A gőg evangéliuma

Ritka véleménycserének lehettünk tanúi a Német Evangélikus Egyház (EKD) internetes honlapján, az Idea.de-ben. Kevesen tudják, hogy a németországi evangélikusok a földközi-tengeri migránsmentő hajók szponzorai, mind anyagilag, mind politikailag. Súlyos összegeket adományoztak a Sea-Watch nevű civil szervezet hajójának üzemeltetésére, amely ezrével fuvarozza a jobb életre vágyókat Németország nagylelkű szociális rendszere felé. Hajójuk júniusban az olasz parti őrség egyik hajóját félrebuldózerolva kötött ki emberi rakományával Lampedusán. Carola Rackete kapitány börtön helyett ma is német kormánybarát tévéstúdiók ünnepelt vendége.

A német egyházi lapok között böngészve nem is lehet igazán meglepő az az adakozásra való felhívás, amelynek célja százezer euró összegyűjtése egy újabb hajó beszerzésére a Sea-Watch szervezetnek. Az viszont rendkívül szokatlan volt, hogy az áhítatos álhumanista retorika után váratlanul egy ellenvéleményt is közzétettek. Maga a tény, hogy azt publikálták, szinte kisebb lázadásként értékelhető a hivatalos német egyházi diskurzus könyörtelenül öncenzúrázott világában, amely teljes összhangra törekszik a német Zöldek politikai manifesztójával.

A gyűjtés szervezője Thies Gundlach, az EKD egyházi hivatalának alelnöke Hannoverben. Gundlach a következő erkölcsi érvet veti fel: „Úgy, ahogy nem zárjuk ki a dohányzókat az egészségügyi biztosításból, bár tudjuk, hogy a dohányzás káros, úgy nem engedjük megfulladni azokat, akik a nyílt tengerre merészkedtek.” Nem arról van szó, mondja Gundlach, hogy nyíltan politizálni szeretnénk, hanem arról, hogy keresztény és humán szemléletet akarunk vinni a politikába. Minden hozzájárulás egyben a misszionárius egyház támogatása is.

A fenti indítvány kritikusa, Günter Thomas teológiaprofesszor Bochumból az akciót erkölcsileg ellentmondásosnak tartja, és leginkább olyan politikai törekvést lát benne, amely meg akarja kérdőjelezni a fennálló állami rendet és törvényeket. Cinikusnak tartja ezt a kezdeményezést, mivel ahelyett, hogy a leggyengébbeket segítené, inkább az embercsempészeket támogatja. A felhívás financiális hátterét szégyenteljesnek tartja, mivel ez a befogadó társadalom megkérdezése nélkül zajlik. Utal Lukács evangéliumára is, ahol az irgalmas szamaritánus, miután elhelyez egy sérült embert a fogadóban, pénzt hagy hátra a tulajdonosnak, hogy az tovább gondoskodjon róla. Thomas az akciót klerikális nárcizmusnak is titulálja, mert az egyház ebben alapvetően saját magát medializálja. Az akció emellett kínos, mert alapvetően egy baloldali és zöld politikai véleménykorridort próbál vallásos-patetikus felszínekkel álcázni és egy lelkiismeret nélküli erkölcsi felsőbbrendűséget vetíteni a társadalom felé. Az igazi kihívás Thomas szerint a könyörületességet józanul, higgadtan mérlegelni.

Günter Thomas józan szavai magukért beszélnek, de az ellenvélemény megjelenésének a ténye is arra utal, hogy az egyházon belüli elégedetlenség egyfajta törésponthoz érkezett. Talán már nem lehet teljesen elfojtani a vezetés politikai konformitásával szembeni elégedetlenséget. Azzal a vezetéssel szemben, amelynek a kiürülő padsorok sem jelentenek elég érthető figyelmeztetést, és Isten igéje helyett továbbra is valamelyik baloldali politikai mozgalom önigazoló magyarázkodásait hirdeti. Másrészt alapvető kognitív funkciókkal rendelkező olvasók számára is talán nyilvánvaló az az egetverő kontraszt, amely logikai, erkölcsi és teológiai szinten megkülönbözteti a két gondolatot. Mi az összefüggés a gyermekeik életét kockára tevő gazdasági bevándorlók vagy militáns vallási tanokkal ideigyekvők és a dohányosok közt, akik ugyan egészségtelenül élnek, de úgy, mint bárki más, fizetésükkel hozzájárulnak az orvosi ellátásukhoz? Legfőképpen pedig, milyen alapon nevezik az embercsempészekkel való üzérkedést egyházi missziónak, amikor ez homlokegyenest a kereszténység európai létterének elvesztéséhez vezet? Gundlach minden összefüggést nélkülöző érvelése hirtelen Husz János tizenötödik századi mártír utolsó szavait juttathatják eszünkbe: „O sancta simplicitas!”, azaz „Ó, szent együgyűség!”

