Magyarvita kifulladásig

Nem is azzal, hogy boszorkányüldözésre vagy koncepciós perre hasonlítanak. Az rendben van. Az Európai Parlament azért elégedetlen, mert a két ország még mindig nem szenvedett el súlyos szankciókat, no meg azért, mert jobban bele akarnak szólni a folyamatba – hiszen ha rajtuk múlna, büntetnének. Mindennek az aktualitását az adja, hogy holnap a két említett eljárás alakulását vitatják majd meg az EP strasbourgi plenáris ülésén, másnap pedig egy határozatot is el akarnak fogadni. Ez utóbbinak a tervezete már olvasható is a testület honlapján, nincs benne semmi váratlan.

Magyarország az elmúlt hónapokban többször napirendre került, a balliberális képviselők kedvenc klubjában, a LIBE bizottságban egymásra licitálva követelték a képviselők, hogy tessék őket jobban bevonni az eljárásba, és egyáltalán, mi lesz már.

Érthető az elégedetlenségük, hiszen a Brüsszelből azóta hazatért holland képviselő, Judith Sargentini már akkor megmondta, hogy szerinte el kell indítani az eljárást, és meg kell vonni hazánk szavazati jogát a tanácsban, amikor még csak a felkérést kapta meg a jelentés elkészítésére. Ekkor még előtte állt egyévnyi vizsgálódás, vagyis leginkább az a munka, amikor a véleménye igazolásához összegyűjtötte a számára szimpatikus Soros-civilek álláspontjait, valamint korábbi, szintén hasonló forrásokra épülő jelentésekből ollózta össze a legdörgedelmesebb passzusokat, függetlenül azok valóságtartalmától.

Sargentini és eszmetársai továbbra sem azon munkálkodnak, hogy megértsék vagy legalább megismerjék a valós magyar és lengyel helyzetet. Számukra az „orbánozás” politikai erényfitogtatás, a jobb brüsszeli körökbe való belépő. Akit nem gyötörnek rémálmok a „fasizálódó” Magyarországról, az eleve gyanús.

Ahogyan Frans Timmermans számára személyes küldetés és küzdelem volt a Lengyelország elleni eljárás, úgy az egyes EP-képviselők is meg akarják szerezni a maguk szeletét a tortából. A magyar biztosjelölt, Várhelyi Olivér meghallgatásán vagy a LIBE-s „magyarvitákon” századszorra is elpufogtatni ugyanazokat a közhelyeket nem túl nagy cselekedet, és eredménye sincs sok, de hát ki mire képes.

Az egyéni politikai ambíciókon túl a nagyobb cél „az európai projekt” védelme. A nemzetben gondolkodó emberek számára elég hihetetlenül hangozhat, hogy komoly brüsszeli politikusok tényleg képesek projektnek nevezni valamit, amiben szavaik szerint teljes szívükkel hisznek – de valóban így van. A nemzetek feletti struktúra, az egyre mélyülő integráció kiépítése maga a szent projekt, a szuverenista vezetők pedig csak hátráltatják ezt, következésképpen őket Európa-ellenesnek kell nevezni. Európa számukra az Európai Unióval és annak is csak a számukra szimpatikus értelmezésével azonos. Ebből logikusan következik, hogy minden erejükkel igyekeznek megtörni az olyan együttműködési formákat, mint a visegrádi négyek. Sőt nemcsak őket, hanem általában véve próbálják megtörni azokat a társadalmakat, amelyek nem akarnak egy olvasztótégelyben felolvadni. Ehhez meg kell törni a társadalom alapegységét, a családot, az identitásokat – lépésről lépésre minden ellenállást.

A balliberális EP-képviselők sosem lesznek elégedettek a jogállamisági eljárásokkal, mert a tagállamok sosem fognak olyan mélyen belegázolni ebbe az elmebajba, ahogyan ők teszik. Ideje lenne a valós problémákkal foglalkozni. Akad belőlük bőven.