Emlékezés egy szilveszter éjszakára: Köln, 2015

A hivatalos szervek Berlinbe vártak terrortámadást, mégis csak az a nemzet multikulturális fővárosa, de a multikulti berliniek fittyet hánytak az előrejelzésre, meg akarták mutatni a terroristáknak, hogy nem félnek. Nem is kellett: több volt a rendőr, mint az ünneplő.

München csak később jött a képbe, a francia és az amerikai titkosszolgálat egyaránt veszélyt jelzett, páros öngyilkos merényleteket. Néztem a csóró rendőröket, ahogy álltak a kordonok mentén. Mindenhol ott vannak, a tüntetéseken hagyják magukat kövekkel dobálni, és amióta a Willkommenskultur virágzik, végképp se éjjelük, se nappaluk.

Hideg volt az éjszaka, álltak a vártán, a rendőrfőnök kialvatlan volt, ideges, a sajtó persze azonnal a helyszínen, mindent tudni akart és mindent azonnal dobra verni, hadd tudja meg az ellenség is, hol tart a nyomozás, mekkora a félelem. Délelőttre kiderült, a terrorveszély elmúlt, talán nem is volt, a csínytevő fiúk jót nevethettek a markukba, jó kis buli volt. Az iszlám terroristák meg azt láthatták, hogy hamis hírekkel is mekkora riadalmat lehet kelteni, elültetni a félelem magvait, erkölcsileg bomlasztani.

Ha a rendőrség nem veszi komolyan a bejelentést, és történik valami, kié a felelősség? Ez nagy kérdés volt itthon is a 90-es években, amikor a középiskolai bombariadó mindennapos eseménynek számított, de bombát sosem találtak. Amelyik iskolában nem vették komolyan a bejelentést, ott abba is maradt ez a fajta diákcsíny.

Mindenesetre déltájban hátradőlhetett mindenki, merénylet nélkül megúszták a szilvesztert, a rendőrök megírták a jelentést, aztán fájront, jöhet a láblógatás hétfőig. Kölnben hamarabb készült el a jelentés, már kilenc órakor az asztalon volt: „Kiengedett hangulat, általában békés ünneplés. Röviddel éjfél előtt a pályaudvar előtti teret a dómhoz vezető lépcsőfeljáró körzetében ki kellett üríteni, hogy a mintegy ezer ünneplő körében a pirotechnikai eszközök gyújtogatásából keletkezett tömegpánikot megakadályozzuk. A nem tervezett ünneplési szünet ellenére a bevetési helyszínen nem volt feszültség – azért sem, mert a rendőrség a neuralgikus pontokon jól felállt és jelenlétet mutatott.”

Láthatóan mindenki fellélegzett. Az ünnep utáni első, hétfő reggeli magazin már a szegény menekültekről szólt, akik a fagyos berlini időben a hatóságok lassúsága miatt sokszor órákat állnak a szabadban, regisztrációra várva. Tarthatatlan ez, mondta aktivista és riporter egybehangzóan, így volt ez a tűző napon, így a szakadó és szitáló esőben és most a fagyban is. Napi ezer menedékkérő érkezik Berlinbe, és a hatóságok nem győzik a regisztrációt. Megalázó ez velünk szemben, mondta egy menekült, és valahol igaza is volt. Másrészt ő választotta. A berlini napi ezer a németországi napi négy-ötezer része, a hideg idő ellenére megállíthatatlan
a népvándorlás.

Szóval unalmasan indult az új év, de hétfő este a Facebookon azt láttam, hogy nőket molesztáltak szilveszterkor a kölni pályaudvaron.

El sem olvastam a posztokat, minek ment oda a liba, ha odament, akkor meg min csodálkozik… Aztán január 5-én reggel a rendőrszakszervezet megtört vezetője váratlanul a rendőri tehetetlenségről vallott: a bűnözés új dimenziója jelent meg Németországban, olyan, amivel eddig sosem találkoztak, ezért nem ismerték fel, és ezért voltak tehetetlenek vele szemben.