Egy rádiós beszélgetésben a szerkesztő azt kérdezte tőlem, milyen módon viszonyul a platóni filozófia keresztény kultúránkhoz. Platón megtanított minket, keresztényeket a helyes érvelés alapszabályaira, arra, hogy egy tézis bizonyítási feltétele az, hogy szilárd logikai és erkölcsi pillérekre támaszkodjon. Az ezeknek nyomelemeit is nélkülöző gundlachi érvelés léte csak olyan társadalmi berendezkedésre utal vissza, ahol felelős hivatalnokok elfelejtették az érvelés fentebbi alapszabályait.

Sajnos ezt a mai nyugati kereszténységben domináns ideológiai irányvonalat helytelen lenne csak a naivitás és együgyűség számlájára írni. Emberek százai halnak erőszakos halált Európában ennek a politikai nárcizmusnak következményeként, Afrika sivatagaiban és a Földközi-tengeren pedig ennél hatványozottan több névtelen sír mutatja e divatos téveszmék destruktivitását. Egyes egyházi körök felcserélték az általuk népszerűtlennek és elavultnak hitt testvéri szeretet üzenetét a sajnálat szekuláris humanizmusával, amely együttérzésből beengedi az éhező farkast a védtelen juhokkal teli karámba. Szelektív humanizmusuk a farkas szenvedéséből egy új, a mai trendekkel teljesen összhangba hozott vallást kreál, de a karámban pusztuló juhok szenvedésével már nem hajlandó foglalkozni.

A német lutheránusok irányvesztése annál is fájdalmasabb, hiszen Európa egyik meghatározó történelmi egyházáról van szó. Alapítójuk, Luther Márton a pápai búcsúcédulák elleni felszólalásával indított meg egy olyan folyamatot, amely az egyház reformációjához vezetett. A búcsúcédulák, a pénzzel kiváltható bűnbocsánat mai megfelelői pontosan ezek az olcsó, de társadalomromboló gesztusok, amelyekkel az egyház azt próbálja elfedni, hogy valójában szégyelli magát Isten igéje miatt, amennyiben az nem hozható összhangba a véleményformáló politikai elit céljaival.

Antidemokratikus az a fanatizmus, amellyel a német egyházak vezetése tovább erőszakolna bevándorlókat a tiltakozástól egyre jobban kimerült és a terrortámadásoktól megfélemlített német társadalomra. Berlin, Hannover, Ansbach, Hamburg, Würzburg 2015 óta terrortámadások színterévé vált, halottak és sebesültek tucatjai tanúskodnak Gundlach és ideológiai társai megfontolatlan álhumanizmusáról. Az öntetszelgő jótékonykodás, amely nemcsak mások pénztárcáját üríti ki, hanem istenségként próbál dönteni arról, hogy kinek az élethez és biztonsághoz való jogát lehet feláldozni mások boldogulásáért, maga az új európai fundamentalizmus. Amikor empirikus, mérhető és racionalizálható érvek nem jutnak el egyes döntéshozók tudatáig, biztosak lehetünk afelől, hogy ezek az emberek már nem tények, hanem hittételek alapján döntenek. Ezt teszi az, amikor egyesek az igazságot saját tulajdonuknak tekintik, és ezt a felfogást ízlésük szerint képlékenyen tudják alkalmazni az élet minden területén. Az általuk szponzorált szenvedés hangjait ennek alapján tudják csak kizárni tudatukból, mert számukra a valóság mércéje nem hús-vér emberek mindennapi tapasztalata, hanem az általuk kontrollált hittételek kánonja.