Vélemény és vita
A gyerekgyilkosok köztünk járnak
Heródes nevét mindenki ismeri. Köszönhetően Jézus történetének, az evangélista leírásának az emberi önzés, pontosabban a véreskezű önzés és hatalomféltés szimbóluma lett az uralkodó
A katolikus egyház december 28-án tartja az aprószentek ünnepét, emlékezve azokra a pici emberkékre, akiket kitépve anyjuk öleléséből, lemészároltatott egy ókori ámokfutó. Győrben egy kétszeres gyerekgyilkosról, egy öngyilkos apáról szóló hírek borzolták a kedélyeket az őrület határáig. És mi van a legvédtelenebb, legkisebb embertársainkkal, a magzatgyilkosságok áldozataival?
A címlapra mindig kellenek történetek, leginkább véresek, elborzasztóak, amik napokig lehetőséget adnak a média cézárainak, hogy az információéhség foglyaivá tegyék olvasóikat, nézőiket. Egy győri vagy amerikai eset egy-egy elméjében megbomlott mészárosról így, karácsony környékén a legjobb. Mindenki otthon van, lehet a témán csámcsogni, hüledezni, pletykálni. Azonban micsoda lelki drámának, évek óta gyülemlő belső bajoknak kell ott lenniük, ahol ilyen eset előfordulhat. Hány kibeszéletlen konfliktus, el nem mondott sérelem, be nem gyógyított seb, mennyi szeretethiány vezet oda, hogy az állatvilág ösztönlényeinél mélyebbre süllyedve érző, tudattal rendelkező emberként valaki a saját gyermekét ölje meg, überelve a heródesi cselekedetet is? A gyerekgyilkosok köztünk járnak. Abban, hogy valaki erre vetemedjen, nagy szerepet játszik a korszellem is, a média, ahol az emberi élet értéke immár viszonylagossá vált, kezdve a magzati léttől. Szent Teréz anya a minden liberálisok liberálisának tartott Clinton házaspár és háromezer hallgató előtt megismételte 1994-ben, amit 1979. december 10-én a Nobel-békedíj átvételekor mondott:
„Ha elfogadjuk, hogy az édesanyák megölhetik saját gyermeküket, akkor hogyan magyarázzuk el másoknak, hogy ne öljék meg egymást? […] Az abortusszal az anya nem tanul meg szeretni, hanem saját gyermekét öli meg azért, hogy megoldja saját problémáját. […] Bármely ország, amely elfogadja a terhesség megszakítását, az nem egymás iránti szeretetre tanítja az embereket, hanem arra, hogy erőszakot alkalmazzanak saját céljaik elérésében. Épp ezért a béke és a szeretet legnagyobb rombolója az abortusz.”
A bajokat mindig a gyökerüktől kell megpróbálni gyógyítani. Bár körbetekintve mai világunkban ez elég kilátástalannak tűnik. Az abortusz ipari méretű térhódítása és elfogadottsága a világban elsősorban a fősodratú médiának,
a közgondolkodás átalakítójának köszönhető. A Planned Parenthood nevű abortuszszervezet a Clinton-féle Demokrata Pártot mind a mai napig dollártízmilliókkal tömi, amiért a törvénykezési oldalon be is nyújtja a számlát. A korabeli beszámolók szerint azonban a nagy teremben, ahol ez a kicsi, törékeny albán apáca ezeket a szavakat elmondta, mindenki felállva tapsolt, kivéve Clintonékat. Pedig ők szerencsésnek mondhatták magukat, hogy „liberális” szüleik nem abortálták magzataikat, így lehettek a világ vezető hatalmának irányítói. Mert a kis Hillary és Billy is végezhette volna darabokra, cafatokra metélve egy egyszerű pléhvödörben, veszélyes hulladéknak minősített, megsemmisített kicsi életként. Csak az ő édesanyjuk nem volt annyira szupermodern, szabad döntésű nagyon nő, hogy inkább még jobban önmegvalósítson, hanem ronda, konzervatív módon mindkét anya a magzata megszülése mellett döntött.
Ha lett volna bennük annyi kurázsi, Teréz anya beszéde végén legalább felállnak és a saját édesanyjukat megtapsolják. De nem volt. Hideg szívű tömeggyilkosok pénzének fogságában felállni is gyávák voltak. Ahogy a Svéd Királyi Akadémia hallgatósága is döbbenten figyelte Teréz anya szavait negyven évvel ezelőtt. Érdemes megnézni az arcokat az interneten fellelhető korabeli filmfelvételeken. Természetesen, ahogy a stockholmi, úgy a New York-i beszéd sem lelhető fel nagy csatornákon, a Nobel-békedíj átadásának negyvenedik évfordulóján sem idézték a szent szavait, időtálló gondolatai nem kerültek a címlapokra.
Egy össztársadalmi kérdésre adott helytelen válasz, amely akár a természet törvényével, akár kollektív, szívbéli lelkiismeretünk szavával ellentétes, felmérhetetlen károkat képes okozni. Az abortuszkérdésre világszinten adott helytelen válasz azt jelenti, hogy a legvédtelenebbek – alaptörvényben, emberi alapjogokban rögzítetten élő emberek – ellen intézményesíthetik a gyilkosságot. Látjuk, hogy mindez hová vezet: viszonylagossá válik az élet értéke. A két győri gyermeket is meg. „Bármely ország, amely elfogadja a terhesség megszakítását, az nem egymás iránti szeretetre tanítja az embereket, hanem arra, hogy erőszakot alkalmazzanak saját céljaik elérésében. Épp ezért a béke és a szeretet legnagyobb rombolója az abortusz.”
Kemény szavak. A kérdés a legnehezebbek közül való a közpolitikában. Azonban Magyarországon valami készül. Egyre több a házasság, egyre kevesebb az abortusz. Egy kormányzat, amely az élet védelmét, a családot teszi gondolkodásának gyújtópontjába, néhány év alatt komoly eredményeket érhet el. Furcsán hangzik, de hinni kell a szeretet végső győzelmében, ahogy Teréz anya is hitt. A taps ennek a szeretetnek szólt. Aki ülve maradt, bár hatalmának csúcspontján volt, kisebbségbe került. Merjünk bátran felállni, mert lelkiismeretünk az élet mellett érvel. Halljuk meg szavát, különösen most, aprószentek ünnepe körül. A gyermekgyilkosok köztünk járnak, csak rajtunk múlik, mikor kerülnek kisebbségbe.
