Utazás a britek koponyája körül

Nemrég hallhattuk Budapesten a brit konzervatívok egyik elméleti irányadója, Tim Montgomerie azon véleményét, miszerint a Magyarország és Nagy-Britannia közötti kapcsolat kulcsfontosságú szintre emelkedhet a két ország vezetése közti ideológiai és politikai átfedések mentén. A magyar sajtóban ez a kijelentés érthetően kiemelt figyelmet kapott, hiszen Boris Johnson megválasztása óta érezhetően új szelek fújnak országaink közt.

Tim Montgomerie, akinek a véleményére ugyan Boris Johnson kétségkívül ad, inkább a konzervatív társadalomtudományi intézetek és újságírás porondján ismert, mintsem a most újraformálódó kormány döntéshozó berkeiben. Ha a fentebb elhangzott vélemény egy nap inkább Boris Johnson jobb keze, Dominic Cummings tanácsadó szájából hangzik majd el, a magyar diplomácia joggal ünnepelheti egy új, stratégiai kapcsolat létrejöttét. Ennél talán még fontosabb az, hogy az antiszuverenista liberális nézetektől megtisztult Brit Konzervatív Párt azon képviselőivel, akik a magyar kül- és belpolitika fő irányvonalaival hasonló értékeket képviselnek, szoros együttműködést alakítsunk ki, még mielőtt regionális versenytársaink ezt minket megelőzve megtennék.

Egy Tim Montgomerie által felvázolt kulcsfontosságú kapcsolat kialakításához viszont mindez nem elég. A magyarok számára a britek szívéhez és nem utolsósorban a hatalmas anyagi forrásaikhoz vezető út legfőképpen Washingtonon keresztül vezet. Csupán egyetlen olyan fogalom van, amelynek hallatán a mindenkori brit kormány hangosan kezd el dorombolni, ez pedig az úgynevezett „special relationship”. Winston Churchill kifejezése, amely annyit jelent: különleges kapcsolat, az Egyesült Államokkal való egyedi elsőbbséget élvező kapcsolat kialakítását kezdeményezte.

Ez az irány ma is teljes mértékben dominálja az uniós béklyóitól szabadulófélben levő brit külpolitikát, ugyanúgy, mint ahogy az amerikaiaknak mindig is fontos volt a brit partnerség, amellyel világformáló ambícióikat politikailag és erkölcsileg legitimálták. Ebből kifolyólag a Pál utcai fiúk fogalomrendszerével élve a britekkel csak akkor leszünk egy csapat, ha az Egyesült Államok által irányított grundon együtt küzdünk a vörös­ingesek ellen.

A magyar külügynek ebben egyértelműen nehezíti a helyzetét a jelen Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium (State Department) között elhelyezkedő politikai és ideológiai aknamező, amelynek sikeres navigálása sokban fogja befolyásolni a brit–magyar kapcsolatokat is. A Johnson-kormány velünk egyetemben azon fáradozik, hogy egy gyakran kiszámíthatatlan elnök, és egy túlságosan is kiszámítható amerikai külügy ellenére ezt a különleges kapcsolatot megerősítse. Regionális szomszédaink nagyon korán megértették, hogy az amerikaiak kegyeit elnyerni leggyorsabban nagy hadiipari megrendelések útján lehet, és ezt a szempontot nekünk sem szabadna szem elől tévesztenünk, még ha a nemzeteink közötti kapcsolat ennél többet is érdemel. Emellett a közeljövőben nagy figyelemmel kéne követnünk azt, hogy a brit kormány miként hangolja majd össze saját lépéseit az amerikai külpolitika kezdeményezései­vel. Ezek a döntések nem mindig vezetnek sikerhez, lásd Tony Blair és George W. Bush óvatosan összehangolt baklövéseit. Ennek ellenére jelenkori történelmünk gyakran abban az irányban tör magának utat, amelybe ez a furcsa brit–amerikai páros lendíti. Ez lehet a kulcsa a lassan az unión kívül szabadúszóskodó Nagy-Britanniával építendő kapcsolatunknak.