Emberarcú környezetvédelem

Mert azért nem vagyunk teljesen hülyék, aki pedig mégis, az kövessen csak megszállottan egy skandináv – ahogy ma a kortársai mondják: „kicsit kattos” – tinit.

Tévedés ne essék. A környezetvédelem első és legfontosabb tárgya az ember, célja pedig, hogy olyan környezetet teremtsen mindenkinek, amelyben teremtettségének mélységéhez és magasságához mérten élni tud. Elsősorban az ember. Nem a kankalin, a mezei pocok, az omladozó műemlék sötét sarkában szoptató denevér, a hőscincér vagy a kóbor kutya. Az EMBER. Így, egészen pontosan, nagy betűvel. Idióta egy világban élünk, ahol az előbbiek védelmére csoportok szerveződnek, a posztmodern ember meg hányódik ezernyi bajával, melyek közül a legfontosabbakra, a lelkiekre alig-alig kínálnak gyógymódot. A boldogságkeresés rögös útján oly sokan egyedül maradnak, míg az anyagi boldogulásért hordákba verődve küzdenek, miközben eszetlen módon fogyasztanak: mindent. Így kisbetűvel. Minden jelentéktelent, azaz mindent is.

Ennek nyomán áll elő az az idiotizmus, hogy védjük attól a világot, amit mi állítottunk elő: a szeméttől. Megcsináljuk a PET palackokat, belehajigáljuk Dunába, Tiszába, tengerekbe, óceánokba, majd kifizetünk két kazalnyi pénzt a kutatásra, hogy mit lehet ezzel tenni, nagy hajókat indítunk összeszedésükre, szerencsétlen halak gyomrát mutogatjuk, amiben van két bolti nejlontáska, a média pedig boldog. Na és Lionel Messi is, mert a Barcelona annyira modern (persze más csapatok is), hogy az ő bőrbarát meze újrahasznosított palackokból készül. Aztán, amikor kidobják, beolvasztják, abból pedig műanyag kólás palack lesz. Megvan a körforgás, minden rendben. A nagy óceánvédőknek pedig mint egy falat kenyér kell a szennyezés, mert így folyhat a nagy szemfényvesztés a hajókkal, palackgyűjtés hőseivel, nejlont evő bálnák megmentőivel a fősodratú fake news csatornákon, miközben a háttérben zajlik a jóléti fogyasztás kiszolgálása, mely még hatalmasabb méreteket ölt, előidézve újabb károkat.

Mit sugall mindez? A tömegek boldogságát az anyagi javak szerzésével, a boldogulással azonosítják, az ember mai környezete is ehhez van alakítva. Azonban láthatjuk, a boldogulás csapdájába esők aztán keresik a valódi boldogságot (na erről aztán Hollywoodban készítenek kéthetente filmet...), csak mivel minden tájékozódási képességüket elvesztették, szem elől tévesztik, hogy a boldogságot kereső ember legfontosabb környezete a másik ember, kettejük kapcsolata. Egy közösségben élők minőségi kapcsolatrendszere az a környezet, amit védeni kell. A környezetvédelemnek elsősorban tehát az emberek lelki-szellemi környezetének magas minőségét kell zászlajára tűzni, ugyanis minden ebből fakad. A béke az, amit mindenki keres, azonban ebben a zűrzavarban kevesen találják. A béke az a környezet, amiben helyreáll a világ egyensúlya. Békességben magammal, társammal, családommal, barátaimmal, a környezetemmel, a világgal.

Hogyan érhető ez el? Álljon itt az a környezetvédők védőszentjének, Assisi Szent Ferencnek tulajdonított ima, melyet a Nobel-békedíj átadásakor Teréz anya kiosztott a jelenlevőknek, és a megrökönyödött nobilitásokkal együtt imádkozta. Tudta, hogy a környezet védelme és a világbéke a lelkekben kezdődik: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add, hogy inkább én igyekezzek vigasztalni, mint hogy vigaszt várjak. Inkább én törekedjek másokat megérteni, mint hogy megértést óhajtsak. Inkább szeressek, mint hogy szeretet igényeljek. Mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat. Ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot. Ha meghalunk, akkor ébredünk az örök életre.” Nos, ezért a környezetvédők védőszentje Assisi Szent Ferenc, aki nem a 13. századi közép-itáliai fauna-flóra védelméért harcolt, hanem a lelki környezetvédelemért. Ami mindennek, így a teremtett világ védelmének alapja is.