A kölni pályaudvar előtti téren, a dóm tőszomszédságában nem ittas szilveszterezők durrogtatták a petárdákat. A petárda figyelemelterelés vagy előjáték volt a nagy szexuális erőszakhoz. Mintegy ezer arab és észak-afrikai, 15–35 év közötti fiatal férfi előbb egy masszában robbantgatott, majd szervezett csoportokba verődve – ha úgy tetszik – vesszőfuttatást játszott a téren áthaladó nőkkel: egyenként levadászták, körbevették, megtapizták őket, a szoknyájuk alá nyúltak, leszaggatták a bugyijukat, labdáztak velük, megalázták őket emberi mivoltukban. A kancellár asszony épp arról papolt, hogy a német alkotmány szellemében mindenkit megillet az emberi méltósághoz való jog, eközben Köln szívében német nőket fosztottak meg emberi és női méltóságuktól. Meg persze értéktárgyaiktól. Nem egyet-kettőt, kedd estig kilencven feljelentés érkezett a rendőrségre, ennek harmada szexuális zaklatás miatt.

Úgy csepegtek az információk, mint hajdan a csernobili katasztrófáról. A kölni apokalipszisról négy napig hallgatott a sajtó és a politika, és elhallgatták a hamburgi és a stuttgarti atrocitásokat is. Az indítékot a rendőrség nem ismeri, nem tudják, hány elkövetőt keressenek, ráadásul azonosítani sem tudják őket: sötét volt, sokan voltak, ők is sötétek voltak, és nem németül beszéltek. De nem mondták ki, hogy migránsok voltak az elkövetők, annak ellenére sem, hogy a rendőrfőnök kezdetben még arról papolt: az igazoltatott személyek a menekültügyi hatóság által kiállított papírokat mutattak be.

Lehettek volna németek is, miért ne, azok is tudnak brutálisak lenni, ha isznak, írta egy posztoló a saját fajtájáról. Mert elindult a facebookos posztolás és a cikkekhez kapcsolódó kommentelés. Még ma is folyna, ha nem működne a cenzúra. De működik, így a kommenteket befagyasztották, a Facebook-bejegyzéseket letiltották. A politika érdeke volt, hogy a felháborodás ne fusson végig az országon, és ne keltsen visszafordíthatatlan migránsellenes hangulatot. A törvények mindenkire vonatkoznak („kommunistákra tízszeresen, százszorosan”), nyilatkozott az igazságügy-miniszter, jogállamban élünk, és az elkövetőknek bűnhődniük kell. Vissza kell állítani a német nők biztonságérzetét!

Észak-Rajna–Vesztfália emancipációs miniszternője (mert van ilyen!) a jéghegy csúcsáról beszélt, és a férfierőszak társadalmi elítélését sürgette. A kölni főpolgármesternő még alig heverte ki a migránstámogatásért kapott nyaki késszúrást, és ismét sokk érte: hogyan lesz itt karnevál, hogyan lesz turizmus, ha bűnözőbandák garázdálkodnak a város főterén? A nők védjék meg magukat, tanácsolta, tartsák kartávolságnyira maguktól a molesztálókat. A humorista így látta a képet: a nők ezentúl nem a mellüket szilikonoztatják, hanem hosszú, többfunkciós kart varratnak fel maguknak. Ha jó a plasztikai sebész, akkor többé a tévé elől sem kell felkelni, amikor meg akarják keverni a rántást.

A politikusok nyilatkoztak, elítéltek és ítélkeztek a politikájukat védve, ami rövid távon problémákat hozott, konfliktusokat gerjesztett, hosszú távú következményeik pedig még nem láthatók. A bajor miniszterelnök, Horst Seehofer a rend és
a jog visszaállításáról beszélt. Mert az nincs már Németországban.

A polgár pedig bénultan és zavarodottan állt: mi zajlik itt?