Hófehérke és a hét törpe kultúrtörténete

Hetedhét hegyen innen, a hesseni Kellerwald sűrű erdejében a föld gyomra egykor rézércet rejtett magában. Waldeck grófja, IV. Fülöp megneszelte ezt, bányát nyittatott, hogy gazdagságát növelje. Fiúk dolgoztak a bányában, kistermetű, fejletlen tíz-tizennégy éves gyerekek vagy törpe növésű férfiak, mert a bányajáratokban magasabb termetű ember nem fért el. Fejükre csuklyát húztak, hogy a csepegő víztől és a lepattanó érctől valamennyire óvják magukat. A gróf gondoskodott róluk, kis bányászházakat építtetett, nem voltak ezek nagyobbak húsz négyzetméternél, magasabbak sem belül másfél méternél. Nem is kellett több nekik, egy ilyen házban elfért akár hét törpe is. Kokacserjét nem kaptak, mint későbbi sorstársaik Bolíviában, az nem nőtt errefelé. Így aztán az embertelen robotot a képzelet öngerjesztésével próbálták elviselhetővé tenni.

Volt a grófnak egy világszép leánya, Margarete zu Waldeck. A napra lehetett nézni, de őrá nem, a haja szőke volt, mint az arany, a szeme fekete, mint az ében és orcája piros, mint a rózsa. Ennek a leánynak a szépsége volt a sorsa. Gonosz mostohája irigykedett reá, és ha nem is a jószívű vadászt, de bányaalapító grófurát rávette, hogy távolítsa el közeléből a szépséges leányt. Az apa nem a törpékhez küldte a leá­nyát, hanem inkább Brüsszelbe, udvarhölgynek Németalföld kormányzójának udvarába. A kormányzó akkortájt nem volt más, mint Magyarországi Mária. Így jövünk mi meg a Habsburgok, meg Brüsszel mindenhol a képbe. Magyarországi Mária, született Habsburg Mária, II. Lajos magyar király özvegye volt, az ura a mohácsi csata után fulladt a megáradt patakba. Az özvegyet a család felkarolta, miután a magyar koronát kimenekítette hozzájuk Bécsbe. A Habsburgok már akkor is házasodtak, szaporodtak, jó sokan voltak. Mária bátyjai között volt Ferdinánd (magyar királlyá választották a magyari nagyurak, már csak a korona mián is) meg V. Károly, akinek a birodalmában sohasem ment le a Nap.

Apósa, a sokat szidott II. Ulászló nem is volt olyan buta, mint az utókor állítja. Igaz, szerette a róla elnevezett lacipecsenyét, nagy adósságokat halmozott fel, és fűnek-fának ajándékozta a Corvinákat (ennyivel kevesebb maradt a töröknek). Mindenkinek bólogatott, dobzse, dobzse, de a Habsburgokkal fifikus házassági szerződést kötött: lányát Ferdinándhoz, fiát Máriához adta. És ki tudja, ha Lajos nem veszik Mohácsnál, tán a török sem rendezkedik be nálunk százötven esztendeig: az élő Habsburg-rokonság és a magyar érdekképviselet – mert Lajosnál ez még működött – megmenthette volna Magyarországot.

De térjünk vissza a waldecki világszép leányhoz, a hófehér Margarétához! Összecsomagolták a kelengyéjét, és útnak indították Brüsszel felé. A Siebenberge mentén, hetedhét hegyen át vezetett az útja, mert errefelé nem a várakról ismerszik a táj, mint Siebenbürgenben. Elérkezett Brüsszelbe, ahol akkor is nagy udvari élet zajlott, a Habsburg-birodalom niederlandei udvara itten volt, a jól megközelíthető városban. Margaréta szépsége Brüsszelben is a szokásos indulatokat váltotta ki: az udvarhölgyek irigyelték, egy kanál vízben is megfojtották volna, a hercegek és udvaroncok meg versengtek a kegyeiért. Például az épp megözvegyült infáns, Okos Fülöp, akinek összes méltóságát és rangját nincs itt hely felsorolni. Öröklés és házasságok útján sok ország királya volt, szíve sok hölgyért dobogott, de leginkább waldecki Margaré­táért. Margaréta Egmont gróf szívét is meghódította, azét az Egmontét, aki később fellázadt Fülöp ellen. Mennyi ármány és szerelem! Lehet, hogy a felkelés valódi okában itt is a nőt kellene keresnünk?

Margarete zu Waldeck gyönyörű gyémántokat kapott udvarlóitól, ezeket beleltározta, a brüsszeli eseményekről pedig rendre beszámolt apjának. Merthogy ez a leány nemcsak szépséges volt, hanem okos is: írt-olvasott. Fülöp feleségül akarta venni, és ez váltotta ki a botrányt, mert egy császár-királyfi nem házasodhat csak úgy szerelemből! A mátkát már kinézték neki, a nála tizenegy esztendővel idősebb, kicsit csúnyácska unokatestvérét, Tudor Máriát, hogy az angol király címet is odacsaphassa a többi mellé. Fülöp különben négy feleséget fogyasztott el, és mivel szerette a nagy családot, összesen tizenegy gyermeket nemzett. Boldog Ausztria spanyol ágának belső romlása a házasodási szokásokkal kezdődött, hogy ne osztódjék a vagyon, családon belül házasodtak.

Rövidre fogva, Margaréta útban volt az itteni mostoháknak is, de ezek jobban bíztak az arzénban, mint a vadászban. Mint Napóleont, úgy tették el az útból a gyönyörű leányt, addig adagolták neki a lassú mérget, míg el nem sorvadt. Mikor érezte a leány, hogy a végét járja, megírta a testamentumát, és hazaküldte apjának a hagyatékkal együtt. Szép rendbe szedve, mit kitől kapott. Egmont és Fülöp udvarló aranyai máig a waldecki családot gazdagítják, mert a német főúri családok valahogy nem halnak ki soha.

Hófehér Margarétát nem a törpék, hanem a ferencesek temették el brüsszeli kolostoruk kriptájában. Nem jött érte mesebeli királyfi, a valódiakat pedig holtában már nem érdekelte. A történelem viharai sem testét, sem hamvait nem őrizték meg épségben. Élt huszonegy évet.

A Grimm testvérek pár száz év múlva a hetedhét hegyeken bóklászva találtak rá a szépséges leány és a hét törpe történetére. A waldecki gróf leányát Schneewittchennek nevezték el, és a királyfi csókjával halhatatlanná tették. A Hófehérke nevet jó érzékkel választotta a magyar műfordító. Azóta már a németek is tudják, hogy a Schneewittchen Niederdeutschban Schneeweisschent jelent. Vagy lehet, csak állítják ezt, valójában a találó magyar Hófehérkét fordították vissza németre.

Amúgy a mese száz variánsa, az igaz történetnek viszont csak egy változata létezik, Margarete zu Waldecké. A családi legendárium alapján Margarete szőke volt, mai mértékkel nézve nem állna útjában senkinek.