Vélemény és vita

Az ellenzéki összecsapás éve jön

A tavalyi esztendő végére eljutottunk oda, hogy minden ellenzéki párt azt állítja magáról, hogy ő lenne a legerősebb alternatíva, a leendő összefogás és a megálmodott kormányváltás motorja

Persze az erő és a tömeg a politikában mindig „gravitál”, vonzza azokat, akiknek nincs biztos pártreferenciájuk, nem tartják magukat sem jobb-, sem baloldalinak, illetve nem hisznek valamelyik ideológiában, urambocsá’ nincs számukra olyan politikusi tekintély, amely egy-egy személyt alkalmassá tenne arra, hogy képviselje az érdekeiket, értékeiket vagy vezesse az országot.

Ez a „társadalmi törvény” leginkább azokra igaz, akik valamiért nem szimpatizálnak a fennálló kormányzattal, azaz az ellenzéki palettán keresik a számukra „megfelelő” pártot, politikust. Ezért is élesedett ki 2019 végére az ellenzéki pártok körében az egymással való versengés – az összefogás ellenére – legalábbis kommunikációs szinten, nagyon diplomatikusan. És ezért is igaz, hogy nem az ellenzéki összefogás, hanem az ellenzéki összecsapás éve következik. Könnyen megjósolható volt az a jelenség, hogy az önkormányzati választásokra több helyen erőszakkal életre hívott ellenzéki összefogás után, amely tagadhatatlan részsikerekhez vezetett, kiéleződik majd a résztvevők közti pozícióharc. Ezt láthattuk az elmúlt hónapokban, bár meglepő módon a legtöbb esetben sikerült a nagyobb összezördüléseket elkerülni, ami leginkább annak köszönhető, hogy az adófizetők pénzét nem sajnálva, egyre több „politikai állást” hoztak létre, hogy kiszolgálják az összes „éhes” résztvevő ambícióját. Továbbá az is igaz, hogy ahol csak tudtak (mert azért nem kerültek többségbe a legtöbb településen), belekezdtek az önkormányzati cégek, intézmények élén a szakmaiságot megcsúfoló tisztogatásba – és egyre csak jöttek a politikai kinevezettek. Leginkább a letűnt Gyurcsány-éra bukott politikusai.

De mára az is tisztán látszik, hogy versenyfutás indult a „legerősebb ellenzéki erő”-dí­jáért, amely egyelőre nagyon illuzórikus, illetve megjósolhatóan pünkösdi királysághoz vezet csupán. Ennek lényege az, hogy minden egyes ellenzéki párt elmondja, a tavalyi esztendő az összefogás sikere volt, illetve a saját politikai közösségük lett annak motorja, és persze a legerősebb, vezető, valódi társadalmi beágyazottsággal bíró ereje. Kivételt képez a Mi Hazánk Mozgalom, amely tudatosan kimaradt az összefogásból, bár az Orbán-kormány felé kifejtett kritikája ugyanolyan éles volt, és sokszor a balliberális oldal közhelyszámba menő paneljeiből épült fel. Továbbá kimaradt a Párbeszéd is, amely voltaképp nem is létezik mint párt – ellenben úgy szállt be a versenybe, mint a legnépszerűbb ellenzéki politikust (Karácsony Gergely) adó formáció, amelynek ugyanolyan helye van az összefogásban. De az LMP is hiába nyújtózkodott, olyannyira gyengévé vált, hogy ma már csak a jövőbe vetett bizalom, hogy egyszer majd ők lesznek a legnagyobbak, maradt meg nekik.

Az MSZP az év vége előtti választmányi ülésén tartott évzáró sajtótájékoztatójára meghívták a főpolgármestert is, mintegy előnyt szerezve a többiekkel szemben. Kunhalmi Ágnes meg is fogalmazta az ezzel kapcsolatos gondolatait, illetve kinyilvánította, hogy a szocialista párt egyre erősebb (ami a tényeket tekintetbe véve orbitális hazugság), és hogy 2020 a felkészülés, a következő év pedig az előválasztás esztendeje lesz. Siettek az ellenzék legerősebb társadalmi beágyazottságával bíró pártjaként feltüntetni magukat, mert keresniük kellett valamit, amiben ők a legerősebbek – legalábbis virtuálisan –, ha már a közvélemény-kutatások szerint egyre alacsonyabb a népszerűségük.

Gyurcsány Ferenc volt a másik, aki kihasználva az évek óta szokásává vált évértékelőinek nyilvánosságát, szintén deklarálta, hogy az elmúlt évek arról szóltak, hogy a Demokratikus Koalíció egyre erősebb lett – mára pedig a legerősebb párttá vált. Habár a bukott miniszterelnöktől már megszokhattuk a nagyotmondást, abban mégis igaza volt, hogy pártja mára az egyik legerősebb ellenzéki mozgalommá nőtte ki magát. Habár az üvegplafon még ott van Gyurcsány Ferenc feje fölött, mégis sokszor azt tapasztaljuk, hogy ő mozgatja a szálakat, illetve Karácsony Gergely is ugrik minden füttyszavára.

De ugyanezt hallhatjuk a Momentum vezetőitől is, azzal kiegészítve, hogy bizony az új generáció támogatása miatt övék lesz a jövő. A Jobbik pedig – amely a legtöbbet veszítette az összefogással – szintén továbbra is azt állítja, hogy annak ellenére, hogy gyengült a pozíciója, túlélte a „Fidesz támadásait” és újra fel fogják magukat tornászni az ellenzék csúcsára. Ráadásul a legutolsó parlamenti választásokon valóban ők voltak a másodikok, és különben is erős a frakciójuk, amiből lehet jövőre építkezni.

Tehát Magyarország az az ország, ahol minden valamire való ellenzéki párt a „legerősebb”, a „kormányváltó” és az „összefogás motorja” jelzőt kiérdemli saját maga értelmezése szerint. Ez az álláspont – szintén könnyen megjósolhatóan – oda fog vezetni, hogy miután véget ér a pozícióharc, minden éhes szájat betömnek, elkezdik majd egymást szapulni. A megszerzett hatalmi tisztségeket nem a szavazók szolgálatára fogják használni, hanem a másikkal folytatott versenyben akarják majd érvényesíteni. Ennek viszont – sajnálatos módon – azok az állampolgárok isszák meg a levét, akik olyan helyen élnek, amelyet az összefogott ellenzék irányít.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom