban is volt egy nagy konferencia Európa jövőjéről. Az egyik előadó, a filozófus Rémi Brague szerint az értelmiség zavarodott, s már most is terror alatt él. (Még csak a jakobinusok és a bolsevikok hiányoznak.) Sokfelől érezhető a szellemi terror – fakadt ki a filozófus –, amely meghatározott világ- és emberképet kényszerít ránk. Most még soft, azaz lágy ez a nyomás. Diszkrét, de annál hatékonyabb. Olyan időben élünk, amelyben a magától értetődő dolgokat újra kell teremtenünk úgy, hogy ne kockáztassunk sokat. Ellenzékben lenni egy lágy diktatúrában tulajdonképpen annyi, mint a mainstreamet rábírni, hogy ne kizárólag a saját, de időnként a mi ízlésünket is figyelembe vegye. (Megjegyzem, nálunk erről szólt az egész kádárizmus. Némi tapintattal és türelemmel a nyugati értelmiség még tanulhatna is tőlünk.)

A CATO egy kiváló konzervatív német magazin. Nevét a megvesztegethetetlen Cato Minorról kapta, aki a köztársasági intézmények védelmében szállt szembe Caesarral, majd öngyilkos lett a diktátor győzelme után. Szerkesztője, Andreas Lombard nagyszerű munkát végez: a CATO a német értelmiség fóruma. Erkölcs vagy nép című írásában Lombard azt fejtegeti, hogy Európában erkölcsi uralommal, moralizálással és szómágiával tudat-diktatúra alakult ki, amelynek szorításából még egy ügyes írástudó is elég nehezen tud kibújni. A démoszt, a népet – mint a migrációs viták, ellen- és rokonszenvek is tanúsítják – az európai és humanitárius értékek hangoztatásával tartják sakkban. Az élethez való jog, ki adózzon és mennyi energia kell, olyan kérdések, amelyekben ha nem lesz megegyezés, akkor bekövetkezik a vég. S a véghez közeledve a demokrácia igazi védelmezői lesznek a társadalom ellenségei. Azaz mi, akárcsak Cato a caesari principátus kiépítésekor.

A mainstream honi hívei természetesen támadják a magyar konzervatív és nemzeti oldalt. Most Gyöngyöspatával és a börtönbiznisszel bedobták a cigánykérdést. Kényes dolog, hiszen a kommunisták, a kádári MSZMP azzal fenyegette a morgolódó értelmiséget, hogy megfelelő propagandával a párt bármikor a magyar társadalomra zúdíthatja a cigányokat. Valljuk be, a cigányok egy része nem szeret dolgozni. Merő álszeméremből a börtönökben nincs róluk statisztika. A jól–rosszul sikerült integrációt nem szabad bírálni. Ne csodálkozzunk, ne sértődjünk meg, hanem törődjünk bele abba, hogy társadalmi együttélésünk alapfeltétele az, hogy nem élünk együtt. Ám hallgatólagos béke van hosszú ideje köztünk. Egy nyelvet beszélünk, egy országunk van. S nem feledkezhetünk meg arról, hogy liberálisaink szellemi ősei, nemegyszer felmenői, mennyi kárt okoztak az országnak a nemzetiségi kérdés hamis és agresszív felvetésével. Jobb lenne, ha a cigánykérdésben szerényen és csendesen viselkednének, s megértenék, hogy minket magyarokat azért is lehet szeretni, mert igyekszünk mindenkit békén hagyni.