Vélemény és vita
Nem a szegénység a baj
„Az emberiség sohasem volt olyan gazdag, mint ma, és mégis ma eléri az elképesztő erkölcsi és lelki nyomorúság tetőfokát a személyes kapcsolatok szegénysége és a közömbös globalizáció miatt” – nagyon erős mondat Robert Sarah bíborostól, de telitalálat!
Ízlelgessük a szavakat: személyes kapcsolatok szegénysége és a közömbös globalizáció. A világ küzd a szegénység ellen, ahogy hajt a klímakatasztrófa elkerüléséért, ahogy annak idején rámozdult mindenki a világbéke megteremtésének lózungjára is. Végül is az ENSZ is kell valamire.
Ne legyünk naivak. A szegénység nem legyőzhető, klímakatasztrófa nincs, világbéke nem lesz, világvége azonban igen. Van azonban a közömbös globalizáció, ami semmi másról nem szól, mint a fogyasztásról, annak immár szinte mértéktelen méreteket öltő fokozásáról, valamit a fogyasztó teljes körű behálózásáról, megkaparintásáról. Ez a fogva tartás aztán függőségekhez vezet. A globalizáció által meghirdetett szabadság pedig nem más, mint a teljes gúzsba kötöttség. Azért „zabál meg” az emberek nagy része mindent kritikátlanul, mert lassan teljesen elveszítette szabad tájékozódási képességét a fogyasztói társadalom világában. A mérhetetlen infokommunikációs zavar pedig olyan mértékben veszi igénybe idegpályáit, hogy lassan a minimális gondolkodási képességeit is elveszíti. Vészhelyzet van, azonban nem klíma, hanem humánkatasztrófa fenyeget.
A mai világ, ahogy erre a kiváló, egykor az afrikai, guineai mélyszegénységből induló katolikus gondolkodó Sarah bíboros felhívja a figyelmet a boldogulást a boldogság elé helyezte. Az anyagi javak hiányát mondjuk szegénységnek, a szinte teljes hiányát mélyszegénységnek. Azonban koránt sem biztos, hogy a szegénységben élők szellemi, lelki nyomorúságban élnek. Sőt, ne zárjuk ki, hogy szegényen is lehet boldognak lenni. Azonban a globalizatőrök úgy gondolják a boldogsághoz csak egy dolog kell, a pénz. Ezzel győzhető le a szegénység.
Édesapám mesélte, hogy szüleivel a háború elől a környékbeli erdőkbe kellett menekülniük. A megmerevedett front után odaveszett minden. Hazamenve csak egy alumínium kanalat találtak. Így vágtak neki új életüknek, teljesen kifosztva, a mai ember által elképzelhetetlen szegénységben. Mégis bár hányszor szóba kerül a gyerekkor, mindig annyit mond, hogy jaj, de jó volt. Egyszerű. A családban a kanál mellett még valami maradt: a szeretet, ami a boldogság forrása. Szegénység volt, lelki nyomor nem. Innen a boldog gyerekkor.
Aztán mi is öten éltünk ötvenkét négyzetméteren, nem gazdagon, de szép gyerekkorunk volt. Kedvenc ételem a szárazbabfőzelék volt pirospaprikás pirított hagyma feltéttel. Mert ez egy ebéd volt, mellé kenyér és egy kis savanyúság. Nem a terített asztal bősége a gazdagság mértéke, hanem a szeretet, ami az ételt oda teszi.
A világ nyomorúságát a szeretet teljes devalválódása hozta magával. Ezt hívja a bíboros a személyes kapcsolatok szegénységének. A digitalizáció, a féktelen pornóipar, a korlátlan internet, a drog és az alkohol és az általuk okozott függőség, mind-mind ahhoz kell, hogy az emberiség lassan egy lelkileg kiüresített, transzcendens léptékek nélküli fogyasztói csürhe legyen. Már a csorda szót sem lehet lassan emberi közösségekre használni, mert egy csordának van rendszere, szabályai, vezetője. Az emberek nagy része ennél a csordai marha létnél is alacsonyabb létben vergődik, a globalizáció „szabadságeszményének” fogságában.
„A nyomor elleni harcban – folytatja gondolatait a bíboros – az alapvető dimenzió, hogy visszaadjuk az embereknek istengyermeki hivatását és az Isten családjához való tartozás örömét. Ha nem kapcsoljuk be a nyomor elleni küzdelmünkbe ezt a vallási szempontot, akkor fi lantrópiába esünk, vagy laikus humanitárius tevékenységbe, amely elfelejti az Evangéliumot. Íme, ez a különbség a keresztény karitász és a civil szervezetek jótékonysági akciója között. Krisztus a különbség.” Erre tökéletesen rímel az az európai politikai látomás, amit a mélyen hívő, katolikus Robert Schuman mondott: „A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely zsarnokságba vagy anarchiába süllyed.” Az anarchia lassan meglesz, hiszen a globalizáció zsarnoksága emberek százmillióinak lelkét tartja fogva. Nem kis feladat áll előttünk az elkövetkezendő évtizedekben, s most már érthetjük, kiknek és miért van útban a keresztény szabadságot zászlajára tűző Orbán Viktor is.
