Nem fair

Bár az átkos öröksége inkább emberi reakciókban, berögződésekben érhető tetten, a hálapénz jelenleg létező formája valóban maga a vegytiszta kommunizmus. Hogy miért? Több megközelítés is lehetséges.

A sztálini hozzáállás ellenségnek, kapitalista, reakciós közegnek tekintette az értelmiségieket, köztük az orvosokat is, akiket ezért tudatosan igyekeztek megalázni, például irreálisan alacsony bérezéssel. Az emberek ezért tiszteletből és együttérzésből úgy próbálták kompenzálni a gyógyítókat ért megaláztatást, hogy segítettek akár pénzzel, kávéval, csokoládéval vagy bármivel, amit adni tudtak.

Mára viszont ennek az egyébként nemes társadalmi összefogásnak egy igen torz formája maradt fenn. Egyrészt azért, mert az emberek tudatában még mindig az él, hogy az orvosoknak nincs pénzük, nem kapnak elég fizetést. Másrészt a 2010 előtti szocialista kormányok alatt végképp lezüllesztett egészségügyben előnyökhöz juthatott az, aki pluszban fizetett: kedvesebbek voltak a nővérek, alaposabb volt az ellátás, és szebb kórteremben lehetett feküdni. A magyarok fejében ez a mai napig sajnos benne van: hiába veszik igénybe a tb-támogatott ellátást, úgy gondolják, csak akkor veszik őket emberszámba, ha pénzt adnak az orvosnak, nővérnek.

A helyzet azonban nem reménytelen, felnőtt ugyanis egy új orvosgeneráció, amelyik már nemet mond erre a romboló eszközre: nemcsak a rezidensek szövetsége állt ki testületileg a mozgalom mellett, egyéni akciókról is hallani. Legutóbb a Péterfy Sándor Utcai Kórház gyermektraumatológiáján tették hivatalossá a dolgozók, hogy nem fogadnak el a munkájukért privát anyagi ellenszolgáltatást.

A téma pedig újra aktuális, hiszen a Magyar Orvosi Kamara közleményt adott ki, amelyben jelentős, további béremelést követelnek, „cserébe” pedig azt kérik, legyen büntethető a hálapénz. Cser Ágnes szakszervezeti vezető a lépést az orvosokra nézve etikátlannak és igazságtalannak nevezte, és valóban az, hiszen gondoljanak csak bele: nemcsak a betegnek, az orvosnak is roppant kínos, ha ezreseket csúsztatnak a zsebébe, legyen bármennyi is a fizetése.

A kamarának pedig tudnia kellene azt is, hogy a törvény ma is rendezi a hálapénzkérdést. Bár az elmúlt húsz évben sokszor változott a jogi szabályozás, 2013-tól, az új Btk. hatálybalépésével ismét szabadságvesztéssel sújtható bűncselekménynek számít a jogtalan előny vagy ígéret elfogadása. Annyi igaz, hogy a helyzet kissé tisztázatlan, mivel a munka törvénykönyve az utólag elfogadott paraszolvenciát megengedi, erre egyértelmű megoldás pedig még nem született.
A probléma azonban korántsem ezzel van elsősorban. A hálapénzkérdés éppen olyan, mint a hűtlenség: az embernek fejben kell eldöntenie, melyik utat választja. Ha egy orvos elhatározza, hogy a gyógyító tudásával biztosan nem él vissza, akkor a beteg sem fog kényszert érezni, hogy pénzt dugdosson a zsebébe.

A már említett fiatal orvosgeneráció már e szemlélet mentén dolgozik, ebben pedig segíti őket az a szisztematikus béremelés is, amely az egészségügyben dolgozók mindegyikét érintette az elmúlt évtizedben. Nehéz lenne minden szegmensre kitérni, álljon itt csak egy példa: egy négy-hatéves jogviszonnyal rendelkező szakorvos átlagkeresete 2010-ben 251 000 forint volt, tavaly pedig 715 308 forintra emelkedett. Persze a nyugati bérekhez viszonyítva van hová növekedni még, ám a fizetésemeléssel kapcsolatos „zsarolás” középpontjába a hálapénzt helyezni egyszerűen nem fair!